A lift viszonylag modern találmány, alig lehet több százévesnél, ezért Józsefvárosban határozottan elkülönülnek azok a házak vagy háztömbök, ahol van, illetve ahol nincs lift. Nálunk szerencsére van, amit csak mostanában kezdek értékelni, hogy mozgásszervi panaszoktól szenvedek. Reggelente már akkor is hívom a liftet, amikor az ötödikről lemegyek kávézni a földszinti pékségbe, holott pár éve még gyalog mentem. Aggódva figyelem a kijelzőt, hogy leér-e velem a földszintre, mert alattam van még egy szint, a pince, ahová szerencsére csak egyszer vitt le a lift, és ott is ragadtam.
A pince dohos, senki sem jár oda. Talán a hatvanas években használták utoljára, amikor még szenet vagy fát hordtak fel a fűtéshez, vagy a háborúban, amikor bombáztak meg lőttek. Állítólag titkos folyosók kötik össze a pincét szomszédos házak pincéivel, hogyha bombatalálat éri az épületet, akkor is legyen egérút, de én erről nem győződtem meg soha. Amikor a lift levitt a pincébe, visszajöttem a lépcsőn a földszintre, kézzel betörtem az ablakot, valahogy felfeszítettem az ajtót, és hazagyalogoltam. A lépcsőházunk unalmas, ismerem a padlókőzet mintáit, a vaskorlátot, az ajtókat.
Állítólag megpróbálkoztak a harmincas években a lift szó magyarításával, és a „felszék” kifejezést vélték alkalmasnak. Mai elmével elgondolkodtató, hogy akkoriban szék is volt a liftben, melyre az idős emberek leülhettek. Sőt volt tükör is, melyben az úriasszonyok megigazíthatták a frizurájukat, a csibészek is belekacsinthattak, hogy mennyire lenyűgöző a sármjuk.
Barátaim egy olyan házban laknak a szomszéd utcában, ahol nincs lift. A tizenkilencedik század más történelmi korszak volt. Sok apróságra figyeltek a ház építésekor, ami a huszadik század elején már nem volt lényeges. A lépcsőt például valami márványféleségből faragták, amely több millió éves életjelenségek nyomait mutatja a felfelé igyekvőnek. Mert csakis gyalog lehet feljutni. Nem alakították át a cselédlépcsőt liftaknává. Nincs felszék. Viszont nagyon masszív fakorlátba lehet kapaszkodni.
Ezt a korlátot nagyon irigylem, talán diófából készült, feketébe hajló színe erre utal. Hasznos, amikor az ember dereka fáj. Bal kézzel bele tudok kapaszkodni, és felhúzom magam a következő földtörténeti lépcsőfokra, millió évvel ezelőtt élt csigák és egyéb tengeri élőlények nyomaira. Jó napot kívánok, köszönök az ügyvédnőnek, akinek az apja a negyediken lakott sokáig, és minthogy nagyothallott, az egész ház részesült a pornófilmek szokványos nyögéséből. Reggel pizsamában és papucsban jelent meg a gangon, és kis műanyag kannájából meglocsolta a hervadó virágokat.
Lánya, az ügyvédnő nem néz pornófilmeket, még azt sem szereti, ha atlétatrikós férfiak napoznak a függőfolyosón. Ezt a lakógyűléseken is szóvá teszi. A nevét sem karcolta a diófa korlátba, senki nem fogja tudni róla, hogy nem nézett pornót. Még annyira sem fognak emlékezni rá, mint Évára és Tomira, akik 1946-ban vésték a nevüket a fekete diófa korlátba.
Éva gyors- és gépírónő volt egy csavar- és lemezgyárban. Tomi trükkösen megúszta, hogy besorozzák, a háború alatt bujkált, rakodómunkásként dolgozott a józsefvárosi pályaudvaron, és néha késő este találkoztak az Orczy téren. Tamás ballonkabátját egy haverja adta kölcsön, nagy volt rá, de kicsit úgy nézett ki benne, mint Humphrey Bogart. Cigarettát is kapott a havertól. Kézen fogva húzta maga után Évát, kapualjakban csókolóztak. Nagyon kívánták egymást, de nem volt hová menniük.
A háború után már nem kellett bujkálniuk, Éva kivett egy albérleti szobát a József utcában, s bár a főbérlő megtiltotta neki, hogy férfiakat hozzon fel, néha sikerült a szobájába csempésznie Tamást. Már a lépcsőházban vadul csókolóztak, és egy alkalommal Tamás egy kinyitott svájci bicskát vett elő a ballonja zsebéből. Éva először azt hitte, hogy Tamás a torkát akarja elvágni, már sikítani készült, amikor a férfi szabad kezével befogta a száját. A bicska hegyével a korlátba véste keresztneveiket. És az évszámot. Éva, Tomi 1946. Talán tavasz volt, inkább tavasz vége. Már nem volt hideg, Tamás a ballonkabátot is melegnek érezte. Sosem jut eszembe megkérdezni az ügyvédnőt, hogy szerinte ki lehetett Éva, mert úgyis azt mondaná, hogy nem tudja. Az apja talán tudta. Nem sok mindent véstek a diófa korlátba ezenkívül. Csak annyit, fujj Fradi. Évszám nincs.
Itt olvashatóak korábbi Borongók.
Nyitókép: Fortepan
