Gyászruhát öltöttek

2022. szeptember 13.

A Fazekas tanárai is kiállnak a kirúgott igazgatóhelyettes mellett

Hétfőn reggel tiltakozási hullám indult a kirúgott Hermann Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese ügye miatt, akit a polgári engedetlenségben való részvételéért azonnali hatállyal felmentettek állásából. A demonstrációban a kerületi Fazekas gimnázium 48 tanára is részt vett.

A második iskolai hét első napján, szeptember 13-án reggel országszerte számos iskolában feketébe öltözött tanárok álltak ki az intézményeik elé, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat miskolci kollégájuk, a felfüggesztett igazgatóhelyettes, Dezsőfi György és minden megfenyegetett pedagógus felé, és egyúttal tiltakozzanak a polgári engedetlenségben résztvevők megbüntetése miatt.

A Fazekas tanárai a Telex.hu-nak eljuttatott közleményükben azt írták, amellett, hogy szolidaritásukat fejezik ki, elítélik a polgári engedetlenségben való kollégák megfélemlítését. Majd azzal folytatják: „A sztrájk alapjog. A hatalom a közoktatásban dolgozók számára ellehetetlenítette a sztrájkot, így a nyomásgyakorlás egyedüli eszközeként a történelemből jól ismert polgári engedetlenség maradt” – idézi a médium.

A Fazekas épülete a Horváth Mihály téren – Fotó: Mile Máté

A 48 tanár (ez nagyjából a tantestület fele) által aláírt közleményt az iskolában tanító egyik fiatal pedagógus, Molnár Zsuzska saját Facebook-oldalán is megosztotta. Bejegyzésében, amiben nyilvános az aláíró tanárok névsora is, hangsúlyozza, minden gyereknek jár a minőségi oktatás.

A Fazekas tanárai februárban is sztrájkoltak – Fotó: Mile Máté

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium tanári kara is részt vett a hétfői szolidaritási-tiltakozási mozgalomban, ők szintén feketébe öltözve, élőláncot alkotva álltak iskolájuk előtt több mint félórán át. Az erről készült Facebook-élő videónk itt tekinthető meg.

Beszédek nem voltak, az iskola tanárai lapunknak nem nyilatkoztak, egyikőjüktől úgy tudjuk, hogy le vannak tiltva a megszólalásról.

Ahogy arról korábban írtunk, a Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik oktatója is kapott egy levelet a Belső-Pesti Tankerülettől, amelyben megfenyegetik, ha folytatja a polgári engedetlenséget/sztrájkot, annak következménye lehet.

Nyitókép: Molnár Zsuzska / Facebook

Kapcsolódó cikkek

2026. október 18.
Régi lakókocsiból átalakított, fatüzelésű szauna költözött a Tolnai kertbe, október 25-ig maradnak. Igazi közösségi élmény így a szaunázás.
2026. október 18.
Méghogy van valami sajátos romantika egy tarka szalagfüggönyben, egy kopott szatyorban vagy egy rakétaporszívóban?!
2026. október 17.
A Gólya Szövetkezet biciklis futárszolgálatánál jártunk.

További cikkek

2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.
2026. október 15.
Szigorúbb fellépést tervez az önkormányzat a problémás lakáshasználókkal szemben, rendszeressé tenné a bérlők jövedelmi és vagyoni helyzetének ellenőrzését, és a lakáscserék szabályain is változtatna. Az új lakásrendelet minden önkormányzati bérlőt érinthet, a tervezetről november 20-ig várják a lakosság véleményét.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.