Hogyan áll Iványiék kríziselhárító gyűjtése?

2023. augusztus 03.

Két hét alatt 42 milliót adományoztak Iványiék munkatársainak megsegítésére

Iványi Gábor egyházának szociális missziója olyan kritikus pénzügyi helyzetbe került az állami normatíva megvonása miatt, hogy szociális munkatársaik bérét nem tudták teljesen kifizetni. A krízisben levő munkatársaik megsegítésére gyűjtést indítottak, két hét alatt a vártnál több adományt kaptak, de ezzel a sötét felhők még nem múltak el a fejük fölül.

Eddig 42 millió forint gyűlt össze a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) gyorssegély-akciójában, amit azért indítottak, hogy a vallási közösség szociális munkatársai közül azokat, akiket a fizetések késése a legnehezebb helyzetbe sodort, meg tudják segíteni. A MET munkatársai – iskolás gyerekektől hajléktalanokig – havonta húszezer ember ellátását végzik.

Hogy miért jutott olyan méltánytalan helyzetbe Iványi Gábor közössége és a szociális munkát végző egyesületük, az Oltalom Karitatív Egyesület, hogy munkavállalók bérét sem tudják teljesen kifizetni, erről már részletesen írtunk.

Lassan két hónapja történt, hogy a magyar állam a MET tartozásaira hivatkozva ismét visszatartott közel 130 millió forintot – emiatt júniusban már csak részletekben tudták az ellátó hálózat munkatársait kifizetni, a kritikus pénzügyi állapot a július eleji utalások után sem oldódott meg.

Iványi Gábor a helyzetet jellemezve akkor azt mondta, félő, hogy munkatársaik hasonló helyzetbe kerülnek, mint az ellátottjaik. Júliusban csak 75 ezer forintot tudtak egységesen kifizetni, miközben a szektor bérei amúgy is nagyon alacsonyak, és azóta is csak 100 ezer forint további részletet tudtak adni azoknak, akik a legjobban rászorultak.

A 130 millió megvonása, visszatartása – ami munkatársaik bérköltségének jelentős része – miatt gyűjtést indítottak az aHangon a krízisben levő kollégák megsegítésére. Kadét Ernő, a MET kommunikációs vezetője elmondta, hogy

ők azok, akik nem tudnak várni heteket, mert például kirakják őket az albérletből.

„A fizetést – ha részletekben és késve is, de – ki tudjuk majd fizetni: a júliusban esedékes bért e hónap 7-ig” – közölte Kadét.

Az okok sok évre nyúlnak vissza, egészen addig az időkig, amikor az előző Fidesz-éra alatt újraírt egyházi törvény alapján a MET is elvesztette egyházi státuszát, és azonnali következményként az egy százalékokra való jogosultságát is, pedig ez az egyik pénzügyi alapja volt a több mint három évtizede tudatosan felvállalt szociális missziónak, ami ma húszezer hátrányos helyzetű ember ellátását, iskoláztatását, továbbtanulását, gyógyítását segíti országszerte. További következmény volt, hogy a MET nem kapta meg az államtól átvállalt szociális-oktatási tevékenységre jutó normatívát sem, ami adósságcsapdába lökte a közösséget és intézményeit.

Fotó: Huszár Boglárka

Kadét Ernő szerint ez egy több mint 10 éves periódusban

a törvényesen járó bevételeik – állami normatérítés és egy százalék felajánlás – 40 százalékától fosztotta meg őket, ami összesen mintegy 14 milliárd forintos veszteséget jelentett.

Az egyházi státusszal kapcsolatban az Alkotmánybíróság és a strasbourgi Európai Jogok Bírósága hozott jogerős elmarasztaló ítéletet, azonban a mai napig nem rendeződött a helyzetük. Az állam azzal érvel, hogy nem fizettek be adókat, és ezért a mostani járandóságokat ezek kompenzálására levonja. A MET képviselői szerint ez kivéreztetés, hiszen előbb megvonták a pénzeket (ők az ellátást azonban továbbra is fenntartották igazuk tudatában), majd

amikor adósságba kerültek emiatt, még le is vonnak pénzeket, miközben az állam tartozása sokszorosa a befizetendő adónak.

Az ügy részleteit számos cikkben elmondtuk már, és beszámoltunk arról is, ahogy a NAV munkatársai rendőri segédlettel foglalták el a MET és az Oltalom Dankó utcai épületeit, ami akkor hatalmas tüntetést váltott ki.

Mint Kadét Ernő elmondta, amióta visszakapták az egyházaknak adható egy százalék adófelajánlást, 40-50 ezer ember rendelkezik a javukra (2021: 38 ezer, 2022: 52 ezer), ami ez egyházak között az egyik legnépesebb adófelajánló közösség.

A július 20. óta futó kampányban 20 millió forintot szándékoztak összegyűjteni (a 200 legnehezebb helyzetbe került munkatársnak 100 ezer forintot), azonban mára, alig két hét alatt mintegy 42 millió forint jött össze. Ebből hétfőig 11 202 174 forint az aHang kampányában, a többi pedig közvetlenül a MET számláira, jellemzően 10 és 100 ezer közötti adományokból. (Az aHang honlapja csak 9,2 milliót mutat, de Kadét elmondta, hogy ahhoz a gyűjtéshez kapcsolódva más számlákra is utaltak pénzt, így jön ki a több mint 11 millió.)

Amikor felvetettem, hogy még a 42 millió is csak a harmada a most visszatartott összegnek, Kadét azt mondta, a MET-ben úgy gondolják, hogy

az állam kötelezettségét nem az embereknek kellene állniuk,

nem mentek bele olyan számításokba, hogy hány adományozó havi mennyi ezer forintja váltaná ki a hiányzó összeget. Az azonban

korántsem biztos, hogy a következő hónapra szóló juttatást megkapják-e,

abbamarad-e a szorongatás, és nem kezdődik-e elölről az egész kálvária.

Aki felelősséget érez azért, hogy a MET és az Oltalom folytatni tudja a munkáját, ha teheti, jobb ha egyelőre minden hónapban utal nekik – végső soron a húszezer ellátottnak – valamennyit.

Hogy a 14 milliárdos veszteséget hogyan élték túl eddig is, arra Kadét Ernő csak Iványi Gábort idézi, „Isten segít minket ebben a küzdelemben”, és hozzáteszi, „nagyon sokan támogatnak minket és ez az anyagiak mellett erkölcsileg is rendkívül fontos”.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.