Cigicsikkből nem nő dohányfa

2022. november 10.

Befejezték a növényzet újratelepítését a Corvin sétányon, virágos réttel dobják fel a hangulatot

Bár szügyig járunk az őszben, a Corvin sétányon mintha épp tavasz lenne: a napokban fejeződött be a terület újrazöldítése. A munkálatokat tavaly ősszel kezdték, több helyen talajt cseréltek, megújították az öntözőrendszert, kitakarították az ágyásokat, lemetszették a cserjéket és mintegy ezer tő növényt elültettek.

A Leonardo da Vinci és a Szigony utcák közötti szakaszon volt a legrózsásabb a helyzet, ott minimális munka várt a kertrendezőkre. Nem úgy a Corvin Plazához közelebb eső szakaszon:

a zöld szigetek a Nagy Templom és a Futó utca között voltak a legrosszabb állapotban, a növényzet szinte teljesen ki volt pusztulva

– számolt be lapunknak Hermann György, a Corvinnegyed momentumos képviselője. Elmondta, itt talajcserére volt szükség és a korábban szórófejes öntözőrendszert is lecserélték csepegtetősre, aminek eredményeként hatékonyabb lett a vízeloszlás: biztosan jut belőle minden tőnek. A bevásárlóközpont előtt voltak olyan növényládák, amikbe annak idején fákat ültettek, ezeket egy kivételével mind cserélni kellett.

Az esztétika is szerepet kapott

A sétány teljes hosszában a jobb napokat is látott növényládák és planténerek zöldállománya is jellemzően zord állapotban volt, ezek nagyjából felét újratelepítették. Meghatározó szempont volt a növények kiválasztásánál, a fenntarthatóság mellett az esztétikai élmény is, ezért nem feltétlen a legigénytelenebb növényfajokból ültettek. Szintén a fenntarthatóságot szolgálja, hogy nem zsúfolták túl a növényeket, így azok most könnyebben takaríthatók, ápolhatók. (Az ágyásokból éppen ezért kiszedték például a bár kis ápolási igényű, de nehezen hozzáférhető, éles levelű jukkákat.)

Többfunkciós planténerek

A Nagy Templom utca és a sétány kereszteződésében új növényládákat helyeztek el, ezek másodlagos funkciója, hogy sávszűkítőként szolgálnak, megakadályozva ezzel a szabálytalan parkolást, ami korábban állandó konfliktusforrás volt.

„A leglátványosabb változás természetesen a Lidl előtt van, ahol egy jól karbantartható, ugyanakkor nagyon szép, színes és változatos virágos rét látványát sikerült kialakítanunk” – adta hírül Hermann egy október közepi Facebook-bejegyzésében. (Az említett bevásárlóközpont máskülönben a Leonardo da Vinci utca és a sétány kereszteződésében található.)

Rehabilitáció után jöhet az edukáció

A növényrehabilitáció teljes mértékben az önkormányzat akciója volt, a munkálatokat a JGK munkatársai végezték el – tájékoztatott a képviselő. Céljuk, hogy megőrizzék a mostani friss és rendezett állapotot.

A Corvin sétány közkedvelt része a városnak, nemcsak nappali, éjszakai látogatója is akad bőven.

Naponta takarítják az utcát, de a magaságyások, virágládák locsolását, tisztítását – kapacitás hiányában – csak hetente egyszer, vasárnap délelőtt végzik el – a legnagyobb szemetelési hullám után. Ez vélhetően elég is lenne, ha az említett objektumokat a nagyközönség egy része nem csikktartóként, üveg- és sörösdoboz-temetőként vagy épp kutyabudiként használná.

Hermann szerint

pozitív, edukációs hatása van a planténerekbe és a zöld szigetekre helyezett figyelmeztető tábláknak.

Ezt a projektet is elindították már, de még nem értek a végére.

Az itteni lakossággal is kezdeményeznek kommunikációt arról, hogyan tudnának hozzájárulni a növények ápolásához. Úgy véli, egyébként is

szükséges valamiféle nevelési célzatú program, hogy kevesebbet szemeteljenek az emberek.

A képviselő jó tapasztalása, hogy bár több kisebb növényládát is újrahúztak, amik a vendéglátó egységek környékén vannak (már annyiszor voltak átmozgatva, nem lehet követni, melyik, kinek a tulajdona), nagyobb részük gondozott volt.

Az önkormányzat előirányzott zöldítési projektjei közé tartozik a negyedet illetően a Horváth Mihály tér növényzetének rehabilitációja, a Futó utca és a Nap utca kereszteződésénél található zöldterület megújítása.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.