Csak a terepet kevésbé ismerőket zavarhatta meg egy kicsit, hogy a Közösségi Részvételi Iroda (KRI) által szervezett rendezvény a Szenes Iván teret jelölte meg helyszínként. A volt Rezső térnek a templom felőli sarkán (ez a fele hivatalosan Magyarok Nagyasszonya tér) már népes társaság ült a padokon, a kerti asztaloknál a napernyő alatt, gyerekek sikongatva vízipisztolyoztak, és a KRI munkatársai egymás után készítették a hot dogokat.

Egy héttel ezelőtt, amikor a II. János Pál pápa téren volt hasonló rendezvény, fagylaltot lehetett kapni. Érdemes Szerbhorváth György cikkét erről elolvasni, mert nemcsak ínyencként értékelte a rendezvényt, de összefoglalta a részvételi költségvetés főbb tudnivalóit is:
Nálunk még különleges kísérletnek számít, hogy a költségvetés egy részéről a polgárok önállóan döntsenek, és Józsefváros élen jár ebben a törekvésben. Csak egészen dióhéjban:
120 millió forint sorsáról a kerület lakói döntenek,
ők találják ki, hogy mit szeretnének, ők választják ki a megvalósuló ötleteket. Ez most elsőként három körzetben volt lehetséges. Az ötletelés, kiválasztás, szavazás menete több hónapja tart, és a mostani három piknik, ami a három körzet egy-egy kiemelt pontján van (a Pápa téren, a Szenes Iván téren és a hét végén a Bacsó Béla utcában) ennek a hosszú folyamatnak a lezárását jelzi. Ezeken
a helyszíneken lehet szavazatokat is leadni,
találkozni a KRI munkatársaival, kérdezni, javasolni. Online az utolsó percig, július 24-e éjfélig lehet szavazni. A bizalmat nyert ötletek megvalósítása szeptemberben kezdődik majd.
A tér sarkában tehát vidám hangulat fogadott, és mint Aradi Fannitől, a KRI koordinátorától megtudtam, folyamatosan adtak le szavazatokat is. Azt nem mondom, hogy hosszú sorok álltak a szavazópult előtt, de ez a nap legalább annyira szólt a kellemes együttlétről, mint a szavazásról.

Feltűnő volt az idősebbek jelenléte, ez jellemző a Tisztviselőtelepen, mint ahogy az is, hogy meglehetősen aktívan vesznek részt a helyi közéletben. Ketten közülük válaszoltak kérdéseinkre.
Gyurátz Péter ugyan nem vett részt az ötletelésben, de figyelemmel kísérte a részvételi költségvetés történéseit. Nem csak a Józsefváros Újság cikket olvasta el, hanem a Polgármesteri Hivatalban is megnézte a tájékoztatókat. Ő a Fecske utcai akadálymentesítésre szavazott első helyen. „Egyszerű, de fontos dolog”, mondta. Egyébként négy szavazatot lehet leadni, kettőt a saját körzeti, kettőt más körzeti ötletre.

Vándoráné Éva a napernyő alatt üldögélt, szerinte jó ötlet volt a piknik, alkalmas a hely is erre, az ugyanitt tartott ötletelésen is részt vett. Ötletet is adott be, az idősklubok programjának támogatására. „Hetven éve lakom itt, azóta takarítok”, jegyezte meg, és sorolta a helybéli gondokat, amik mind érdemelnének még figyelmet.
Szenes Iván lánya, Szenes Andrea is kinézett a piknikre. „Vannak nagyon jó ötletek”, mondta és mint régi kutyás, örült a kutyatartást segítő elképzeléseknek is.

A délután hármas időpont nem tűnt túl jónak ebben a kánikulai időszakban, de a fák adtak némi árnyékot, a füves tér mikroklímája is hűsebb talán, a melegre senki nem panaszkodott és jól fogyott a hot dog is.
A KRI-sek jól felkészültek, még vega hot dogjuk is volt, ami azért nem semmi.

Az utolsó ilyen rendezvény a hét végén, július 23-án szombaton a palacsintáról (is) fog szólni a Bacsó Béla utcában. Kivételesen azonban nem délután, hanem délelőtt 10 órakor lesz a Csarnoknegyed környéki körzet részvételi költségvetési piknikje. Aztán július 24-én lezárul a szavazás.

