A kormány stratégiai partnere a katolikus egyház

2022. szeptember 12.

Lázár kiállt a Pázmány Campus mellett

A kormány befejezi a folyamatban lévő beruházásokat, mondta el Lázár Esztergomban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ülésén, igaz, dátumok nem hangzottak el.

Szeptember 7−9-ig tartotta rendes őszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Esztergomban, amelyen téma volt a Pázmány Campus beruházása is. Korábban annyit lehetett erről tudni, hogy fent van azon a listán, amely a budapesti kiemelt állami beruházásokat vette számba, és amely alapján az Építésügyi és Beruházási Minisztérium Lázár Jánossal az élén dönteni fog arról, hogy elhalasztják vagy felfüggesztik-e a megkezdését.

Lázár minisztériumánál többször érdeklődtünk a lista józsefvárosi vonatkozásairól és hogy melyik projektet függesztik fel vagy ütemezik át − választ eddig nem kaptunk.

Most a HírNyolc szúrta ki, hogy a MKPK Esztergomban találkozott Lázárral, és egyeztettek a Campusról is. „Az építési és beruházási miniszter tájékoztatta a Konferencia tagjait, hogy a nehéz gazdasági környezetben is stratégiai partnernek tekinti a Kormány a Magyar Katolikus Egyházat. A felek megállapodtak abban, hogy a folyamatban lévő beruházásokat befejezik, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését pedig mindkét fél kiemelt projektnek tekinti”, írja a katolikus.hu oldal beszámolója. Igaz, dátum nem hangzott el.

Ha minden az eredeti tervek szerint halad, akkor a Campus 2027-re készül el, jelenleg a tervezés folyik. Annyi biztos, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által finanszírozandó kisebb, de a Campus leendő területét érintő beruházás nem valósul meg, mert túl magas ajánlatok érkeztek a közbeszerzési kiírásra.

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.