Nekik szeptember 30 szabadnap

2022. szeptember 30.

„Az embert itt tisztelik és emberszámba veszik” – a JGK és a JKN dolgozóit tüntették ki

Józsefváros képviselő-testülete 2022-ben Az év dolgozója elnevezéssel kitüntetést alapított az Önkormányzat kizárólagos vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságoknál kiemelt szakmai teljesítményt végző munkavállalók részére. A díjátadón jártunk.

„Szeretem és megszoktam. Szeretem csinálni, amit csinálok. Tisztelem, szeretem a munkatársaimat és a főnökeimet. Szeretek bejárni dolgozni, és ritkán megyek táppénzre” – mondja Baranyai Jánosné, kollégáinak csak Marika, aki közterületi takarító munkatársként dolgozik 2015 óta. Azt mondja, 2000 óta utcaseprő a nyolcadik kerületben. Akkor 47 ezer forintot keresett, aztán 54 ezret, majd 99 ezret. Elmondja azt is, most mennyit keres. „Ez se sok, de jobb mintha nem dolgoznék! Ha nem lenne munkám, az jobb lenne? Így meg legalább tudjuk fizetni a lakást, a rezsit, tudunk enni, azt’ kész.”

Szeptember 29-én a Munkavállalók Napja alkalmából díjakat osztott ki Józsefváros önkormányzata két kerületi cég, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) és a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. (JKN) Az év dolgozója díjátadó ünnepségén.

Békési Zsuzsanna

Marika meglepődött, hogy díjat kapott, „de köszönöm szépen, hogy tiszteletben tartanak. Itt az embert tisztelik és emberszámba veszik.” Szerinte sok helyen nincs így, és ez nagyon nagy baj, zárta már a hivatalos program után a szavait Baranyi Jánosné Marika két pogácsa között.

Az alkalmat Pikó András nyitotta meg, aki elmondta, örül, hogy ezt a napot, aminek megalapítását a JGK igazgatósági elnöke, Kovács Ottó kezdeményezte, épp az önkormányzatok napjára, szeptember 30-ára tették. Úgy látja, aki a JGK és a JKN dolgozóival és tevékenységével találkozik, az az önkormányzattal találkozik, ők jelenítik meg a kerület tevékenységét.

Ezután a JGK Zrt. kitüntetettjei részére Kovács Ottó, a JKN kitüntetettjei részére pedig Lágler Péter vezérigazgató adta át a díjakat, és laudálták a díjazottakat.

Az év dolgozója díj kitüntetettjei (az átadás sorrendjében):

  • Plech Ágnes műszaki referens munkatárs, JGK Ingatlanszolgáltatási Iroda
  • Miksy Erika elidegenítési referens, JGK Vagyonhasznosítási divízió és Elidegenítési iroda
  • Hapek István gépkocsivezető, anyagbeszerző, JGK
  • Szmrek Szilvia parkolás követeléskezelési referens, JGK
  • Hajduné Horváth Krisztina irodavezető-helyettes, JGK Számvitel és Házelszámolás Iroda
  • Baranyai Jánosné Marika közterületi takarító munkatárs, JGK
  • Juhász Zsolt Parkfenntartó munkatárs, JGK
  • Andrási Brigitta, a JKN Gazdasági és Pénzügyi Iroda munkatársa
  • Lakos Gabriella személyzeti és munkaügyi, szervezet- és humánpolitikai főelőadó és tanácsadó, JKN

Minden díjazottnak gratulálunk!

Fotók: Józsefváros Önkormányzata

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.