Vannak háttéregyeztetések

2023. március 03.

Egy napra ingyenessé tették a közvécét a Blahán

Február 25-én nem kellett a senkinek 250 forintot fizetnie azért, hogy használhassa a Blaha Lujza téri közvécét. Mindez A Város Mindenkié lakhatási civil szervezet figyelemfelhívó gerillaakciója volt.

Továbbgördül a Blaha Lujza téri (köz)vécé ügye, A Város Mindenkié (AVM) lakhatási civil szervezet február 25-én egy napra ingyenessé tette a vécét, közölte a szervezet a Facebookon. Azt írják, hiába tárgyaltak a fővárossal az ingyenességről, az pedagógiai okok miatt kitart a vécé 250 forintos használati díja mellett. Az ingyenes napon, írja az AVM, „demonstráltuk, hogy az ingyenességre épülő modell a főváros vélekedésével szemben működőképes lehet még egy olyan forgalmas csomóponton is, mint a Blaha Lujza tér. A személyzet – ebben az esetben a vécét működtető aktivisták – jelenléte pedig biztosítékot jelent az illemhely tartós tisztaságára és állagmegóvására is.”

Ahogy Magyary Anna, a VM sajtósa elmondta nekünk, az ingyenességet úgy oldották meg, hogy egyszerűen

ők fizették ki a vécét használni akarók helyett a 250 forintot, és utána a takarítást is elvégezték.

Vandalizmussal nem találkoztak. Ezzel bizonyították, mondja Magyary, hogy megoldható a fenntartás. Közbevetésünkre, hogy egy-egy nap megoldható önkéntességgel, de napi rendszerességgel ez azért pénzbe kerül, azt mondja, igen, de a fővárosi önkormányzat éves költségvetéséhez képest ez elenyésző összeg. Egyébként ő úgy 30 embert számolt össze, ennyien éltek a szombati ingyenesség lehetőségével.

A vécé „gerillaüzemeltetése” mellett beszélgettek is járókelőkkel, akik támogatták az ingyenes közvécé ötletét. Olyanokkal is beszéltek, akik fokozottan érintettek a kérdésben (inkontinenciától szenvednek vagy fogyatékkal élnek).

A vécé a megújult tér átadásától kezdve vitatéma. A főváros azt kommunikálta, hogy a partnerekkel teljes egyetértésben lett fizetős a vécé, amit az AVM szóvá tett, hogy ez nem igaz, emiatt később a főváros bocsánatot is kért: „Nyilvánosan elnézést kérünk az A Város Mindenkié (AVM) csoporttól azért, mert egy hibás sajtóválaszt adtunk ki még nyáron a közvécék ingyenességéről, ami nem tükrözte az AVM álláspontját.”

A vita hátterében az áll, hogy az AVM és más civilek szerint a közvécé közjószág, olyan közszolgáltatás, aminek ingyenesnek kell lennie, így szolgálja azt a közérdeket, hogy tisztaság legyen a köztereken. Pikó András is hozzászólt a témához: „Sok gondot okoz-e az ingyenes vécék karbantartása? Igen. A megoldás a mi álláspontunk szerint nem az, ha különböző küszöböket építünk be a felhasználók és az illemhelyek közé, hanem ha minél több nyilvános közvécé érhető el a városban. A Józsefvárosi Önkormányzat partner kíván lenni ezen célok eléréséhez, és el is várja a Főváros partnerségét.” Józsefvárosban a közvécék vagy ingyenesek, vagy szimbolikus, 10 forintos áron működnek. A főváros szerint viszont a 250 forintos díj szükséges, „ez a jelképes összeg is segít biztosítani, hogy a vécék hosszú távon is jó állapotban maradjanak”.

Magyary azt mondja, a fővárossal továbbra is zajlanak egyeztetések a háttérben, a főváros pedig tervezi felmérni az emberek megelégedettségét a felújított Blaha Lujza térrel kapcsolatban, és rákérdez majd a vécére is. Az AVM arra biztat mindenkit, hogy fejezze ki a véleményét.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.