Reményvesztettség vagy új kezdetek?

2023. január 23.

Egyhetes pedagógussztrájkot hirdetett a PDSZ

Hétfő reggeli kezdéssel egyhetes sztrájkot hirdetett a PDSZ, 45 százalékos fizetésemelést, heti 22 tanórában való munkamaximalizálást szeretnének elérni.

A sztrájkkövetelések között szerepel továbbá a sztrájkjog helyreállítása, és most már a tanárok kirúgásának időpontját újraszabályozó kormányrendelet visszavonása is. Az országos sztrájk január 23-án reggel 8-kor indult a résztvevő iskolákban.

A PDSZ irodájánál nem tudtak még napközben részletes adatokat mondani, eddig nagyjából ötezren jelentettek be sztrájkot és nyolcvanan polgári engedetlenkedést, de a sztrájk végére ez a szám nagyjából duplázódni szokott, mert a pedagógusok csak utólag jelentik le a részvételüket.

Szintén a PDSZ-től tudjuk, hogy volt olyan intézmény, ahol csak 11-től indult volna a sztrájk, de a tankerület megbízottjai már reggel 8-kor sürgették a tanárokat, hogy adják le a résztvevők névsorát.

Fogy a lendület

A kerületi iskolák közül a sztrájkban és polgári engedetlenségben eddig élharcos Vörösmarty Mihály Gimnázium most csak szimbolikusan vesz részt, holnap, illetve jövő kedden tartanak munkabeszüntetést. Azaz részleges munkabeszüntetést, mert a jelenlegi sztrájkszabályok alapján az órák felét meg kell tartani, és az idén érettségiző osztályok tanórái sem maradhatnak el.

Takács Gergelyt kérdeztük, hogy miért nem vesz részt a VMG a teljes sztrájkban. Azt mondta, egyrészt őket is elérte a reményvesztettség, másrészt nagyon sok óra maradt el, így most csak ezzel a szimbolikus akcióval csatlakoznak, emellett most már bevárják, hogy más iskolák is lépjenek. Úgy tudja, sok vidéki intézményben még csak most indult el a sztrájk, ők meg már több mint egy éve kitartanak.

A Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium most is, mint eddig mindig, részt vesz a sztrájkban a teljes héten, kivéve kedden, amikor a félévzáró értekezletek miatt nem tudják tartani a munkabeszüntetést. Ahogy megtudtuk, a mostani akcióban nagyjából a kollégák harmada vesz részt, a tanórák közül pedig maximum napi hármat tartanak meg.

A Jelky bejárata – Fotó: Mile Máté

A Józsefvárosi Egységes Módszertani Intézet és Általános Iskola eddig végig részt vett a sztrájkban, most viszont egyetlen kolléga sem szeretett volna csatlakozni. Az igazgatót kérdeztük, hogy ennek mi lehet az oka, azt mondta, nem beszéltek erről. Ő megkérdezte a tanárokat, hogy ki csatlakozik, és senki sem jelentkezett, az okokat nem firtatta.

A Deák Diák Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium, ami eddig következetesen sztrájkolt minden alkalommal, most is csatlakozik, de csak holnaptól, mivel ma egyébként sincs oktatás. Pontos létszámot még nem tudtak mondani.

A Molnár Ferenc iskola nem nyilatkozott, az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatóját nem értük el, mert értekezleten ült, amint visszajeleznek, cikkünk frissül. Frissítés: A Treforttól azt tudtuk meg, hogy nem tudnak sztrájkról.

Tárgyalás csütörtökön

Maruzsa Zoltán államtitkár csütörtökön tárgyal a sztrájkbizottsággal: december 12-én sikerült megegyezni az országnak járó uniós támogatásokról, így azok segítségével az eddigi ígéretek alapján már idén megvalósulhatna egy 20,8 százalékos fizetésemelés, jövőre pedig 25 százalékos. Viszont a 20 százalék fölött járó infláció miatt az idei emelés valójában nem is lenne emelés, csak inflációkövetés, így valószínűleg folytatódni fog a tiltakozás. Emellett nemcsak béremelésért, hanem sztrájkjogokért és élhetőbb munkarendért is küzd a PDSZ, ezekre pedig a kormány eddigi kommunikációja alapján nincs sok remény.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.