Közokirat-hamisítás és egyéb gyanúja

2023. április 26.

Káptalanfüred: akár per is jöhet az egykori Simicska-közeli cég elszámolási problémái miatt

378 millió forint elszámolása problémás az önkormányzat szerint még a korábbi káptalanfüredi sporttábori beruházásból: felmerül a költségvetési csalás, okirat-hamisítás gyanúja, pár kifizetésnél azok indokoltsága is a Veszprém Handball Kft.-nek átadott összeg körül. Az önkormányzat vizsgálja a jogi utat a helyzet rendezésére. Az egykori kivitelező most is épít a kerületben.

Szabálytalanságokat gyanít az önkormányzat a káptalanfüredi gyerektábor korábbi szerződései közt, ezért büntetőfeljelentés megtételét vizsgálja, jelentette be Pikó András a Facebookon. A gyanú egyfelől az, hogy a hat kisebb méretű épület, pavilon építése idején 378 millió forintot adott át az önkormányzat az akkor még Simicska Lajoshoz kötődő Veszprém Handball Team Zrt.-nek. „Amely azonban a mai napig ezzel a támogatással nem tudott szabályosan elszámolni felénk”, írja Pikó.

Pikó András – Fotó: Mile Máté

A benyújtott számlák közt olyanok szerepelnek, melyeket korábban már elszámoltak taotámogatásként, ami a polgármester szerint felveti a költségvetési csalás és az okirat-hamisítás gyanúját.

De a számlák tartalmával is vannak gondok. Pikó egy 96 millió forintos tételt említ, amit a Park Consulting Kft.-vel kötött projektmenedzseri és tanácsadói szerződésre fizettek ki. „Ennek a cégnek a képviselője Kocsis Máténak, Józsefváros akkori polgármesterének, a Magyar Kézilabda Szövetség akkori elnökének bizalmasa, Bíró Szabolcs, aki a Magyar Kézilabda Szövetség beszerzési cégét is vezette, majd később a 2022-es kézilabda Eb-rendezésért felelős cég első embere lett. Felvetődik a kérdés, vajon hat lakópavilon építése milyen tanácsadói és projektmenedzseri teendőket indokolt 96 milliós értékben?” Ezt a kérdést feltettük a Park Consulting e-cégjegyzékben szereplő vezető tisztségviselőjének a megadott kapcsolattartói e-mailen, ha válaszol, frissítjük a cikket. (Ma már nincs ilyen nevű cég, hanem ugyanazon a lakcímen bejegyezve Park Consulting 2008 Kft. létezik.)

A szerződésben az olvasható, hogy a Park Consulting kapcsolatot tart a vállalkozókkal, összehangolja a munkát, képviseli a megbízót, jogi tanácsadást nyújt, ha kell, elszámolási dokumentumok összeállítását támogatja, szakértői tanácsadás megvalósítással, elszámolással, adminisztratív feladatok ellátását felügyeli és támogatja – mindezért kiszámlázott tehát 96 millió forintot.

Hogy máshoz is kerültek-e ilyen problematikusnak vélt módon közpénzek az önkormányzat korábbi vezetése alatt, azt is ki akarja vizsgálni a polgármester.

Az építkezés kivitelezője a Bástya Millenium Kft. volt, aminek erős kötődése van a Kubatov Gábor-féle FTC-hez. A Hang írta meg, hogy 2022-ben elnyerte a cég a XVIII. kerületi szakrendelő felújításáról szóló közbeszerzést 5 milliárd forint értékben. A cég történetét a Magyar Narancs írta meg 2016-ban, amikor az hasított a közbeszerzéseken: az épületfelújításokban utazó Bástya Millenium elsősorban vidéken nyert el közbeszerzéseket úgy, hogy többnyire hirdetmény nélküli tendereket vitt el, a cikk szerint túlárazottakat. Részt vett a hírhedt Öveges József iskolafelújítási programban is, amelynek kérdéses eljárásait Hadházy Ákos mutatta be annak idején, ezzel korrupciófeltáró karrierje is.

Az erdő is megsínylette a felújítást – Fotó: Nagy Dániel István

A cég akkori tulajdonosa, Urbán Szabó Sándor korábban fideszes önkormányzati képviselő volt, és az FTC Brand Management Kft.-nek is tulajdonosa volt. Reklámtevékenységgel kapcsolatos feladatokat látott el a klub körül. Urbán Szabó az FTC kézilabda-szakosztályának elnökségi tagja is volt abban az időszakban, amikor az akkori józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté volt az elnöke. Akinek vezetése alatt Józsefváros jó partnert látott a Bástya Milleniumban: csak 2015 októberében kilenc szerződést kötött vele, 186 millió forintért önkormányzati tulajdonú bérházak felújítására, és kormányablakot is építettek 134 millióért. De ma is építkeznek a kerületben: ők újítják fel a Károlyi-palotát a Múzeum utca–Ötpacsirta utca sarkán, ami az ortodox egyház épülete (erről szóló cikkünk legfrissebb lapszámunkban olvasható, hamarosan online is elérhető lesz).

„Biztosat tehát ma sem tudhatunk arról, mire költötte el a részére átadott 378 millió forint állami támogatást a veszprémi klub. Ez »méltó« befejezése annak a többéves, a káptalanfüredi gyermektábort használhatatlanná tevő szerencsétlenkedésnek, amibe 2015-ben Kocsis Máté akkori polgármester még Simicska Lajossal kezdett bele, és amit 2018-tól Sára Botond folytatott. Az eredmény: egy félig kiirtott erdő és egy félig kész, folyamatosan romló állapotú tábor”, írja Pikó a posztban. „A Józsefvárosi Önkormányzat a káptalanfüredi gyermektáborunk fejlesztésére kapott állami forrásokkal a megadott határidőre elszámolt. Egykori partnerünk, a Veszprém Handball Team Zrt. viszont 378 millió forint átadott állami támogatás törvényes elszámolásával még mindig adósunk.”

Az önkormányzat jogászai vizsgálják a lehetőségeket, adott esetben feljelentést fognak tenni.

A pavilonok mai állapota meglehetősen leromlott, aminek oka lehet a kivitelezés minősége is. A műszaki problémákról itt írtunk.

A tábor viszontagságos történetét itt göngyölíttettük fel:

Nyitókép: Nagy Dániel István

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.