Ilyen áron a minőséget sem képesek tartani

2022. augusztus 21.

Harminc százalékkal is drágulhat az iskolai közétkeztetés országosan – Józsefvárosban maradnak az árak

Az InfoRádióban beszélt arról Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke, hogy az elszabadult infláció miatt jelentős áremelésre lehet számítani a közétkeztetésben – Józsefvárosban viszont nem hárítják át a szülőkre az emelést.

Olyan mértékben emelkedett az élelmiszer-alapanyagok és az üzemanyag ára, és mostantól a rezsiköltség is, hogy Zoltai Anna szerint

akár 30 százalékos áremelésre is kényszerülhetnek az iskolai étkeztetést szolgáltató vállalkozások.

A megélhetési költségek hirtelen növekedése miatt mára a dolgozók is magasabb bért követelnek, „tehát a közétkeztetőknek is muszáj árat emelniük” – mondta az InfoRádióban Zoltai.

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének a KSH adatain alapuló becslése szerint már fél éve elérték a költségek 30 százalékos növekedését, ezért hasonló mértékű változásra számíthatunk a közétkeztetés térítési díjaiban is. Zoltai Anna véleménye szerint itt

valószínűleg nem áll meg az áremelkedés, mert „senki nem tudja, hogy az év végén még milyen árváltozások, emelkedések lesznek,

amelyek hatással lesznek a rendszerre”.

A közétkeztetők szövetsége szerint ebben a szituációban nem szerencsés lépés, hogy a 2014-ben bevezetett szigorú szabályok betartását éppen most kezdte ellenőrizni a kormányzat. Ezek az előírások határozzák meg például a korcsoportok szerinti kötelező napi energia- és tápanyagbeviteli értékeket. Zoltai Anna szerint ez

a rendelet – a mostani gazdasági helyzetben, amit a konyha- és élelmezésvezetők sűrűsödő pályaelhagyása is nehezít – betarthatatlan,

ezt már idén tavasszal jelezték az illetékes államtitkárságnak.

Zoltai Anna elmondta azt is, a cégek és az önkormányzatok ezekben a napokban tárgyalnak az új menzai árakról, így szerinte a szülők a hónap végén megtudják, hogy mennyivel fog emelkedni a menza díja.

Józsefvárosnak két közétkeztetési szolgáltatóval van szerződése, akik az előző polgármesteri ciklusban szolgáltató cégnél 25-44 százalékkal olcsóbban dolgoznak.

A költségek emelkedése azonban őket sem kerülte el, ezért szeptember 1-től 9,68%-kal emelik a szolgáltatási díjaikat képviselő-testületi jóváhagyással,

ezt a költségnövekedést azonban az önkormányzat egyelőre lenyelte,

nem hárította át a közétkeztetést igénybe vevőkre.

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 03.
Szeptember 5-én, szombaton délutántól megnyílnak a közösségi kertek a látogatók előtt, kertbejárásokkal, műhelyfoglalkozásokkal, kertmozival is várják az érdeklődőket.
2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.

További cikkek

2026. szeptember 03.
Brutális mennyiségű pénzt csatornázott az egykori kormányzópárt civil szervezetekhez. Ezek némelyike valós és fontos tevékenységet végez, ám tucatnyi olyan is akad, amelyik vagy semmit sem csinált, vagy csak egyet: a helyi Fidesz szekerét tolta. Százmilliókból.
2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.