City and river: civer

2022. július 19.

Szabad az első budapesti Duna-strand a Rómain

A Valyo, város és folyó nonprofit szervezet tesztelte a Római-parti Plázs elnevezésű, idén második alkalommal megnyílt Római-parti szabadstrandot: a jó hír mindenki számára, hogy szuper lett. Ha már a kerületi strandból nem lesz semmi.

A Római-parti szabadstrand a 1039 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpart 14. címen megnyílt, hogy kellemes kikapcsolódási lehetőséget biztosítson a strandolni vágyóknak, vizet kedvelőknek.

Előnyei: kétszer akkora a strand, mint tavaly, körülbelül 500 méteres a partszakasz, finom kavicsos, kék csíkos napágyak várják a látogatókat és végül, de nem utolsósorban a strand – természetesen – természetes vizű. A belvárosból maximum egy óra (de inkább kevesebb) alatt oda lehet tekerni biciklivel, és amikor odaérünk, a dübörgő zene helyett a víz hangja simogatja a lelkünket (tömegközlekedéssel is olyan 40-50 perc odaérni, nem annyira ideális). Ez az új Római-parti Plázs, aminek megvalósulásán nem keveset dolgoztak civilek és az Óbuda önkormányzat.

Fotó: Karancsi Rudolf

És persze előny, hogy nem kell belépőt fizetni, ami egy fizetős strandnál ma már számottevő tétel.

Józsefvárosnak korábban ígért strandot a politika, hát itt inkább focipályák lesznek:

A Valyo, város és folyó nonprofit szervezet többek között azért dolgozik, hogy az emberek széles körben tudják használni Budapest vizét, a Dunát. Szeretnék,

„ha a város kapcsolódási pont lenne a vízhez, a természethez, ha az itt élők magukénak éreznék városukat és folyójukat, ha rákerülne az itt élők mentális térképére a Duna”.

Elképzelésük szerint a Duna-partnak elsődlegesen

  •  pihenő,
  • sport és
  • szórakoztató funkcióknak kell megfelelnie.

Fotó: Karancsi Rudolf

Ezért olyan mintaprojekteket igyekeznek létrehozni, amivel megmutatják, milyennek szeretnék látni Budapest egy-egy Duna-szakaszát.

A Duna megközelíthetőségének igényét már sokan megfogalmazták, de költséges, nehezen megvalósítható terveket eszeltek ki a probléma megoldására. Úgy gondolják, hogy a munkába járók érdekeit szem előtt tartva, olcsó eszközökkel létrehozható jobb kapcsolat a Dunával.

További nagy projektjeikről erre a linkre kattintva olvashatnak, a YouTube-videókat pedig itt nézhetik meg.

Ha egyetért a Valyo, város és folyó szervezet céljaival, ha hozzájárulna a programok megvalósításához, támogatni tudja őket pénzadománnyal, az ehhez szükséges információk ide kattintva elérhetők.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.