Sziládi Noémi, a Kamay Ko, Papp Virág, a Virágéknál, és Nácsa Andrea, a Nandi márka létrehozói egy dizájnvásáron találkoztak, és tulajdonképpen ott beszélték meg, hogy mindannyiuknak szüksége volna egy alkotó és árusító térre, így összehozzák, amijük van, és megcsinálják a SISKO-t. A bolt neve az angol sister szóból jött, s mivel a bérelt helyiség tulajdonosa finn, finnre fordították a lánytestvér kifejezést, ezzel utalva az összetartásukra, és adva izgalmasabb hangzást a szónak.
Nem volt cél, mégis kialakult egy közösség

A SISKO-s lányok a saját márkáik és az üzlet vezetése mellett folyamatosan tevékenykednek: saját dizájnvásárt szerveznek rendszeresen a Lumen kávézóban Shuk Shuk néven, a budai Maker’s Marketre járnak eladni. Régebben workshopokat is tartottak, Noémi táskavarrós, illetve újrahasznosítós foglalkozást vezetett, Andinál egyedi mintákat lehetett vasalni ruhákra, de a legnépszerűbb mégis a kutyanyakörv- és kutyapóráz-készítés volt.
Közben úgy alakult, hogy Noémi körmözéssel, Virág pedig (tetoválógép nélküli, kézi) handpoke tetoválással kezdett foglalkozni, így nekik rendszeres, visszatérő ügyfeleik lettek. Így lassan kialakult egy női kör, közösség a SISKO körül, egy állandó vásárlói, érdeklődői csapat, ami persze folyamatosan frissül is. Bár az eredeti cél annyi volt, hogy létrejöjjön egy alkotói tér, ahol mindhárom lány csinálgathatja a dolgait, a SISKO mára sokkal több lett ennél.
A boltba inkább a fiatalabbak látogatnak el (kivéve anya-lánya tetoválásra Virághoz), a budai vásárokat azonban kifejezetten szeretik az idősebbek, és szívesen vásárolnak is a lányok alkotásaiból.
Fenntartható, hétköznapi, egyedi, önszerető
A három nő, három márka három különböző egyéniséget, üzenetet, koncepciót takar, mégis valahogy úgy alakulnak a kollekciók, hogy nemcsak az üzlet hangulatához, stílusához, de egymáshoz is illenek. Valószínűleg azért, mert az alkotók folyamatosan hatással vannak egymásra.
Így, aki ide betér, jól kombinálható, hétköznap is hordható, laza, de egyedi és minőségi darabokkal távozhat. Akár a három lány különböző ruháiból is össze lehet válogatni egy-egy viseletet.

Mindhárman átlátható gyártási folyamatban, jó minőségű, természetes és minél fenntarthatóbb anyagokkal dolgoznak, a textileket főleg itthon, de mindenképpen Európából szerzik be.
Noémi emellett kísérletezget mindenféle újrahasznosított és még annál is fenntarthatóbb anyaggal, ananászbőrrel, újrahasznosított műanyaggal. Andi érzelmeket, lelkiállapotokat önt nonfiguratív, absztrakt formákba.

Virág fő vonala már nem a ruhák, hanem az illusztráció és tetoválás, de ugyanezen illusztrációk jelennek meg aztán a ruhákon is. Magukat a rajzokat naivnak, gyermekinek nevezi, szerinte ezzel az érzékeny, gyermek énjükkel tudnak kapcsolódni a vásárlók vagy ügyfelek alkotásain keresztül. A grafikák is az önszeretet, elfogadás üzenetét erősítik, a tetoválás pedig emellett még szinte akár egy terápiás folyamat része is lehet, sokan egy nagyobb traumát, rossz időszakot, illetve annak feldolgozását engedik el ilyen formában.
„Nem kell mindent összevásárolni”
A legtöbben a covid alatt fordultak a magyar tervezők felé, támogatták őket, ez a lelkesedés a vásárlók részéről pedig nemcsak megmaradt, hanem tovább is épült, tudatosságba fordult át. Joggal kérdezhetnénk, hogy ebben a gazdasági helyzetben ki engedhet meg magának tervezői – nyilvánvalóan a plázák fast fashion bolti áruinál jóval drágább – darabokat. A válasz: azok, akik kevesebb, de minőségibb ruhára vágynak.

A SISKO tervezői úgy látják, régen akkor számított valaki divatosnak és menőnek, ha minden szezonban szinte új ruhatárat vásárolt, ma egyre többen átlátják, hogy nem kell annyiféle ruha, elég mindenből egy-egy minőségi, egyedi és egyben tartósabb darab.
Fotók: Huszár Bogi