Jelképes használati díj

2023. június 01.

Újranyitott a Mátyás téri közvécé

Sikerült átvenni a fenntartást a fővárostól, májustól már a kerület üzemelteti a mosdót.

Újból megnyitott a Mátyás téri közvécé, immár a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) üzemeltetésében. A korábbi 250 forint helyett a használati díj 10 forint. Korábban a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) üzemeltette az illemhelyet, de többszöri meghibásodás miatt egy ideje bezárt.

A márciusi képviselő-testületi ülésen Pikó András polgármester covid-betegsége, illetve Erőss Gábor alpolgármester külföldi programja miatt a kerületet irányító koalíciónak nem volt meg a minősített többsége, a fideszes képviselők pedig ellenezték a javaslatot, ezért nem tudták megszavazni, hogy a kerület átvegye a vécé üzemeltetését.

A javaslat ellenzői azzal érveltek, hogy a 10 forintos használati díj minimális bevételt, de jelentős könyvelési és számviteli munkát generál majd.

Áprilisban újratárgyalták az ügyet, és ekkor már sikerült megszavazni a javaslatot, májusban pedig megkezdődött az átvétel, ami némi időt vett igénybe. A rendszert a régi 250 forintos díjról át kellett állítani a 10 forintos újra – mondta Sztanek Endre, a JGK városüzemeltetési igazgatója.

A vécé most már működik és használható.

Senkit ne tévesszen meg a felirat, a használati díj valójában 10 forint.

Panaszt, hibát ezentúl a Városüzemeltetési Igazgatóságnak lehet bejelenteni, akár a Józsefváros Smart City alkalmazáson keresztül.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.