Addig tüntetnek, amíg változás nem lesz

2022. december 05.
Társszerző: Rebró Fanni

Folytatják a sztrájkot a VMG tanárai, amíg kirúgott kolléganőjüket vissza nem veszik

A múlt héten robbant a bomba: november 30-án a Belügyminisztérium (BM) közleményt adott ki, hogy december 1-jével nyolc gimnáziumi tanárt kirúgnak a tankerületi vezetők három gimnáziumból. A válasz kétnapos rendkívüli szünet volt az érintett Vörösmartyban. De mi lesz az új héten?

Takács Gergely, a VMG magyartanára arról tájékoztatott minket hétfő reggel, hogy a gimnázium nem tart zárva, azonban 14 tanár folytatja a polgári engedetlenséget addig, ameddig Törökné Pethő Erzsébet kirúgott kollégájukat vissza nem veszik állományba. A sztrájkoló tanárok közül többen óraadók, vagy félállásban vannak, ezért nekik tanóráik nem maradnak el a hétfői napon. A tanítás a december 5-i héten tehát nem teljes tanárgárdával, de megkezdődött.

Az ezt a sztrájkot kirobbantó második elbocsátási hullám már a második volt. A most kirúgottak közül egy a HVG legutóbbi gimnáziumi rangsora élén végzett Eötvös József Gimnázium tanára, hat a polgári engedetlenségben élen járó Karinthy Frigyes Gimnáziumé (amely immáron az első elbocsátásokat elszenvedő Kölcsey Ferenc Gimnázium mellé sorakozott fel), és egy pedig a VMG pedagógusa.

A BM indoklása szerint a megismételt sztrájk (pontosabban polgári engedetlenség, mivel a kormány február 11-én a járványhelyzeti vészhelyzet miatt rendeletben megváltoztatta a sztrájk idején nyújtandó kötelező szolgáltatások szintjét, amelyek mellett úgy sztrájkolhatnak, hogy gyakorlatilag nem sztrájkolnak, bent kell lenniük az iskolában) jogalap a rendkívüli felmondásra, „a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés Alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását. A diákok – életkoruktól függetlenül – tanulni járnak az iskolákba, számukra nem példamutató a jogszerűtlen magatartás.”

Takács Gergely a december 2-i tüntetésen

Kiderítettük, hogy a VMG elbocsátott pedagógusa nem a tiltakozásokban élen járó Takács Gergely lett, hanem Törökné Pethő Erzsébet háromgyerekes angoltanár, aki a bejelentéskor épp otthon ágyban feküdt betegállományban, tüdőgyulladással. Elsőre nem értette senki, miért épp őt rúgták ki: a lapunknak nyilatkozó Tamás Klára, VMG-s kémiatanár azt mondta, ők kínosan ügyeltek arra, hogy az iskolai „engedetlenkedők” ugyanannyit rakoncátlankodjanak, ne lógjon ki senki. Lehet, épp azért őt választották, hogy mindenki úgy érezze, akár ő is lehet a következő, hogy bárki sorra kerülhet.

De lehet, hogy tényleg nem számít ez sem – akár meg is szüntetheti az állam a renitens VMG-t, hiszen a Kölcseyből kirúgott tanárok, vagy a Karinthyból kirúgott hat tanár az iskolák fennmaradását fenyegeti. Tamás Klára azt is közölte, szeretnék elérni, hogy visszavegyék Töröknét az iskolába. Egy diák pedig azt mondta el nekünk, hogy a kirúgás őket is szíven ütötte, hiszen egy pedagógust azért rúgtak ki, mert kiállt a véleményéért, és értük, a diákokért, többek közt az oktatás jobb feltételeiért. Emellett emberileg is példát mutatott mindig is. Ugyanakkor angoltanárból több van, könnyebben pótolható, szerinte ez is állhat Törökné kipécézése mögött.

A VMG igazgatója, Kárpáti-Mátyás Andrea csütörtökre-péntekre rendkívüli szünetet rendelt el, olyan sok tanár nem vette fel a munkát. Pénteken pedig tiltakozó menetet szervezett az iskola a Mikszáth térről a Nemzeti Múzeum elé, érintve pár kerületi iskolát is, mint pl. az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumot. Ezen a meneten megjelent Törökné Pethő Erzsébet is, akit sikerült megszólaltatnunk.

Törökné Pethő Erzsébet

Ő is az online portálokból tudta meg a kirúgásokat, sokáig nem tudott semmit, végül az igazgató hívta fel a rossz hírrel. Nem tudja, miért épp rá esett a választás, szerinte is a „bármikor bárkit” érzés kialakítása, a félelemkeltés elérése lehet az ok. Jogilag is tervez lépéseket – többen is felajánlották a segítségüket –, de nem bízik abban, hogy visszaveszik őket. Munkát kell keresnie, hiszen három gyereke van, a férje is tanár. Az érte kiálló diákok és kollégák pedig hihetetlen erőt adnak neki.

De nemcsak a VMG-ben történtek retorziók, a szintén éliskola Fazekas Mihály Gimnáziumban is 14 tanár kapott figyelmeztető levelet, amely szerint a polgári engedetlenkedést kirúgás, rendkívüli felmondás követheti. Újdonság, hogy ezt már nem a tankerület vezetője, Marosi Beatrix, hanem az iskola igazgatója, Erős-Honti Zsolt írta alá. A levélre az iskola tanára, Ujlaki Tibor adott ki közleményt, aki maga is belebetegedett az elmúlt időszak történéseibe, és megdöbbent, hogy a hatalom arrogáns cinizmusának részeként kiosztott figyelmeztetést épp az igazgató szignálta. Szerinte a megfenyegetett pedagógusok az iskola megbecsült, kiemelkedő tanárai, így az igazgató a tettével nem az iskola érdekeit szolgálja: „sárba tiporja az oktatás-nevelés alapvető szellemét (…) a kritikus ember autonómiáját”.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

A Vörösmarty Mihály Gimnázium egykori diákjával, az Emmy-díjas Gera Marinával készült podcastünket itt hallgathatják meg:

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.