A Hét Hat Club és a Duckshell új klipjét kerületünk fontos helyszínein forgatták

2023. február 16.

Karneválhangulat Józsefváros utcáin – videóklipben a kerület!

Hosszas készülődés után kijött a Duckshell és a Hét Hat Club zenekarok közös dala és klipje Platano, plata no hay címmel – a videóklip egészét Józsefváros fontos terein, utcáin, kocsmáiban és zöldségesbódéiban forgatták.

Egy csapat furcsán öltözött fiatal végigbulizza, zenéli, énekli, táncolja az Orczy tér környékét (minden irányból, alaposak voltak), a Népszínház utcát, Teleki teret a piaccal együtt, a Gólyát és a Zsír (Fővárosi Kulipintyó) nevű kocsmát. Ki hány helyszínt ismer fel a videón?

A két zenekar közös farsangi mulatságot szervezett az Akváriumba február 17. péntekre, erre az alkalomra íródott a dal, és emiatt készült a videóklip is.

A Duckshell zenekar egyik tagja, Bujdosó Áron elmondta, hogy mindkét banda erős józsefvárosi kötődéssel rendelkezik, innen jött a gondolat, hogy itt forgassanak. A klipben szereplő két kocsmához is van közük: egyik tagjuk a Gólyában dolgozik, a Zsírt pedig egy haverjuk viszi.

A karneválhangulat ötletét az hozta, hogy szerettek volna valami vidám, télűző dolgot csinálni, mint amilyen a nóta hangulata. A Népszínház utca és a két kocsma adott volt, a piac csak azért került be a jelenetek közé, mert úgyis elhaladtak mellette, és gondolták, „illene a dalhoz ez a gyümölcsös-zöldséges jelleg”, az amúgy is szereplő banán miatt, ennél mélyebb értelmet tehát nem kell keresni benne.

A merész jelmezeket a Humana Vintage turkálótól kapták, a helyszínekkel előre egyeztettek, így szerepelhetett a klipben több ikonikus kerületi tér, ahol emberek szeretnek összejönni, például a Gólya, a Zsír, de még a Teleki téri piac is. A promóciót a DikhTV támogatja, a videó is az ő YouTube-csatornájukon jelent meg, így ennél józsefvárosibb nehezen lehetne ez az alkotás. Helyenként kerületi emberek, többek között egy útépítő munkás is szerepelnek, nekik külön köszönetet mondott a zenekar a részvételért. Vigyázat, erős dallamtapadás-veszély!

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.