Növényvásár civil szervezetekkel

2023. április 29.

Klímatudatos családi program volt a Föld napján

A tavalyi józsefvárosi részvételi költségvetés pályázatán nyert a közösségi növényvásár ötlete, melyet az idei Föld napján, április 22-én, szombaton valósítottak meg. Növényből kevesebbet, egyéb ötletes programokból viszont sokkal többet kaptunk, mint amit az ötletgazda elképzelt.

Szabó Ádám kerületi lakoskén adta be tavaly az ötletét a részvételi költségvetés pályázatán, hogy legyen növény- és kézműves vásár kerületünk egyik erre alkalmas közterén. A Horváth Mihály térre esett a választás, a dátum pedig végül a Föld napja, április 22. lett, így volt apropó összekötni a vásárt különféle környezettudatos programokkal.

Szabó Ádám, az ötletadó

Ádám egyébként az Utcajogász jogsegély civil szervezetet is képviseli, így beadott ötletébe belecsempészte azt is, hogy a kerületi civilek képviseltethessék magukat ezen az eseményen. A rendezvény szervezésében egyéb elfoglaltságai miatt most nem tudott részt venni, így a Közösségi Részvételi Irodára bízta azt – több mint elégedett volt az eredménnyel.

Több civil, mint növény

Egyedül azt sajnálta kicsit, hogy növényárusból keveset hívtak meg, a Moai érkezett messze a legszebb, legizgalmasabb növényekkel nem túl messziről (a Harminckettesek téri üzletből), mellettük a másik 2–3 növénybolt kínálata elég szegényesnek tűnt. Az Auróra Közösségi Klímakert igen szép palántákat és néhány ruhát hozott ki a vásárra, ezeket viszont csak cserélni lehetett más növényekre és más ruhákra – aki erről a lehetőségről nem tudott és nem készült, pórul járt.

Civilek és egyéb szervezetek által szervezett izgalmas programból viszont igen széles kínálattal várták a családokat, gyerekeket és a játékos kedvű felnőtteket. Lehetett kérni egy lapot, amire ha 5 matricát összegyűjtött az ember 5 különböző standnál, egy ajándék növénykét vihetett haza. A Füvészkert standjánál például fűszernövényeket lehetett felismerni (3 után már járt a jutalom), a Járókelőnél a lakóhelyünket kellett kavicsokkal pontozni különféle szempontok alapján (levegő tisztasága, árnyék, padok, biztonság stb.), a Közélet Iskolájánál civil szervezetet lehetett építeni társasjátékban.

Hány növény fér egy parkolóhelyre?

A gyerekek egyéb rajzolós, festős, szelektív hulladékot szétválogatós programokon vehettek részt, ha az ember tényleg végig akart próbálni mindent, az egész nap szinte kevés volt rá.

A délelőtt egy pontján rengeteg cserepes növényt pakoltak egy akkor épp üresen álló parkolóhelyre, hogy szemléltessék, mennyi zöld férne egyetlen autó helyére. Kár, hogy ezt a parkolót nem foglalták le egész napra, így többen láthatták volna a kizöldült eredményt.

Emellett két klímaséta is indult a program keretein belül, ahol a kerület közösségi komposztálóit, közösségi kertjeit látogathatták végig a résztvevők és beszélgettek róluk.

Délután a városi kertészkedésről beszélgetek az ezzel foglalkozó közösségek és a lakók, ezzel is népszerűsítve a fenntartható, zöld életmódot és az épített környezetben kipróbált alternatív megoldásokat.

A rengeteg program közt elvesztünk kicsit. Szimpla növényvásárként hirdették az eseményt, az egyes programpontok a Facebook-eseményben sem kaptak akkora hangsúlyt, mint amennyire izgalmasnak bizonyultak élőben. Reméljük, hogy minden stand és program megtalálta a maga célközönségét, mert látszott, hogy energián, időn, kreativitáson nem spórolva szerveződött a közösségi program, kár lett volna, ha ezek az izgalmas lehetőségek nem találnak elég érdeklődőt.

Mindenképp jó volna, ha máskor is szerveznének hasonló eseményeket, talán kicsit kevesebb irányba mutató programokkal és célzottabb hirdetéssel több kerületihez jutna el.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.