Merkely Béla az orvosegyetem jövőjéről

2021. augusztus 18.

Hiába kapott 90 milliárdos vagyont az államtól, nem szűnik meg a Semmelweis Egyetem állami finanszírozása

A Semmelweis Egyetem (SE) is átment a felsőoktatási modellváltáson. Augusztus 1-ével megtörtént az egyetem felügyeletét ellátó alapítvány végleges bejegyzése, amely megkapta az állam által birtokolt összes Richter-részvényt, jó 85 milliárdos vagyonhoz jutva. Merkely Béla, az SE rektora elmondta, a Richter Gedeon Nyrt-vel szeretnének még szorosabban együttműködni, és arról is beszélt, hogyan veszi át a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány a minisztérium szerepét. Valamint kiderült, hogy a SE az egyik legnagyobb német nyelvű orvosi egyetem.

A Semmelweis Egyetemet fenntartó, józsefvárosi székhelyű Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kapta meg az állam teljes, 5,25 százalékos Richter-részvénycsomagját, ami augusztus 9-ével az alapítvány birtokába is került, ahogy ezt mi is megírtuk. Mihez kezdenek a 9 777 658 darab részvénnyel?

A részvénycsomag Magyarország legnagyobb gyógyszergyártójához kapcsolódik, és ebben jelentős szinergia, együttműködési lehetőség rejlik. A részvények osztalékát nem a működési költségekre, hanem az egyetem magas szintű oktató, kutató és gyógyító tevékenységének fejlesztésére használjuk majd fel.

Évente mekkora összegre kell gondolnunk?

A részvénypakett értéke 85-90 milliárd forint. Ha már az idei osztalékfizetésből részesedtünk volna, az mintegy 2 milliárd forint lenne. Az egyetem az éves osztalékkal gazdálkodni szeretne, nem kívánja soha eladni a részvényeket. Ezt mint kuratóriumi tag és az egyetem rektora jelenthetem ki. Az én szándékom az építkezés, és annak a szinergizmusnak a kihasználása, ami Magyarország és Közép-Európa legnagyobb innovatív gyógyszergyártója és legnagyobb, nemzetközileg legismertebb orvosi, egészségtudományi egyeteme között van. A világban számtalan ilyen együttműködés van, ilyen például a bázeli egyetem és a Novartis gyógyszeripari vállalat kapcsolata Svájcban, akik nagyon sok szálon dolgoznak együtt. A Semmelweis Egyetemnek természetes stratégiai partnere a Richter Gedeon Nyrt.

A nálunk folyó kutatási eredményekből, a gyógyszerészképzésből, a PhD-képzésből a Richter is profitál, és közösen tudjuk támogatni a magyar egészség- és orvostudomány jó hírét. Nem azt mondom, hogy nem fogadtunk volna el másféle részvénycsomagot, de ennek különösen örültünk, mert azt hiszem, kevés ilyen jól elhelyezett egészségügyi részvénypakett van a világban. Gazdaságélénkítés, oktatásjavítás, kutatás, képzés, posztgraduális képzés, nem tudok olyat mondani, ami ne adna nagyon komoly együttműködésnek lehetőséget. Azzal, hogy a Semmelweis Egyetemet fenntartó alapítvány lett a tulajdonosa ennek a részvénycsomagnak, érthető módon a Richter Gedeonnál is felértékelődött az egyetemmel való minden szintű együttműködés, amiből ők is profitálnak. Egy forintból hogyan lehet hármat vagy négyet csinálni – ez a történet.

Ezért lett Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a kuratórium elnöke?

Lehetett ez is egy szempont a választásnál, de nem a részvénycsomag, hanem a szinergia miatt. Nyilvánvaló, hogy hozzánk egy olyan vállalat áll a legközelebb, ami kimagasló nemzetközi reputációval rendelkezik, mint a Richter Gedeon Részvénytársaság. A Semmelweis Egyetem is komoly tényező Európában, de még a világon is. A pandémia alatt különösen érzékelhető volt, hogy milyen sok nemzetközi megnyilatkozásban jelent meg a Semmelweis Egyetem neve. Ez a kapcsolat tehát a Richternek is, és nekünk is jó, a kuratórium tagjai és az egyetemi vezetés pedig garancia arra, hogy ezt a lehető legjobban használjuk ki.

Kik az augusztus 1-én bejegyzett fenntartói alapítvány kuratóriumának tagjai önön, az egyetem rektorán kívül?

Büszke vagyok a kuratórium tagjaira, teljességgel szakmai a vezetés.

Először is, itt van egy nagy gyógyszergyár vezérigazgatója, Orbán Gábor. Már említettem, hogy a Richter milyen képességekkel és nemzetközi reputációval rendelkezik.

Tagja a kuratóriumnak a ma élő legnagyobb és legelismertebb magyar orvos, Gloviczki Péter érsebész professzor, aki a világhírű Mayo Klinikának volt az igazgatója. Nemsokára lesz az életrajzi könyvének a bemutatója. Ő a Semmelweisen végzett és dolgozott is itt. Mindenfelé a világban az egyetem jó hírét vitte, és mindig azt nyilatkozta, hogy az egyetemnek köszönheti a karrierjét. Azt gondolom, ez persze túlzás, mert a sikert magának is köszönheti, de tény, hogy nagyon jó képzést kapott itt. Nekem pedig külön öröm, hogy ő is a Városmajori Klinikán dolgozott, ahol most klinikaigazgató vagyok.

Itt van Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, volt államtitkár, az egészségügyi menedzserképzés megteremtője.

A kuratórium tagja Bedros J. Róbert is, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, miniszterelnöki főtanácsadó, aki meghatározó szereplője a budapesti betegellátásnak, a fővárosi betegutak megszervezésének. Ő is a SE-n végzett.

Mennyi időre szól a kuratóriumi tag kinevezése, mi a módja az eseteges tagcserének, ki jelölheti ki a tagokat?

A válaszért a törvényt olvassa el, legyen szíves, én úgy tudom, hogy az alapítvány kurátorai nem visszahívhatóak. Önként lehet lemondani és új tagokat a kuratórium választ.

Mi a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (NEOA) feladata?

Valójában két alapítvány létezik egymás mellett. A NEOA az egyetem fenntartója, de a Semmelweis Egyetem maga is alapítványi formában működik, nonprofit organizáció. A fenntartó NEOA egyfajta koordinációt végez, a minisztérium feladatát vette át, ellenőrzi az egyetem stratégiai tervét, jóváhagyja az éves költségvetését többek között. Most ezeket a feladatokat egy kifejezetten ezzel foglalkozó szakértői kör veszi át.

Az alapítványokká alakulás a modellváltás részeként történt meg. A budapesti orvos- és egészségtudomány képzésért felelős egyetemnek a 250 éves történelme során sokfajta megjelenési formája volt – a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, SOTE állami egyetem volt –, s most felvesszük a nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott nonprofit működési formát.

Ez nagyobb szabadságot ad az egyetemnek?

Önmagában nem jelenti azt, hogy magától menni fognak a dolgok. A rugalmasabb struktúrában rejlő jó lehetőséget kell kihasználnunk ahhoz, hogy fejlődni tudjunk.

Nem fog az állam kivonulni az egyetem finanszírozásából?

Finanszírozási szerződésünk van az állammal. Közösek a céljaink, és nekünk nemcsak egyetemi karaink vannak, hanem például 4 szakiskolánk is, ápolónői és egyéb képzés is folyik, klinikákat tartunk fent. Ezek finanszírozását komplexen kell kezelni, amiben az államnak jelentős szerepe van.

A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány létrejöttekor sokan azt gondolták, hogy a Semmelweis arra készül, hogy egyesítse a vidéki orvostudományi egyetemeket maga alatt, és azok azért siettek az átalakulással, hogy megelőzzék ezt.

Ezt én is hallottam, de ez sületlenség. Gondolja el, hogy mi értelme lenne? Hogyan lehet négy, egymástól több mint 200 kilométerre levő egyetemet bármilyen szinten összehangolni? Hogyan tudnánk például a hallgatókat mozgatni? Ennek akkor lehetne jelentősége, ha több hallgatót tudnánk felvenni, de ez nem lehetséges, és nem lehet leugrani Szegedre anatómiát tanulni, vagy Debrecenben élettant. Értelmetlen 3 regionális orvosképző egyetemet összevonni. Mégha Budapesten lenne három orvosegyetem, akkor érdemes lenne ezen gondolkodni, de itt egy van, nem is kell több.

A találgatás, azt gondolom, az agrárképzésben történt  koncentráció miatt alakulhatott ki, ahol kisebb intézményeket vontak össze. A mi helyzetünk nagyon más, mert az SE önmagában is meghaladja a kritikus tömeget, és tudományos teljesítmény vonatkozásában is dinamikusan fejlődő intézmény. Nekünk nem kell humán erőforrást egyesítenünk más egyetemekről – sokkal inkább az egyetemek közötti tudományos kollaborációban hiszek. Az biztos, hogy erősödni fog Magyarország csúcsegyetemi között az együttműködés, főként tudományos szempontból. A pandémia alatt is nagyon szorosan dolgozott együtt a négy egyetem, nagyon jó gyakorlat alakult ki.

 A Semmelweis Egyetem a második, ami vállalati részvénycsomagot kapott az átalakuláskor, hasonlóan, mint egy éve a Corvinus. Mennyire más helyzet ez a többi átalakult egyetemekhez képest?  

Nincs különbség. Minden egyetemnek ugyanaz a struktúrája a modellváltásban. Mindegyik magánegyetemmé alakult, ami annyit  jelent, hogy nem állami egyetem. Nonprofit szervezetként működnek, aminek az a célja, hogy a bevételeiket önmaguk fejlődésére fordítják. Nyereséget nem lehet kivenni, és ebben nincs kivétel.

Az azonban tény, hogy a Corvinusnak jó a marketingje, ami miatt kiemelten kezelik, és szerintem jó a Semmelweisé is. Én nem tudom, ki kapott még részvénycsomagot, de a Corvinusnál és nálunk is jól látható, hogy ebben a nemzetgazdasági szinergia játszik szerepet. Őszintén mondom, sehová nem tudták jobb helyre tenni a Richter-részvényeket, mint a SE-re, ami véleményem szerint a Richter részvényeinek árát fölfele fogja vinni, sőt már most is viszi, mert ez olyan jó lehetőség.

Egy nagy nyugat-európai közös program részeként a bázeli egyetemmel is együtt dolgozunk, és több alkalommal beszéltem a rektorasszonnyal, aki nagyon jó példákat mutatott a bázeli egyetem és a Novartis együttműködésére. Ennek egyébként magyar vonatkozása is van Roska Botond személyében, aki a látással kapcsolatos kutatások révén Nobel-díjra is érdemessé válhat – szintén a Semmelweisen végzett, itt vendégprofesszor –, és ez a nagyon komoly tudományos teljesítmény a Novartis és az bázeli egyetem közös együttműködésének köszönhető. A modellt érdemes továbbvinni.

Ez a konstrukció ugyanakkor messze nem lesz elegendő ahhoz, hogy az Semmelweis Egyetemet fejlődési pályára állítsuk még magasabb szinten, további bevételekre is szert kell tennünk. Erősíteni kell a nemzetközi képzéseket, és fontos például a biotechnológiai együttműködésekből eredő piaci pénzek behozatala is. Mindennek egy célja van, hogy jobb legyen az oktatás, jobban fejlődjön kutatás, és javuljon a betegellátás helyzete is, hiszen ez a mi tudományunk.

A klinikák kihez tartoznak, ki finanszírozza a működésüket?

A klinikák nem állami kórházak, az egyetem a tulajdonosuk. Az egyetemi kórházakban a közellátást biztosítjuk a lakosság számára, a fenntartásukra pedig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel van finanszírozási szerződésünk.

A finanszírozandó feladatok száma tehát igen széles.

A Semmelweis Egyetem egyfelől közfeladatot lát el – egészségügyi közellátás, oktatás –, és vannak piaci alapon működő részei is. Jelentős a nemzetközi képzés. Nagy erővel fejlesztjük a német oktatást, és mára az egyik legnagyobb német nyelvű orvosegyetem lettünk. Csak német hallgatóból több mint 300-at veszünk fel az általános orvosi karra évente, a többi karral együtt 400-at. Ez óriási szám, és folyamatosan bővül, amikor 2018-ban megkezdtem a rektori munkámat, még csak 150-et vettünk fel. Azt is tudni kell, hogy a SE-nek van Hamburgban is kampusza, ahol további klinikai képzés zajlik. Minden év júliusában Berlinben, a brandenburgi kapu közelében, a nagykövetségen avatom orvossá a Hamburgban végzetteket, mint ahogy idén is történt.

Azt mondják, a Semmelweis diákjainak már a fele fizetős. Vannak magyarok is az önköltséges hallgatók között? 

Nem pontos az értesülése. Jelenleg 40 százalék alatt van a fizetős hallgatók aránya, akik külföldiek. Magyarok nem nagyon vannak, mert a felvétel ponthatára ugyanaz, aki eléri, bekerül az ingyenes képzésbe. Kivételt képez azonban a másoddiploma megszerzése. Például, aki általános orvosin végzett, az a fogorvosi másodképzést már csak önköltségi alapon tudja megcsinálni. Az önköltséges, fizetős oktatásból nagyon komoly bevétele van az egyetemnek.

Gondolom, azért a tandíj sokkal olcsóbb, mint az amerikai egyetemeken.

A tandíj attól függ, melyik karra jár a hallgató. Az általános orvostudományi és a fogorvostudományi karon évente 16 ezer euró – az orvosképzés a legköltségesebb –, míg a többi karon alacsonyabb a díj. Ez egyelőre kevesebb, mint mondjuk egy amerikai egyetemen, de ebben a régióban a legdrágább. Ennek ellenére a németeknél négyszeres túljelentkezés van. A külföldiek önköltséges oktatásából jövő bevétel az egyetem egészségügyi, kutatási, oktatási fejlesztéseire megy, és ez nagyobb mozgásteret jelent a részvényalap adta lehetőségek kiaknázásához is.

S végül, pár számmal hogyan lehetne jellemezni a Semmelweis Egyetemet?

Az egyetemi hármas funkciónak – oktatás, kutatás, betegellátás – tavaly mintegy 140 milliárd forint volt a költségvetése. Az ország legnagyobb betegellátó tevékenységét működtetjük. Mintegy 21 ezer Semmelweis-polgár van, ebből 10 ezer munkatárs és közel 11 ezer hallgató. S mindennek a jelentős része a 80 ezres Józsefvárosban található, és a jelenlétünk, ahogy az egyetem erősödik, a jövőben csak növekedni fog.

Címkép: Kovács Attila

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 04.
Közösségi és kulturális programok szervezésére vár jelentkezőket a Kesztyűgyár Közösségi Ház. A kiválasztott kezdeményezésekhez helyszínt, szakmai és kommunikációs segítséget, valamint programonként legfeljebb bruttó 200 ezer forint szervezési díjat biztosítanak. Jelentkezni szeptember 30-ig lehet.
2026. szeptember 04.
A 2026/2027-es tanévtől ismét részt vehetnek az Erasmus-programban azok a magyar egyetemek, amik a Fidesz kormány által bevezetett alapítványi modell miatt kerültek ki az uniós programból. Az új kormány átalakítja azt az egyetemi fenntartói rendszert, amely miatt az Európai Unió 2022 végén korlátozta az érintett intézmények hozzáférését az Erasmus+ és más uniós forrásokhoz.
2026. szeptember 04.
A 23 fővárosi kerület közül csak az V. kerület fejlődött nagyobb mértékben 2014 óta, mint Józsefváros az Egyensúly Intézet frissen megjelent Településindexe szerint.

További cikkek

2026. szeptember 04.
A Társadalomelméleti Kollégium költözik a Ganz-telep egyik újragondolt épületébe. A széles körű összefogással megvalósuló projekt újszerű szemlélete és finanszírozási modellje mások számára is kiutat jelenthet a lakhatási válságból.
2026. szeptember 03.
Brutális mennyiségű pénzt csatornázott az egykori kormányzópárt civil szervezetekhez. Ezek némelyike valós és fontos tevékenységet végez, ám tucatnyi olyan is akad, amelyik vagy semmit sem csinált, vagy csak egyet: a helyi Fidesz szekerét tolta. Százmilliókból.
2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.