Borongó

2023. július 29.

Csak a láncainkat veszíthetjük

E heti Borongónkban Bajtai Zoltán bevezet minket oda, ahová az élet császára is gyalog jár. Egy banális, ám muzeális tárgy meghibásodása ürügyén megismerjük a Rákóczi tér egyik hibátlan kereskedelmi egységét, és a történelem szemétdobja, pontosabban szellemi pöcegödre felé is teszünk egy kitérőt.

Még a vécéláncok is elszakadnak egyszer. Napjában többször is meghúzzuk, évente több százszor, és ki sem merem számolni, hogy a harminchárom év alatt, amióta itt lakom, hányszor. És közben egyszer sem gondoltam arra, hogy elszakadhat. Múlt héten elszakadt.

Az első pillanatban tanácstalan voltam. A vécétartály nagyon magasan van, csak létráról lehet elérni, ezért jobb ötlet híján fogtam a partvist, és azzal húztam meg a kart, amihez a vécélánc csatlakozott. Mi a teendő, tettem fel a lenini kérdést, és rövid töprengés után arra jutottam, hogy új vécéláncot kell vásárolnom. Minden apró problémámat megosztom barátaimmal esténként a Rákóczi étterem teraszán, elvégre ezért vannak a jó barátok. Hülye vagy, mondták, bármilyen spárga megteszi, cukorspárga, vagy amit találsz.

Az a bizonyos obzsé – a szerző felvétele

Magamnak is féltem bevallani, hogy semmilyen spárga nincs otthon, de barátaimnak önérzetesen azt válaszoltam, hogy barbár cselekedet volna spárgát kötni egy olyan rézkarikára, ami magával a házzal lehet egyidős. Itt kicsit belebonyolódtam a fejtegetésbe, melyben a rézkarika és a ház életkorát vetettem össze, így barátaim témát váltottak, és magamra maradtam a dilemmával.

Illetve meg is feledkeztem róla egy kis időre, csak este hazaérkezve szembesültem vele ismét, amikor megint a partvissal kellett lehúznom a vécét. Viszont elalváshoz hálás témának bizonyult a vécélánc, amely hosszú évtizedeken át némán teszi a dolgát, mint a szívünk, májunk, tüdőnk, észre sem vesszük, csak amikor feladja. Mélyen és nyugodtan aludtam, de reggel megint ott voltam, ahol a vécélánc szakad.

Tennem kell valamit, szögeztem le, de rögtön felrémlett, hogy aligha állíthatok be egy üzletbe azzal, hogy kérek egy vécéláncot. A másik oldalamra fordulva próbáltam meg visszaaludni, de éreztem, hogy ez csak halogatás, ezért kiugrottam az ágyból, sietve felöltöztem, és elsiettem a Rákóczi téri Rákóczi üzletházba, ahol emlékezetem szerint mindent árulnak, amire egy embernek egész élete során szüksége lehet. Pelenkától a koporsószegig ott van minden szépen elrendezve, és ha nem találjuk azonnal, készséges eladók kalauzolnak a megfelelő polchoz, ahol legalább három megoldást is ajánlanak minden bánatunkra.

Amikor közöltem az eladóval, hogy vécéláncot keresek, kissé összevonta a szemöldökét, mint amikor az orvossal közöljük a tüneteket. Tompa vagy hasogató fájdalmat érez, kérdi az orvos, és szemüvegét megigazítva kíváncsian várja a választ. Pontosan ugyanígy próbáltam én is leírni azt a több mint százéves rézkarikát, amihez a vécélánc csatlakozott, és az eladó már tette is vissza a polcra azt a szettet, amely egy műanyag fogantyúban végződő műszálas lehúzót tartalmazott.

Mást ajánlanék, mondta, és elindult egy polc felé, én pedig követtem. Egy kis hengerre feltekert fémláncra mutatott, amelyből tetszés szerint kérhetek akár több métert is. Nézzük csak, húztam ki magam, magasba nyújtottam a karom, és úgy ítéltem meg, hogy ez így több mint két méter lehet, ezért kértem két és fél méter vécéláncot, amit az eladó lemetszett nekem, én a pénztárban kifizettem, és elégedetten léptem ki az utcára. A Német utcán hazafelé haladva viszont kénytelen voltam elgondolkodni a vécélánc történelmi szerepén.

Házunk több mint száz éve épült, és száz év még az olyan unalmas történelemmel megvert országokban is nagy idő, mint mondjuk Svájc vagy Kanada. Hát még egy ilyen válogatott gyötrelmekkel sűrűn sújtott ország történelmében, mint a mi hazánk. Hajlamos az ember ilyenkor azt képzelni, hogy nyilasok és ávósok adták egymásnak ezt a rézkarikát, amikor elérkezett az öblítés pillanata, holott jól sejti, hogy ebben a lakásban inkább a történelem névtelen túlélői, csendes kisemberek laktak, akik nem is próbáltak dacolni a véres kezű gonosztevőkkel.

Mégis elképzeltem, hogy 1944 novemberében, amikor még alig kezdődött el Budapest ostroma és csak a telefon-összeköttetés szakadt meg a városon belül, a vízszolgáltatás néhány napig még működött, akkor becsengetett ide egy nyilas.

Nyilasok plakátot ragasztanak 1944-ben – Fotó: Fortepan

Egy kommunistagyanús személyt jöttek őrizetbe venni. A lift még működött, és volt benne tükör is. Az egyik nyilas belenézett a tükörbe és végigsimított jelentéktelen bajszán. Tudta magáról, hogy csúnya ember, de úgy érezte, hogy jól áll rajta az egyenruha.

A hatodik emeletre érkezve csalódottan vették tudomásul, hogy a gyanúsított lelépett. A lakásban sem élelmet, sem alkoholt nem találtak, de az elmúlt napok mértéktelen italozásától és zabálásától a folyosóra kilépve egyiküknek hasmenése támadt, s minthogy a liftet elvitte valaki, ők pedig gyalog indultak vissza, épp az ötödik emeleten becsengettek ebbe a lakásba, ahol most lakom.

Akárki lakott itt akkor, minden bizonnyal halálra rémült a nyilasok láttán, de a szakaszvezető mosolyogva biztosította a cselédlányt, hogy kizárólag természeti szükségletek kielégítése végett szeretnének belépni a lakásba. A cselédlány nem értette ezeket a szavakat, de közben a hasmenéses nyilas már lépett is a vécé felé, valósággal feltépte az ajtót, és az utolsó pillanatban rogyott rá a csészére. Minden magyarok istene, fohászkodott hálásan, miközben elengedte záróizmait, köszönöm neked. Katonásan pattant fel a csészéről és rántotta meg a lehúzót. A rézkarika engedelmesen simult a nyilas kezébe, a lánc megfeszült.

A nyilas fején fenéktörlés közben átvillant, hogy így szokott megfeszülni a kötél az akasztófán is, de nem gondolta komolyan, hogy őt bárki bármikor bárhová felakaszthatja. Lámpavasra akár.

Mire kilépett a vécéből, már azt látta, hogy a családfő pálinkával kínálja a szakaszvezetőt, és neki is töltöttek egy kupicával, amit a cselédlány nyújtott felé félszeg mozdulattal. A nyilas mosolyogva megköszönte, a bokáját is halkan összeütötte, egész helyes teremtés ez a kislány, gondolta, bár igen csenevész. A kövér nőket szerette.

Itt olvashatóak korábbi Borongók.

Kiemelt kép: tm / Fortepan

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.