Március 22. a Víz Világnapja

2023. március 19.

A veszélyes ólomcsövektől a vízpazarlásig – itt a Víz Hete

Szombaton már el is kezdődött a Víz Hete nevű rendezvénysorozat, de a hivatalos megnyitó hétfőn délután 4-től lesz a Batthyány téren. És hogy miért is fontos ez?

Víz nélkül nincsen élet, és hatalmas kincsünk a tiszta víz, melyre kötelességünk vigyázni. A Víz Koalíció ezért rendezi meg a Víz Hetét, hogy minderre felhívja a figyelmet. Mert ahogy elmúlt a múlt nyár, egyre kevésbé emlékszünk arra, milyen nagy gondot jelentett az aszály, mennyire hiányzott a víz az élővilágnak és a mezőgazdaságnak.

Márpedig felelős stratégiával ezeket a helyzeteket meg lehet előzni, vagy legalábbis a vízhiányt lehet csökkenteni, például felelős vízhasználattal, megfelelő szabályozással, az ivóvíz pazarlásának megakadályozásával. Mondjuk úgy, hogy az ivóvízrendszerünkre költünk, és nem hagyjuk, hogy a csőtörések miatt elfolyjon az ivóvizünk.

De nem csak a törések okoznak gondot a hálózatban: csöveink állapotát meghatározza azok kora is, a régi ólomcsövek pedig kockázati tényezőt jelentenek. Amikor a csapból barnás vagy sárgás víz folyik, az utalhat ilyen problémákra. Erről néhány éve egy kockázati térkép is készült, és bizony Józsefvárosban a nagyon magas kockázatú helyekből nincs kevés.

A csőcsere sokat tud javítani, és hogy mennyire lehet kockázatos ólomszennyezettség szempontjából az ivóvíz fogyasztása – mely nagy általánosságban Magyarországon viszonylag jónak számít, de a 2800 mintavétel 14%-a problémás – egy online kalkulátor is segíti, csupán néhány kérdésre kell válaszolnunk, hogy megtudjuk, mekkora a rizikó. Sajnos a fővárosban különösen rossz a helyzet.

A hivatalosan hétfőn induló Víz Hetén sok, a vízzel kapcsolatos témát vitatnak meg szakemberek és civilek. Az események mögött álló Víz Koalíciót a Civil Kollégium Alapítvány szakmai támogatásával hozták létre civil szervezetek, önkormányzatok és szakszervezetek, melyek országos szinten aktívak egész héten, nem csak Budapesten.

Hétfőn délután 4-től 6-ig a Fő utca és Batthyány tér sarkánál lehet találkozni velük, ott lesz az I. kerület polgármestere, a párbeszédes V. Naszályi Márta is, és a helyszínen megjelenőket is bevonják a Vészhelyzet van-e a magyarországi ivóvízellátásban? című beszélgetésbe.

A záróesemény pedig egy kerekasztal-beszélgetés lesz a VDSZ Benczúr u. 45. alatti székházában Mit mutatnak a számok? címmel, ahol a fentebb jelzett adatokhoz képest frissebb mérésekre épülő új kutatásokat mutatnak be.

Kiemelt kép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

További cikkek

2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.
2026. november 07.
November 10-én kezdődik a Baross utca 119. előtti parkoló felújítása. A jelenlegi 31 parkolóhelyből egy szűnik meg. A munkálatok várhatóan december közepéig tartanak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.