Obszcén viccekkel plakátolta ki az egyik józsefvárosi buszmegállót a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, írta a Magyar Nemzet. A lap egy józsefvárosi édesanyára hivatkozott, aki a buszról leszállva azt látta, hogy az MKKP passzivistái a Diószegi Sámuel utcai megállót festették és feliratokat ragasztottak Döme Zsuzsanna, a párt társelnöke, ferencvárosi alpolgármester vezetésével. A lap azt is írta, hogy forrásuk a nyolcéves, éppen olvasni tanuló kisfiával várakozott a buszmegállóban, és akkor szembesült a „gusztustalan és színvonaltalan vicceknek” nevezett „egyház- és vallásellenes feliratokkal”.

A történet azonban nem friss és másról szól. Megkerestük Dömét, aki értetlenül fogadta a kérdéseinket, mert mostanában nem vett részt ilyen akcióban. Majd összeállt a kép, és kiderült, egy tavaly őszi kezdeményezésükről lehet szó. Mostanában nem járt a környéken, tehát nem is láthatta őt az édesanya, akire a cikk hivatkozik. Döme azt azonban megjegyezte, lehetséges, hogy

Az MKKP passzivistái a C8 Egyesülettel közösen még 2019-ben készítettek egy buszmegállót a Kőris utcába, aminek még saját Facebook-oldala is van. Amikor ott megszűnt a megálló, a beállót a Diószegi Sámuel utcába költöztették át, a 99-es busz és a 83M jelzetű troli közös megállójaként működött tovább. Az áthelyezést az önkormányzat intézte, a felújítást pedig a kutyapártosok vállalták.

Idővel a beálló leamortizálódott, összefirkálták, a festék megkopott. 2022 őszén új oldalfalat kapott, a felújítást az MKKP dokumentálta a weboldalán. Volt, aki örömmel szállt be a festésbe, amíg a buszra várt – írták.

Ekkor tették ki a feliratokat is, amik valójában idézetek két Józsefvárosról írott könyvből. A Józsefvárosban élő Pál Dániel Levente köteteiben – Az Úr Nyolcadik Kerülete (2017) és az Egy ember nyolcadik kerülete (2019) – rövid helyi történeteket, szórakoztató és szomorú szösszeneteket jegyzett le.

A buszmegálló felújításakor a három év alatt összegyűlt több, valóban obszcén felirattal és graffitivel találkoztak a renoválók. Úgy gondolták, ezek a kis történetek inkább valók oda, a tömegközlekedésben várakozók is jobban járnak, ha helyettük Pál sztorijait olvassák. A buszmegálló avatására meghívták a szerzőt is, aki ugyan nem tudott részt venni az eseményen, de küldött egy beszédet.

A Magyar Nemzet a cikkében említett szövegről azt írta, hogy

„viccesnek szánt, de nívótlan, felháborító párbeszédek olvashatók

prostitúcióról, szexuális kapcsolatról, összekötve az istenhittel, kifigurázva mások vallásos meggyőződését”.

Ezek a krokik annyira nem tetszettek, de irodalmi értéküket nem nekem kell megítélnem, illetve a valóság eltagadására sem vállalkoznék. Szerintem az MKKP gegjei jobbak, vetettem fel Döme Zsuzsannának, aki azt mondta,

„Petőfi Sándort sem szereti mindenki, ő is kurvaanyázott időnként.

Nem mennék bele mint politikus, hogy egy író mit írjon le, ezen nyilván lehet vitatkozni. Ezek ottani embereknek a történetei, azokból lett a két kötet összeállítva, ez tény. Hogy tetszik-e az embereknek az, amit egy író leír, vagy nem, már más kérdés. Ha pedig nem tetszik, azt átírhatja-e egy tankönyvszerkesztő, az meg egy harmadik kérdéskör.”

A buszmegállóról szerdán készítettünk fotókat.

A megálló avatására küldött beszédében Pál Dániel Levente többek között azt írta, „az ember egy idő után elkezd azon gondolkozni, hogy mit tud adni annak a közösségnek, ahol él vagy élt. Én író vagyok. Íróként sokat kaptam ettől a környéktől, ezektől az utcáktól, az itt lakó emberektől. Érzéseket, történeteket, mondatokat, emlékeket. Olyan impulzusokat, amelyek nélkül nem az lennék, aki vagyok. És befogadást egy szüntelenül mozgó, megfoghatatlan, izgalmas és szenvedélyes közösségbe.
Íróként cserébe keveset tudok adni: a szöveget. Ami talán megőriz, ami talán az emlékezetben tart, ami talán eljuttatja egy itteni világ varázsát és varázstalanságát olyan országokba és olyan olvasókhoz is, akiknek nemcsak arról nincs fogalmuk, hol van a Diószegi Sámuel utca, hanem azt sem tudják, hogy létezik egy olyan ország, hogy Magyarország.”

Fotók: Huszár Boglárka