Nyugodt Szív Alapítvány a lakhatási válságban lévőkért

2022. szeptember 19.

Már a tehetősebb kerületekből is megkeresik a rászorulókat támogató alapítványt

Rászorulóknak segít a Nyugodt Szív alapítvány, hogy ne kerüljenek az utcára. Eddig a tehetősebb kerületekből nem keresték őket, most már innen is be-bejelentkeznek hozzájuk segítséget kérők. És vészesen közeleg az októberi éves leolvasási határidő is, ami után olyan hátralékok keletkeznek, ami szintén sokaknak jelent megugorhatatlan feladatot.

A Nyugodt Szív alapítvány havi 9-10 családnak segít országszerte olyan esetekben, amikor egy egészen kicsin múlik, hogy valakit ne tegyenek utcára tartozás miatt, vagy épp másik lakásba tudjon átköltözni. Kukorelly Endre író hozta létre 2015-ben, azóta több száz családon segítettek már. A covid után, most talán még súlyosabb mélypont jön, még többen szorulhatnak az alapítvány segítségére.

Ha csak egy kicsi hiányzik

Az első gyűjtést úgy írták ki, hogy „adakozzon, aki tud, béreljünk néhány lakást a hajléktalanok számára”. Később civil társaságból alapítvánnyá fejlődtek, fő tevékenységük pedig nem a már utcán élő hajléktalan emberek segítése lett, hanem azoké, akiket egy hajszál választ el az utcára kerüléstől, de még visszafordítható az élethelyzetük. 

Felhalmozott közüzemi tartozás miatt is kerülhet valaki utcára, vagy önkormányzati lakásban lakbértartozás miatt. Ilyenkor hiába ajánlanak fel részletfizetést, ha az önrészre nem tudja a család összespórolni a pénzt. Ekkor segít a Nyugodt Szív, ha csak néhány tízezer forint hiányzik, ami nem tűnik soknak, a kis jövedelműeknek viszont lehetetlen vállalkozás összegyűjteni. 

Az is gyakori, hogy valakinek a feje felől eladják a lakást, és a kaucióba kell besegíteni. Sokaknak, főleg falvakban élőknek tüzelőre kell a pénz. Olyan is volt, hogy valaki a gyerekeivel anyaotthonba kellett költözzön, de a holmiját nem vihette, neki raktárbérlésben segítettek, hogy ne vesszenek el örökre az értékei. 

Kizárólag civilek adományaiból segítenek, a csapatot pedig önkéntes mentorok alkotják.

Fotó: Huszár Bogi

Aki maga is tesz bele energiát

Főként magánúton keresik meg őket a családok, de néha a családsegítőn keresztül is érkeznek levelek. Minden esetben kérnek ajánlólevelet a családsegítőtől, és leginkább azt veszik figyelembe a támogatás elbírálásánál, hogy a segítség, amit adnak, valóban kihúzza-e a családot szorult helyzetéből. 

Ha például valaki azt írja nekik, hogy nincs munkája, nem tudja eltartani a családját, vagy egy polgármester egyszerre a falu 500 családjának kér fűtési hozzájárulást, az nem az ő kompetenciájuk, ott az állam dolga lenne segíteni. 

A Nyugodt Szív családonként egy évben maximum egyszer ad segítséget, ha úgy látják, hogy a támogatásukkal adott család helyre tudja hozni az életét, megoldódik a lakhatásuk.

Visszautasítani ritkán szoktak valakit, és mivel rengetegen várnak segítségre, inkább kisebb összegeket adnak, hogy minél több embernek jusson. A család várható jövője mellett azt is nézik, hogy az illető maga mennyire akar a saját erejéből kijutni helyzetéből, és tényleg csak egy kis segítség hiányzik neki, vagy teljes mértékben az alapítványtól várna megoldást.

Fotó: Huszár Bogi

Már a tehetősebb kerületekből is kérnek segítséget

Közhasznú alapítványként az egész országra kiterjed a tevékenységük, egyenlő hozzáférést kell biztosítaniuk mindenkinek. Így hiába látják, hogy bizonyos városrészekből, például Józsefvárosból is több megkeresés érkezik, nem adhatnak többet az ott élőknek. Jellemzően havonta egy VIII. kerületi családnak azért mindig segítenek. 

Ami őket is meglepte, hogy míg az eddig gazdagabbnak mondott, budai kerületekből egyáltalán nem jött segítségkérés, az utóbbi időben már az I., II. és XII. kerületekből is érkeznek hozzájuk levelek, köszönhetően az inflációnak, rezsiválságnak. 

Fűtésre nem marad pénz

Azok a családok, akikkel ők foglalkoznak, a gázáremelkedésben kevéssé érintettek, nekik inkább az a kihívás, hogy egyáltalán fűteni tudjanak valahogyan, az átlagfogyasztásból biztosan nem lépnek ki. 

Fotó: Huszár Bogi

Sokaknál gond viszont, hogy átalányt fizetnek, és az átalánydíjat túl alacsonyra állítják, így a havi költségeik bírhatóak, viszont amikor jön az éves leolvasás, nem tudják kifizetni a számlát. Ilyen esetekben szokták megkeresni a Nyugodt Szív alapítványt, akik szívesen segítenek is. Ugyanakkor szeretnék népszerűsíteni azt a megoldást, hogy előrefizetős, feltöltőkártyás rendszert válasszanak inkább a nehéz helyzetben lévő családok, így nem éri őket meglepetés a leolvasáskor. 

Egyedül még nehezebb

Ami még jellemző, hogy míg korábban túlnyomóan sokgyerekes családoknak segítettek, mostanában egyre több egyedülálló ember kér támogatást az alapítványtól. Az esetleírások között is sok egyedülálló, többgyerekes anyuka történetét találjuk. Ezek közül egyet osztunk meg, ahol egy jótettel két családot mentettek meg: 

B. Tímea egyedülálló anyaként, három gyermekével egy másik rossz helyzetű anyukánál lakott. A tulajdonos, szintén kétgyerekes, enyhén értelmi fogyatékos anyuka devizahitelt vett fel, de nem tudta fizetni. Így eladni kényszerült a lakást, Tímeáéknak pedig muszáj volt kiköltözni. 

Tímea mindig dolgozott, még a gyes mellett is, de akkor nem volt munkája. A gyes és családi pótlék összege elment rezsire és a megélhetésükre. Nem volt pénzük kaucióra. Úgy állt a helyzet, hogy ha nem tudnak máshova átköltözni, kirakják őket az utcára, a 3 gyerek pedig megy szakellátásba. A Nyugodt Szív hozzátett valamennyit Tímeáék kauciójához, így kiköltözhettek a lakásból, és a befogadó család anyagi helyzete is rendeződött a lakás eladásával.

Nyitókép: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.