Cseppek a tengerben

2021. november 19.

Apró lépések zöldítési taktikája a Corvin-sétányon

A Corvin sétányon szép, modern épületek vannak, de azt, hogy zöld oázis lenne, a legnagyobb jóindulattal sem mondhatnánk. Jelentős mértékű zöldítésre egyelőre nem látszik lehetőség, marad tehát ezen a téren is a fontolva haladás: kis zöld szigetek, magaságyások kialakítása, gondozása. A héten is ennek szellemében folyt a munka: földcsere történt a Nagy Templom utcai magaságyásokban.

Hermann György Momentumos képviselő, projektgazda többedmagával, de saját kezűleg vetette bele magát a földmunkákba, első körben a Futó és a Nagy Templom utca közötti szakasz rehabilitálására került sor. Ez többek között annyit tesz, hogy új, friss földet terítenek szét a magaságyásokba, de más feladat is volt: „fel lett tárva az öntözőrendszer, mert eddig szórófejes rendszer működött itt, de ez már nem volt a legjobb állapotban. Egyébként pedig

nem felújítjuk a régi szisztémát, hanem kicseréljük, mert csepegtetős rendszerre akarunk áttérni”

– mondja Hermann. A régi szórófejes rendszer tehát már nem is működött, a fejek be voltak ragadva, nem voltak működőképesek, és a konstrukció sem pont erre a terepre való: ha egy ilyen szórófejbe belekerül egy akadály, akkor onnantól kezdve nem öntöz hatékonyan, hanem az akadályt öntözi a növény helyett. „A csöpögtetős rendszer ellenben pont ide való, az végig van vezetve a földön, így tényleg mindenhova jut víz” – magyarázza Hermann a rendszer csínját-bínját.

Fotó: Mile Máté

A hétfőn kezdődött felújítás egy ponton megrekedt, mert a városüzemeltetés által küldött föld hamar elfogyott: az ágyások hamar elnyelték a hozott földet. Péntekre, a hét második felére azonban ez a probléma is megoldódott, és már az ültetési szakaszban jár a zöldítő brigád. Két növényt egyelőre nem sikerült beszerezni, az a feladat a jövő hétre marad.

„A fő szempont a fenntarthatóság és a karbantarthatóság”

– emeli ki Hermann György.

A kérdésre, hogy jelen esetben mit is jelentenek az előbbi fogalmak, Hermann így válaszol: „azt, hogy az ágyásokba szellősen helyezik be a növényeket, nem ültetik őket tele, azért, hogy közéjük lehessen menni, tehát, hogy legyen elegendő tér a takarításra, kertészeti munkák elvégzésére. A fenntarthatóság pedig azt jelenti, hogy nemcsak az a fontos, hogy olyan (egyébként jellemzően cserjeszerű) növényeket ültessünk, amik jól mutatnak, hanem amelyek jól bírják az időjárás változásait is.”

Fotó: Mile Máté

A magaságyásokra egyébként figyelmeztető feliratok is kerülnek, melyek azt üzenik majd a kutyásoknak, hogy minden látszat ellenére a magaságyás nem kutyavécé. Felderengnek előttünk a házikedvenc akrobatikus mozdulatai, amint az ágyás magasába hág dolgát végezni, de Hermann szerint ezt nem így kell elképzelni:

„a gazdik eddig készséggel segítettek nekik”.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
Józsefváros 249. születésnapján díszpolgár lett Szilágyi Lenke fotóművész és Farkas Gyula a Rajkó Zenekar alapítója, aki posztumusz kapta meg a kitüntetést. A díjat a Roma Sajtóközpont szerint Szomora Zsolt, a 100 tagú cigányzenekar egyik zenésze vette át.
2026. november 08.
A Sommnakuni Luludyit, vagyis az Aranyvirág Díjat negyedszerre fogják olyan nőknek odaítélni, akik kiemelkedően sokat tesznek a közösségükért és a roma érdekek érvényesítéséért.
2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?

További cikkek

2026. november 06.
Pályaválasztási délutánt szerveznek a Kesztyűgyárban általános iskolásoknak.
2026. november 02.
Józsefvárosban találták meg a jó példát arra, hogy a Fafesztiválon bemutassák a legjobb faültetési technikát.
2026. november 01.
Számba vettük, hogy mit kínál Józsefváros az idősebbeknek novemberben.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.