Ígérik, most már nem lesz ilyen

2023. március 14.

Egész éjszaka betűztek az új MTK-pályák reflektorai a Kolónia egyes lakásaiba

A Kolónia lakói panaszolták el nekünk, hogy a régi Józsefvárosi pályaudvar, majd kínai piac helyén épült új MTK Sándor Károly Labdarúgó Akadémia reflektorai úgy bevilágítanak a lakások ablakain, hogy éjszaka is szinte nappali fényárban úsznak, majdhogynem a „Holdról is látni” őket, a lakók megélése szerint. Többen nem tudtak aludni napokon át. Utánajártunk, hogy mit lehet tenni.

Az MTK sajtóosztályának küldött kérdéseinkre még nem érkezett válasz, a lakók nagyobb sikerrel jártak, amikor elkezdtek nyomozni az ügyben.

Tüzesen süt le az MTK fénye, a reflektor fejéről a nyolckeri éjbe

Egy ott élőtől tudjuk, hogy az egyik éjszaka, amikor mentek a reflektorok, felhívták az MTK-t, és panaszt tettek a zavaró fényekre:

elmondása szerint nagyon lekezelő stílusban rázták le őket, kikérve maguknak a panaszt (s melegebb éghajlatra küldve őket).

Ezután már az önkormányzathoz fordultak, illetve megkeresték Ferencz Orsolyát, a negyed fideszes képviselőjét. A hatósági ügyosztály nevében Balogh Ádám azt írta nekik, hogy a Mészáros Lőrinc-féle családi cég által épített 6,9 milliárdos,

hatpályás Utánpótlás Központ kivitelezése még zajlik, és teljesítménymérés, illetve beállítás miatt mentek egész éjjeleken át a reflektorok.

Igyekezett megnyugtatni a lakókat afelől, hogy az akadémia üzemeléséhez nem szükséges a reflektoroknak éjszaka is dolgozniuk, így reményei szerint a lakókat a továbbiakban nem fogják zavarni éjjel a fények. Azóta annyit változott a helyzet, hogy a reflektorok csak este 7–8-ig világítanak, és mintha valamelyest kisebb teljesítményen mennének.

Az MTK viszont továbbra sem adott választ arra, hogy a Kolónián élőknek a későbbiekben is számítaniuk kell-e arra, hogy brutálerős lámpákkal világítják telibe az otthonukat. A lakók fel vannak háborodva, hogy velük erről senki nem egyeztetett, senki nem tájékoztatta őket arról, hogy mi zajlik ott és meddig kell tolerálniuk a nyugalmuk megzavarását.

Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, a rezsidémonnak ez úgyis egy vagyon

A problémáról tud Illés Péter polgármesteri kabinetvezető is, aki a Kolónia Facebook-csoportnak is tagja. Annyit mondott lapunknak, hogy amennyiben ismét éjjel világítanának a lámpák, eljárást lehet indítani az MTK ellen.

Print cikkünk megjelenése után derült ki, Jámbor András is nyomozott az ügyben, neki válaszolt az MTK. Mégpedig azt, hogy a kivitelező felelőssége mindaz, ami történt, a klub még nem vette birtokba az edzőpályát. A kivitelező, a Fejér-B.Á.L. Zrt., Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége, jelezte a klubnak, hogy csak kivételes próbaüzem zajlott le. A posztban elérhető e-mail-címre mi is elküldtük a kérdéseinket arról, miért nem jelezték a lakóknak, hogy próbaüzem folyik, meddig számíthatnak kellemetlenségre, hogy lesz-e még ilyen próbaüzem, és hogy elnézést kérnek-e a lakóktól.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.