Szilvi három magzatát vesztette el, mielőtt egy egészséges kisfiúnak adott életet. A környezetétől nem kapott visszaigazolást arra, hogy a gyásza igazi, hogy szabad a mélységében átélnie ezt a fájdalmat.
Kánya Kinga szociológusként dolgozott, amikor megtalálta a téma: családon belül történt a veszteség, és szeretett volna segíteni az érintett családtagnak azzal, hogy megfelelő gyászkísérő csoportot talál neki. Azt tapasztalta, hogy nagyon kevesen foglalkoznak a témával, ő pedig egyre inkább megszólítva érezte magát, így kitanulta a gyászkísérést, egyéni, illetve csoportos folyamatokat visz azóta.
A korai magzatvesztés több nőt érint, mint gondolnánk, de erről még közeli családtagoknak, barátoknak is nehéz beszélni. Egy kisbaba érkezése általában boldogság, erre könnyű mit reagálni, gratulálni, együtt örülni az anyával. A veszteségre viszont nehéz mit mondani, mert nem ez az élet rendje, nem tudunk vele mit kezdeni, nincsenek rá eszközeink. Innen jönnek azok a mondatok, hogy „nem baj, majd a következő sikerül”, vagy „szerencse, hogy most történt és nem később, még nem kezdtél el hozzá kötődni”, illetve hogy „biztos nem álltál még rá készen”. Ezek olyan sebet ütnek a gyermekét elvesztő anyán, aki nincs validálva a saját gyászában, hogy a feldolgozatlan veszteség sok-sok év múlva is fájhat.
Powered by RedCircle
Arról beszélgetünk a 8, csajok, satöbbi legújabb adásában, miért lett ez ennyire tabutéma a társadalomban, mit tehetünk, ha hasonlót élünk át, hogyan segíthetünk a veszteség feldolgozásában ismerőseinknek, egyáltalán, mit lehet kezdeni ezzel az egész nagy csomaggal.
