Az odesszai születésű ukrán srác 2014-ben érkezett hazánkba, tehetségére felfigyeltek a magyar jégsport szakemberei és felajánlották neki, eddzen és éljen itt. 2017-ben az állampolgárságot is megszerezte. Előtte nem beszélt magyarul, nem a kárpátaljai magyar kisebbség tagja, a családi legendárium szerint talán az egyik dédapja lehetett magyar. „Nekem semmi magyar rokonom nincsen, úgyhogy tiszta ukrán a vérem.”

Az idei Eb-n a kötelező kűrben kilencedikek lettek, a ritmustáncban pedig tizedik helyezést szereztek. A magyar jégtáncpáros üde színfoltot jelentett a versenyen: a két honosított sportoló – a honosítás miatt a szövetséget is kritizálják – férfi tagja ukrán, míg a nő, Ignateva Mariia orosz. A lassan egy éve tartó orosz–ukrán háború árnyékában ez talán furcsának hathat, de a két sportoló nagyon egymásra talált, és az etnikai ellentétek nem állnak közéjük. A mostani sportsikerük egyébként azt is jelenti, hogy a 2024-es Eb-re egy másik magyar jégtáncos párnak is kikaparták a gesztenyét, és azok is indulhatnak.

Amikor Odesszában bezárták a jégpályát, Daniék Kijevbe költöztek, mert ott komolyabban vették a korcsolyázást. Fiatalon nemzetközi edzőtáborokba kezdett járni, ott találkozott magyarokkal, akik akkor fura embereknek tűntek a tízéves srácnak. De a magyar lányok már akkor is nagyon tetszettek neki, és bár nem beszélt angolul sem túl jól, gesztusokkal tudott kommunikálni velük. A 2014-es krími háború kitörése után több ország is invitálta a tehetséges sportolót, kapott felkérést Németországból, Lengyelországból, az USA-ból is, végül az édesanyja Magyarországot választotta, azóta pedig hazai színekben versenyez. Ideköltöztek Újpestre, és sokáig egy magyar lánnyal együtt alkotott párost.

Újpest elég unalmas volt neki, „nem volt olyan pörgős, mint a Nyolcker”. Nem beszélte még elég jól a nyelvet sem, amit nem az iskolában sajátított el, hanem úgy, hogy sokat forgott magyarok közt. 17 évesen megkapta az állampolgárságot, és akkor elkezdte érezni belül a magyarságát. „Kiderült számomra, hogy magyar vagyok, éreztem, beleszerettem ebbe a városba. A legjobb éveimet itt töltöttem. Valami megváltozott bennem, és elköltöztem a VIII. kerületbe, és itt még inkább így lett ez. Itt zenélek, itt dolgozom. Magyar volt a barátnőm, magyar volt a partnerem, az edzőm, mindenki,

Dani szerint az nem tanul meg magyarul, aki nem akar, noha tényleg nehéz, de fiatalon került ide, magyarok közt él, velük beszélget, a magyar kultúrát szívta be. Az interjú során még Móricz Zsigmondra is hivatkozott egyszer, amivel rendesen meglepett. „Én ilyen Maugli vagyok. Ha a farkasok közt nőttél fel, akkor farkas vagy. Ennyi. Magyarok közt nőttem fel. Megtanultam magyarul. Jó, nem volt könnyű, de ha szereted az embereket, ha szereted a nyelvet, menni fog. Én tényleg magamba szívtam ezt a kultúrát, például egy csomó magyar zenét hallgatok. Tisztelem ezt az országot.”

Egy piros-fehér-zöld Rubik-kocka tetoválást is varratott a mellére, egy másik tetoválásán a karján egy 8-as biliárdgolyó mutatja, hogy a Nyócker a szűkebb hazája. Ahol a sport mellett zenélni is kezdett, szájharmonikán játszik. Előtte 10 évesen gitározott, de gitárosból rengeteg van, a herfli különlegesebb is, és mindig magánál tudja tartani. Az Astoria metróaluljárójában játszott sokat, nagyon élvezte. Azokban az években online végezte az iskolát, közben gyerekeknek oktatott sportot egy budapesti orosz óvodában. A középiskola után a kijevi egyetemen szakedzői diplomát is szerzett, bár inkább nevezi magát tesitanárnak. Junior sportolóként még nem kapott fizetést, mindenféle munkát elvállalt,

mikor mi adódott.

„Talpig jégtáncos vagyok”– mondja Dani, aki hétévesen kezdte a sportot. Asztmás volt, és azt tanácsolták a szüleinek, próbálja ki a korcsolyázást, mert a hideg levegő segíthet, és valóban így lett. Magassága és ritmusérzéke miatt választották ki jégtáncosnak, de amúgy a privát életében nem érdekli a tánc, ha nem buliról van szó. Megszerette ezt a sportágat, és nem is akart más jeges sportra váltani. A gyorskorcsolyát monotonnak látja, neki fontos a változatosság, ezt pedig a kűrök koreográfiájában is igyekszik megmutatni. Nagyon szubjektív ez a sport, az is rengeteget számít, mennyire tud egy hullámhosszon lenni a párjával. Korábban egy magyar lánnyal dolgozott együtt, szerelem is alakult ki köztük, de ez nem volt túl jó ötlet, ahogy mondja. A munka rovására ment a kapcsolat, végül szétmentek, ám most is tartják a kapcsolatot, jóban vannak.

A jó partner megtalálása egyébként nem egyszerű a jégtáncban. Az Icepartnersearch.com weboldal és a szövetség segített abban, hogy rátaláljanak egymással Másával, mostani partnerével. „Nagyon orosz a mentalitása,

Ő igazán céltudatos, ez pedig a sportban nagyon fontos. Cseteltünk az Instán, idehívtam Pestre a covid-időkben, küldtem neki meghívólevelet, intézte a vízumot, és egy hét múlva itt is volt, pedig akkor a repülők sem jártak. Hát ennyire akarta. Mása egy jó ember.”

A két ország közötti ellentét nem áll közéjük, bár tényleg nem egyszerű a helyzet, Danit is nagyon megviselik a most Ukrajnában történtek. Azóta Mariia is megszerezte a magyar állampolgárságot. Igaz, ő már felnőttként érkezett, ezért neki a nyelvet nehezebb elsajátítania, de tanul rendületlenül. A Hoffmann Korcsolya Akadémián sportolnak együtt, a Gyakorló Jégcsarnokban edzenek napi szinten. Dani többnyire 4:30-kor kel, mert 6-tól már edzése van, de emellett dolgozik, zenél, a háború kitörése óta pedig több családtagja is itt van, az ő életüket is segíti. Igaz, most néhány hétre kiesik ebből, mert edzőtáborba vonul, március közepén ugyanis világbajnokság lesz Japánban.

„Még a nagymamám is ideköltözött, meg a két kutya, úgyhogy tele van a Kálvária téri lakás. Imádok itt élni, annyira pörgős minden. Itt megy az élet, megy a buli folyamatosan 0–24-ben. Nagyon szeretem. Imádom a szomszédokat is”– mondja csillogó szemmel.

A műkorcsolyát általában 25 éves korig űzik, bár van kivétel. A jégtáncban kicsit tovább is lehet maradni, a mostani Eb-győztes olasz pár férfi tagja például 35 évesen lett a kontinens legjobbja. Ha van benne perspektíva, akár 30 éves koráig is szívesen folytatja Dani, meglátja, mit hoz az élet. A sportkarrier után szívesen szervezne cirkuszi jellegű jégshow-kat, amik külföldön elég népszerűek, idehaza még kevésbé, noha egyre több lehetőséget lát ebben.

A mostani eredmény az eddigi legjobbja Daninak, sokat léptek így előre, nem számított ilyen jó eredményre. Megy tovább, lehet ez még jobb is, noha ez egy elég szubjektív sport, nem lehet úgy mérni benne a teljesítményt, mint mondjuk az atlétikában. Nem minden bírónak tetszenek azok az újítások, amiket ők a táncaikba raknak, itt a technikai tudás mellett fontos a smink, a megjelenés, a show és a koreográfia is.

A sport mellett a zene is fontos része Dani életének. Az utcazenélés és az Open Mic események kapcsán összeismerkedett itteni muzsikusokkal. A Szentkirályi utcai Otthonka nevű helyen is fellépett párszor, ahol összehaverkodott egy zenekarral, akiknek jól jött egy szájharmonikás. Június óta pedig együtt tolják a rock and rollt, Otthonka House Band néven ismerik őket, de egymás közt a Jacques-Foches nevet is használják a bandára (ami utalás a Jöttünk, láttunk, visszamennénk című francia film egyik karakterére). A következő koncert február 17-én lesz az Otthonkában, ezen ő sajnos nem tud ott lenni a külföldi edzőtábor miatt, de egy másik srác beugrik herflizni helyette. Amikor arról érdeklődöm, milyen zenéket hallgat, a kedvencei közt is magyarokat említ: a Kispál és a Borz a legnagyobb kedvence, de a Republic és Cseh Tamás neve is előkerült. „De Karády Katalint is nagyon szeretem.”

Nyitókép: Mile Máté