Mi magunk is figyelemmel kísértük a történteket, élő Facebook-közvetítéssel, folyamatosan bővülő cikkben számoltunk be róla.

Most a késő délután és az este egyes történéseiről számolunk be, olyan részetekről, amiket a kamerák kevésbé tudtak megmutatni.

Aki délután indult a Dankó utcába, elképedve láthatta, milyen rendkívüli készültséggel vonult ki a rendőrség a helyszínre.

Öt órakor már a Dankó utca mindkét végét villogó rendőrautók állták el,

a Mátyás tértől az Oltalom épületéig 12 egymás után álló rendőrautót, csapatszállító furgont számoltam össze, és a Mátyás téren is volt vagy 8-10 kocsi,

sokban várakozó rendőrökkel. A Dankó utcában akkor talán kétszáz ember várakozott a MET és az Oltalom épületei előtt, melyeknek bejáratait a NAV biztonsági emberei állták el. Egyedül a Dankó utca 11-be lehetett bemenni, de csak az udvarra, magába az épületbe nem. Az udvar már tele volt emberekkel, szimpatizánsok, politikusok, szociális segítők és az ellátásért oda járó hajléktalan emberek várakoztak vegyesen, és persze újságírók, fotósok, operatőrök.

Jámbor András, a 6-os oevk összellenzéki képviselőjelöltj is ott volt a sokaságban. Szerinte a NAV ilyen demonstratív megjelenése már a kampány része. „Józsefvárosban kezdjük megszokni, ahogy a kampányban intézi a dolgokat a Fidesz. Sára Botond megválasztásakor az Aurórára mentek rá, Pikóra is rászálltak a megválasztásakor. Nem gondolom, hogy egy NAV-vizsgálatnak része kell legyen az ajtót betörése, zárak cseréje. És rég nem láttam ennyi rendőrt Józsefvárosban. Örülök, hogy erős a rendőrségünk, de lenne jobb dolguk is.”

Nem lehetett tudni pontosan, hogy mi történik odabent, a bejárat előtt állók azt mondták, a rendőrök ügyvédeket és országgyűlési képviselőket engedtek fel egy irodába, és már Iványi Gábor is bent van – neki reggel óta kint kellett várakoznia –, velük egyeztet.

Ide tartozik-e, kérdeztem egy fiatalembert. „Szoktam néha segíteni, de most azért vagyok itt, mert dühös vagyok. Az esemény híre elterjedt, már némi mozgósítás is volt, de jöttem magamtól,

úgy gondoltam, meg kellene akadályozni ezt a jogtalan eljárást.

Ha nem is sikerült, de legalább jelezzük a jelenlétünkkel, hogy nem értünk vele egyet.”

Öt óra elmúlt már, amikor az udvarra néző egyik szoba franciaablakában megjelent Iványi Gábor. „Kedves barátaim, ez életem első erkély-beszéde”, szólt. Nem volt erősítés, és lassan halkultak el az udvaron szorongó emberek. Elmondta, hogy temetésre készülve jött be reggel, amikor a NAV legalább harminc oldalfegyveres munkatársa megszállta az épületet. Nem közölték, hogy miért jöttek, erre csak nem sokkal előbb derült fény, bár a pontos okokra még akkor sem. „Azt mondták, négyszemközt megmutatják, miért jöttek ide.

Órák teltek el így, nem jutottunk ötről hatra, ők pedig itt megtöltötték zsákjaikat, nem is tudom, mivel. Most tudtam meg néhány perce, hogy két eljárás van, az egyik az ellen a sok szervezet ellen, ami a kapualjba fel van írva, és az egyház ellen is. Az irodámba betörtek, lecserélték a zárat,

költségvetési csalás miatt nyomoznak, miközben az állam 12 milliárddal tartozik nekünk.”

Beszédét egyszer megszakította az m1 híradójának hangja, de lehurrogták a trollt – legalábbis mindenki annak vélte –, és azt kiabálták: „Veled vagyunk, Gábor!” Elmondta azt is, hogy

a NAV hosszú idő óta arra bíztatta a munkatársait, hogy tegyenek feljelentést,

amikor pedig az eljárás évekkel ezelőtt megkezdődött, azt ajánlották, hagyjanak fel a tevékenységükkel, s nem lesz gond.

Iványi azt mondta, mielőtt visszament a szobába, hogy hatkor lesz egy sajtótájékoztató. Ezért mindenki kiment az utcára, ahol már szép tömeg gyűlt össze, és átvonultak a másik épület bejáratához, ahol a NAV-osok sorfalat álltak, mert az hírlett, most hozzák ki zsákokban a legfoglalt iratokat, számítógépeket.

Az üvegajtón át valóban látható volt, hogy zsákokat hoznak le a lépcsőn, de amikor észlelték a tömeget, eloltották a villanyt, és a sötétben már csak árnyakat lehetett kivenni.

Egy idősebb hölggyel beszélgettem várakozás közben. „Figyelem Iványiékat, amióta kiderült, hogy elvették az egyházi státuszukat. Nem vagyok hívő, de ez nagyon ciki, amit csinálnak velük.”

A tömeg egyre csak gyarapodott, valaki hangosbeszélőt is hozott: „Orbán takarodj, vidd az összes haverod!” Ezt a tömeg is visszhangozta, de csak pár percig, igazából mindenki azzal volt elfoglalva, hogy mikor jönnek ki a NAV-osok és mi történhet odabent. Fél hat után egyre több politikussal találkoztam. Karácsony Gergely az udvarban levő bejárat előtt várt, hogy beengedjék, hiába. Még Demszky Gábor is feltűnt, s azt kérdezte, hol lehet bemenni, de aztán visszahúzódott az emberek közé, és csak oldalról követte az eseményeket.

Pikó András Kerpel-Fronius Gáborral beszélgetett. Azt kérdeztem tőlük, nem adhatna-e segélyt az Oltalomnak a főváros, ami kisegítené őket a bajból. Kerpel-Fronius Gábor, Budapest alpolgármestere szerint a főváros jelenlegi költségvetési helyzetében ez sajnos lehetetlen. „Próbálunk a hajléktalan-ellátásunkon javítani, éppen Pikó polgármester úr kezdeményezésére hozunk létre szolidaritási alapot, amivel a hajléktalan-ellátásban nagyobb részt vállaló kerületeket valamennyire tehermentesíthetjük, és egy kicsit jobban eloszthatjuk a kerületek között a terhek viselését.”

Pikó András szerint sem ez a járható út. „Az nem megoldás, hogy a város a minimális forrásaiból átcsoportosítson, és emiatt a kötelező feladatait ne tudja ellátni, mert az állam nem teljesíti becsületbeli feladatát.

Iványiék állami feladatot vállaltak át, és a bírósági ítéletek ellenére sem kapják meg az ezért járó térítést,

mára már 12 milliárd forinttal tartozik nekik a magyar állam. Ha ezt megkapnának, ki tudnák fizetni a tartozásukat a NAV-nak, ami amúgy nagyságrenddel kevesebb összeg. Ne felejtsük, hogy nemcsak a hajléktalan embereket gondoznak, hanem több ezer mélyszegénységben élő gyereket is segítenek.”

Hatkor már sötét volt, és addigra a Dankó utca közepén felállítottak egy kis színpadot, erősítéssel, lámpákkal, a háttérben magyar és uniós zászlókkal. A tömeg pedig legalább 2-3 ezer emberre duzzadt. Iványiék épületeinek vonalában rendőrkordon zárta el mindkét irányból az utcát, befelé lehetett jönni, de kimenni már nem.

Hatkor hirtelen az egyesült ellenzék prominens politikusai jelentek meg a színpadon, és ezzel a fókusz Iványiék személyes megtámadottságáról az ügy politikai hátterére vetődött. Sorban szólaltak meg a politikusok, először Jámbor András, majd Arató Gergely, Gurmai Zita, Pikó András, Karácsony Gergely és még sokan.

Utoljára Iványi Gábor beszélt. Nem tartott gyújtó hangú beszédet, csak elmondta a nap történését, az előzményeket, és felolvasta a házkutatás jegyzőkönyvét, amiből csak az derült ki, hogy a MET körébe tartozó minden intézmény ellen folyik eljárás. Főleg munkaügyi iratokat vittek el, húsz zsákban, mondta. (A hírek ma már 50 zsákról szólnak.) A NAV-osok megvárták, hogy elkezdődjenek a beszédek, és a tömeg háta mögött osontak ki a zsákokkal, de nem úszták meg a füttyöt így sem.

Egyébként bűnjelként foglalták le azt a létrát is, ami a nap egyetlen incidensében játszott szerepet. Kora délután ugyanis azon másztak be a sajtó munkatársai az épületbe, hogy tanúi legyenek a történteknek, de végül a NAV-osok kidobták őket, s még egy üvegajtó is összetört emiatt.

Végül újra felhangzott a „Gábor, veled vagyunk!”, majd a tüntetés egy „menjetek békével!” felszólítással véget ért. Ivánnyi búcsúzásként közös énekre kérte az embereket, és némi csönd után – senki nem mondta, mint énekeljenek – belekezdtek a Himnuszba. Végül teljes csend lett, és ebben a csendben kezdett el a tömeg hazaindulni. A rendőrökre semmi szükség nem volt, a sok NAV-os is felesleges volt, úgy tűnt, az embereket már nem lehet ilyesmivel ijesztgetni, de a nap tanulsága – legalábbis nekem –, hogy provokálni sem.

Videoösszefoglalónk a napról:

Nyitókép: Nagy Dániel