Döntöttek a lakosok

2023. június 27.

Zöldítés, Setét Jenő-emlékpad, ivókutak – megvannak a nyertes részvételi költségvetés ötletek

Lezárult a 2023-as józsefvárosi részvételi költségvetés szavazása, amin idén kétszer annyian vettek részt, mint az előző évben. Itt vannak a nyertes tervek: többek között lesz akadálymentesítés, pihenősziget és Setét Jenő-emlékpad is.

150 millió forint felhasználásáról dönthettek a kerületi lakosok a 2023-as részvételi költségvetés keretében, a nyertes ötletek itt elérhetők. 2022-ben még csak 120 milliót osztott szét a közösség.

Az összesítés alapján

közel 1500 helyi lakos több mint 6600 szavazatot adott le.

Online 916 fő, személyesen 549 fő szavazott. A szavazólapok közül 453 darab volt érvényes.

Palotanegyed, Csarnoknegyed és Corvinnegyed

Az I-es körzetben összesen 39,5 millió forint összegben a következő ötletek valósulnak meg:

  • Ivókutak létesítése Józsefvárosban. Helyi lakosok és kutyák számára könnyen hozzáférhető köztéri ivókútra érkezett a terv. Azt írták, az ivókutak nemcsak a turisták és a városlakók számára fontosak, de azoknak is, akik kevésbé tehetősek és nincs lehetőségük ásványvizet vásárolni. Az ivókutak javítanák a kerületi lakosok életminőségét, segítenének az egészségesebb életmód kialakításában, és a kerület fenntarthatóságához is hozzájárulnának.

Fotó: Huszár Boglárka
  • A Szent Kozma Józsefvárosi Egészségügyi Központ akadálymentesítése. Az ötlet szerint a folyosókon taktilis, azaz érintéssel érzékelhető vezetősávokat kell elhelyezni, amelyek segítségével a látássérültek könnyen eljuthatnak a rendelő ajtajához. A szakrendelés neve legyen kiírva Braille-írással is. A bejárati ajtók mellett lévő falakat és sávokat szabaddá kellene tenni, így a kerekesszékkel közlekedők, vakok, gyengénlátók is könnyebben közlekedhetnek az épületben. Az akadálymentesítés a befogadó város elengedhetetlen feltétele.

Fotó: Mile Máté
  • A Pál utca zöldítése. Az ötlet az utca fásítását javasolja, az egyik járdaszegély átalakítását úgy, hogy ott kisebb csoportok kényelmesen elférjenek. A zöldítés és a megújulás örömet okozna az ide látogató sok-sok gyerek és tanár számára, egészségesebb itt-tartózkodást jelentene.
  • József utcai pihenősziget és kutyabarát zöldsáv kialakítása. Az az igény, hogy lehessen itt olvasni, piknikezni, beszélgetni, legyenek padok és könyöklő asztalok, legyenek kukák és csikktartó. A kert előtti parkolósáv egy része legyen kutyabarát zöldsávvá alakítva.

Népszínháznegyed, Magdolnanegyed, Kerepesdűlő

A II-es körzetben az alábbi megszavazott ötletek megvalósítására van lehetőség összesen 37,3 millió forint értékben:

  • A Karácsony Sándor utca zöldítése. A Karácsony Sándor utcában jelenleg nincsenek fák, pedig valójában ez a Magdolnanegyed egyik főutcája, írták az ötletgazdák. Óriási lehetőséget rejt az a nagy önkormányzati terület, ami most a piac parkolójaként funkcionál. Egy vékony, félméteres sáv fásításával a járókelők, a 99-es busz Teleki tér megállójában várakozók és a parkolót használó autósok is jól járnának, ugyanis parkolóhely elvétele nélkül lehetne létrehozni egy vékony zöldsávot, ahová árnyékot adó fákat lehetne ültetni.
  • A Baross utcai villamossín-pár köztér rekonstrukciójának tervezése és a zöldsáv rendezése. A Baross utca Kálvária tér és Muzsikus cigányok parkja közötti szakaszán a páros oldalon az autók elfoglalják a járda nagy részét, túlgurulnak a parkoló határát jelző vonalon, ezzel pedig nehezítik és kellemetlenné teszik az adott szakaszon való sétálást. Az autók rendszeresen ráállnak a fáknak kialakított területekre, ami tömöríti a talajt, így a fa elhalhat. A parkolósáv újrafestésére és az autóvezetők számára tájékoztató táblák és planténerek kihelyezésére van szükség, ami egyszerre biztosítana több zöldet, és akadályozná meg az autókat az új rend megsértésében.

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei
Baross utca a mai Orczy tér felé nézve – Fotó: Klösz György / Budapest Főváros Levéltára / Fortepan
  • A Magdolna utca zöldítése a Dankó utca és Dobozi utca közötti szakaszon. A Magdolna utca 25–53. közötti utcaszakasz planténeres zöldítésére van szükség. Ez a megoldás árnyékolná és hűvösebbé is tenné az utcát a nyári melegben. A növényzet a rengeteg betonfelületen keletkező port fel tudná fogni, és tisztítaná a levegőt a nagyvárosi környezetben. A szebb, zöldebb környezet élhetőbbé és otthonosabbá tenné ezt az utcaszakaszt. Az összeg a hosszú távú fásítás tervezésére és az ideiglenes planténeres zöldítésre lenne elegendő.
  • Népszínház utcai ülőfelületek és Setét Jenő-emlékpad. A Népszínház utcában sok helyen található széles, ugyanakkor rossz állapotú sétálófelület és nincs hol leülni. A két problémát egyszerre kezelné körpadok elhelyezése, amelyeket a tervezett fásítást követően a fák köré alakítanak ki. Ez védené a fát és árnyékot is adna az embereknek. Az egyik új pad lehetne a Setét Jenő-emlékpad, így többen is megismerhetnék Setét Jenő munkásságát, akik pedig ismerték, közelebb érezhetnék magukat hozzá.

  • A Szerdahelyi utca köztéri rekonstrukciója. A Szerdahelyi utca nagyon szép fás utca, de a fák élettere szűk, mert annyira körbe vannak már aszfaltozva. A régi járdaaszfaltot és az alatta lévő rétegeket fel kellene szedni, és olyan járdát telepíteni, amely fabarát is egyben, hogy sokáig ilyen szép, fás, hűvös utca legyen. Mivel a fák között lévő lámpák nem világítják be rendesen a járdákat, olyan közvilágítást kellene létesíteni, amely a fák csonkítása nélkül biztosítja az utca megvilágítását.

Losoncinegyed, Orczynegyed, Ganznegyed és Tisztviselőtelep

A III-as körzetben két ötlet fért a keretbe:

  • Az Orczy tér élhetőbbé tétele. Az Orczy tér megérdemli, hogy megkapja azt a figyelmet és ráfordítást, amelyet más terek már megkaptak. A tavalyi részvételi költségvetésben nyilvános illemhelyet szavaztak meg a józsefvárosiak, amely a villamosremíz oldalában fog megépülni. Ennek környezetét élhetőbbé kellene tenni szemetesek és padok kihelyezésével. A tér zöldítése történhetne néhány magaságyás kihelyezésével.
  • Közösségi kert a III. körzetben. A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola mögötti zöldterület ma még üres telkén közösségi kertet kellene létrehozni. Ez a Kolónia telepen lakók és a Vajda Péter utcán lévő, kerttel nem rendelkező társasházak részére zöldterületet biztosítana. A lakók tudnának itt szabad levegőn lenni, közösségben kertészkedni. A kert alkalmas lenne óvodásoknak, iskolásoknak tankert létrehozására. Az ötlet a terület zöldfelületeinek rendezését, a rossz minőségű talaj cseréjét, a közösségi kertészet lehetőségeinek megteremtését javasolja.

A Tolnai kert az egyik legismertebb közösségi kert a kerületben – Fotó: Mile Máté

Az első két helyezett tervezett költségei 35 millió forint, amivel nem merítették ki a körzet költségkeretét.  Az Orczy tér fejlesztésére tervezett költségből további 5 millió forintot különített el a kerület, így a két ötlet összesen 40 millió forintból valósulhat meg ebben a  körzetben.

Helyhez nem köthető, teljes kerületet érintő projektek

A bármelyik körzet egyikére beadható ötletek közül, erre 30 millió forint van, az alábbiak nyertek:

  • KözWC kampány. A KözWC kampány célja kerületi vendéglátóhelyek támogatása cserébe azért, hogy bárkit beengednek a WC-be fogyasztás nélkül, és ezt hirdetik is a bejáratnál. A kampány előnye, hogy stabilabbá teszi a résztvevők gazdasági működését, javítja a kerület és a vendéglátóhelyek megítélését. A támogatás a kisebb vendéglátóhelyeknek kiegészítő bevétel, ami segítheti a fennmaradást. Az ötlet jó reklámot jelent azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek nyitott hozzáállást képviselnek.
  • Kóbor állatok ivartalanítása és józsefvárosi kóborállat-segítő szervezet létrehozása. A befogás-ivartalanítás-visszaengedés módszerrel megállítható a kóbormacska-kolóniák növekedése. A módszer állatbarát, a jelenlegi túlzsúfolt állami és civil állatmentő helyeket nem venné igénybe, és a kóbor állatok számának a növekedését is mérsékelné. Idővel a számuk a szaporulat visszaszorulása miatt csökkenne. Ezeket a feladatokat jelenleg állatbarát civilek vagy civil állatmentők végzik a saját és a többi állampolgár költségére, de jó volna erre egy átfogó megoldás.

  • Utcai piszoár. A vizelet látványa és szaga kellemetlen érzetet kelt, olyan, mintha szeméttel lenne tele az utca. Ez a jelenség minden, Józsefvárosban sétáló és a közterületeket használó emberre negatív hatással van. A cél egy tesztüzemmódban működő utcai piszoár elhelyezése valahol a kerületben, amelynek megvalósítására vannak már nyugati példák. A piszoár csökkentené az utcai szennyezést, ingyenes lenne, és a kialakítása is alacsony költségű. A tesztüzem tapasztalatai alapján lehetne dönteni a fenntartásról vagy kiterjesztésről.
  • Madárbarát Józsefváros. Az ötlet célja a városi biodiverzitás, vagyis a biológiai sokféleség fokozása. Az ötlet egyik része különböző típusú madár- és denevérodúk kihelyezése Józsefvárosban. Ezzel párhuzamosan madárbarát cserjéket lehetne ültetni a kerületi parkok kerítései mentén. Mindez a már meglévő madárfajoknak lehetőséget jelent a megerősödésre és a nagyobb jelenlétre, a plusznövények telepítésével pedig a városi hőszigethatás is csökkenthető.
  • Esélyalap az akadálymentesítésért. A fogyatékkal élők gyakran segítség nélkül nem tudnak igénybe venni szolgáltatásokat. A cél a kerületben működő szolgáltatásnyújtók ösztönzése akadálymentesítés megvalósítására. Ők pályázhatnának egy 7 millió forintos Esélyalapba akadálymentesítés megvalósítására. Feltétel lenne, hogy a jelentkező már tett az akadálymentesítésért, vagy vállalja a költségek felét (pl. kavicscsere, a mosdó akadálymentesítése, Braille-írással kiegészített étlapok és árlisták, rámpa felszerelése).

Összesen 33,2 millió forintból ez az öt projekt valósulhat meg a körzetben.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.