Elstartolt a Józsefvárosi Lakásügynökség

drón
2023. július 13.

Albérlet a piaci ár feléért – itt a kerületi lakásügynökség

Újszerű kezdeményezéssel enyhítene a lakhatási gondokon az önkormányzat. Ezúttal azokon segítenének, akiknek akár magasabb a jövedelme, lakást mégsem tudnak venni. Az első évben kiderül, van-e igény a rendszerre.

„A lakásügynökség mint rendszer jó, mint lakhatási támogatás kiváló” – mondja Sárkány Csilla. A RÉV8 Zrt. vezetője szerint hatékonyabb és olcsóbb, mint lakásokat venni és bérbe adni. Amit nem lehet tudni még – sem magántulajdonosi, sem bérlői oldalról –, azok az igények. „Egy év múlva meglátjuk, mennyire mozgatta meg, érdekli-e ez a lakhatási forma az itt élőket, működik-e a modell Józsefvárosban. Ha az derül ki, hogy nem, újra kell majd gondolni a feltételeket.”

A Józsefvárosi Lakásügynökség június óta létezik, üzemeltetője a Józsefvárosi Önkormányzat, a lakásközvetítés ügyintézését a RÉV8 Zrt. végzi – azért hozták létre, hogy támogassák a magasabb jövedelmű, de a mostani lakásárak miatt mégis nehéz helyzetben lévő józsefvárosiakat.

Az önkormányzat magántulajdonosoktól bérelné a lakásokat legalább 3 éves szerződéssel, 10-25 százalékkal a piaci ár alatt – átlagosan 3200 forintos négyzetméteráron, és szintén 3 évre adnák ki őket, azonban kedvezményes,

2200 forintos négyzetméteráron.

Ez azt jelenti, hogy a lakásügynökségen keresztül bérelt lakás a piaci ár majdnem feléért elérhető lesz.

A program sikerének egyik lényegi eleme tehát, hogy megtalálják azokat a lakástulajdonosokat, akik az elvárt feltételek mellett bérbe adják a lakásukat az önkormányzatnak.

De miért éri meg ez nekik?

A 3 éves kikötés nem véletlen: a jog szerint az önkormányzati lakáskiadásból származó jövedelem adómentessé válik, ha a szerződés időtartama minimum 3 év. Tehát a tulajdonos nyer 15 százalékot ahhoz képest, ha legálisan ad ki lakást (az illegális kiadás, az adóelkerülés természetesen büntetendő). A lakásügynökség vállalja a kiadással járó feladatok teljes körű intézését és a bérleti idő alatt a lakáskezelést is. „A szolgáltatás, amit a csökkentett árért nyújtunk cserébe, abszolút releváns. Lefedi a piacon ajánlott szolgáltatásokat, de míg a piaci szereplők ezért pénzt kérnek – általában az első bérleti díj összegét, majd havonta a bérleti díj legalább 10 százalékát –,

mi ingyen elvégezzük.

Ezzel is arra ösztönözzük a tulajdonosokat, hogy az önkormányzatnak adják bérbe a lakásukat” – mondja Sárkány Csilla.

Az önkormányzattal kötött szerződés

garantálja a lakbér és a rezsi megfizetését is

(az utalás minden esetben az önkormányzattól érkezik). Az önkormányzat garanciát vállal arra is, hogy a lakást megfelelő állapotban adja vissza, és jótáll a bérlő által elvégzendő javításokért is.

A programba bevett önkormányzati tulajdonú lakások kiadásánál más a koncepció. Ezeket 80 százalékos felújítottságban adják tovább. A bérlő a saját költségén fejezi be a felújítást, cserébe 10 évre kiveheti a lakást szintén piaci ár alatt, ráadásul a felújítás költségeinek 75 százalékát is megtéríti az önkormányzat.

Az első évre az önkormányzat 7 lakást biztosít a programba, ezek 20-30 négyzetméteresek. Az év végére érik el a kiadás szerinti felújítottsági állapotot, a bérlőknek a felújítás befejezése – a lakás méretétől függően – körülbelül 2-3 millió forintba kerülhet. „Mivel a bérlő fejezi be a felújítást, a lakás olyan lesz, amilyennek szeretné. Az a tapasztalat, ha az emberek valamibe beletesznek energiát és pénzt, azt jobban értékelik, jobban vigyáznak rá.”

Fotó: Huszár Bogi

Névjegyzékes rendszer lesz, ami a bérlők kiválasztását, priorizálását segíti. Esetükben meghatároznak alsó és felső fizetési határt, hogy biztosítsák a fizetőképességüket, és hogy valóban abba a rétegbe tartozzanak, ami az önkormányzat célközönsége. Az online elérhető névjegyzékes rendszerbe csak józsefvárosi lakosok és a Józsefvárosi Önkormányzat és szerveinek dolgozói jelentkezhetnek, akik nem rendelkeznek saját lakóingatlannal. A szociális hátteret vizsgáló űrlap kitöltése után pontozzák a jelentkezőket, így döntik el, ki bérelheti a lakást.

„A névjegyzéki rendszert lakásügynökségi modellben nem próbálta ki még senki. Kiderülhet, hogy változtatni kell rajta, más szempontokat kell belevenni, esetleg egyszerűsíteni vagy épp szigorítani kell a feltételeken. Ezt is látjuk majd egy év múlva, még nagyon a projekt elején vagyunk” – zárja szavait Sárkány Csilla.

Jelentkezzen, ha tetszik a koncepció!
A Józsefvárosi Lakásügynökség várja a tulajdonosok és bérlők jelentkezését egyaránt. Jelentkezni a szervezet honlapján lehet.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2023. június 22.
A lakhatási válság problémájára igyekeznek választ adni az önkormányzati lakásügynökségek. Számuk egyelőre elhanyagolható, apró cseppek a tengerben, de fontosak a családoknak, fiataloknak, hogy megfizethető áron béreljenek lakást.
2023. április 07.
Lakhatási megoldás másként – véleményezze ön is az önkormányzat elképzelését április 10-ig!

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.