A polgármesteri hivatal harmadik emeleti dísztermében tartották meg tegnap az idei közmeghallgatást. Most csak röviden számolunk be a történtekről, az érdeklődők visszanézhetik az esemény felvételét az Önkormányzati TV oldalán.
A közmeghallgatáson igen népes volt a megjelentek köre, az önkormányzati tisztségviselők, képviselők, a hivatal és az önkormányzati cégek felelős munkatársai, de még a rendőrség és a főváros képviselői is jelen voltak, és válaszoltak is kérdésekre.
Az eseményre 55 kérdés érkezett (lehetett előre e-mailben és személyesen is írásbeli kérdést benyújtani). A tizennégy előzetesen beküldött válaszra írásos válasz született, amit az előtérben át lehetett venni, illetve ígéret szerint felkerül az önkormányzat oldalára is. Ma még csak a kérdések olvashatók ott, a válaszok linkje egyelőre nem él.
41 kérdés hangzott el élőben, ezeket nem kellett előre leadni, a helyszínen találkoztak a válaszra hivatottak is velük először. Hét témakör volt és egy „egyebek” pont.
Röviden felsoroljuk az egyes pontokra érkezett jellemző témafelvetéseket:
- Közlekedés, parkolás: rollerkáosz, mit kap az autós a fizetős lakossági engedélyért cserébe?, autómentesítés, az este tízig tartó fizetős parkolás hatása, 30% autós foglal 80% helyet.
- Lakhatás, vagyongazdálkodás: adóemelés, a klientúra részesedik a bevételből?, központi fűtéses önkormányzati házak egyedi mérése, 100-as házak rezsielszámolása, átláthatóság, miért döntenek ingatlaneladásról zárt ülésen?, miért nem válik határozatlan idejűvé a 65 év felettiek bérleti jogviszonya?, miért nem pontok alapján sorsolják a bérlakásokat?, „hajléktalan” lakók, hol a házirend?
- Köztisztaság, közterületek rendje: itt a legrosszabb a helyzet, mobilis és fix illemhelyek, újrahasznosítható-e a kutyazacskó?, lehet-e bejelenteni eseteket?, társasházak és 100-as házak takarítása, visszanézik-e a kamerát?, miért nem megy ki a rendőr?
- Szociális ellátás: ipari mosogatógép az óvodákba.
- Fejlesztések: Józsefvárosi pályaudvar, zöld udvarok fenntartása.
- Polgármesteri Hivatal, önkormányzati cégek: üres és koszos mélygarázs, JGK bejelentésre nem ment ki, önkormányzati cégek (fideszes) vezetőinek felelőssége, JKN-es vitorlásügy, ki hibás a magas gázszámláért?
- Környezetvédelem, zöldítés: üres telkek parkosítása, füvesítés és védősávok, közösségi kertek, új sétálóutcák.
- Egyebek: csótányirtás, jól dolgozik-e a részvételi iroda?, Szarvas Koppány Bendegúz vihart kavart kijelentése az új brit miniszterelnökről, elégedettek-e a munkájukkal?
A válaszokról később lesz összeállításunk, addig is tanulmányozza a videót.
Nyitókép: Huszár Boglárka
