Az Alföldi utcai átmeneti szállás udvara momentán romkocsmás jelleget ölt, aminek máskülönben nagyon jó a hangulata, mondta el nekünk Mózer Mátyás, aki a Menhely Alapítványnál szociális munkás.
Az alapítvány legújabb, a Teleki és Pápa tér között című projektjének első lépéseként ebben az udvarban készül egy
több magaságyásból álló közösségi kert.
Az udvar megújítása és zöldítése mellett a fő cél az, hogy létrehozzanak egy közösségi teret, ami lehetőséget biztosít arra, hogy
a hajléktalanságban és mélyszegénységben élő emberek és a náluk szerencsésebb helyzetben lévő, jobban szituált VIII. kerületi lakosok találkozhassanak, beszélgethessenek egymással:
megismerhessék egymás történeteit, amin keresztül feltehetően nyithatnak, közeledhetnek egymás felé, kapcsolódni tudnak – fejtette ki Mózer lapunknak. A program a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával jön létre.

A Teleki és Pápa tér között címet viselő program a névben szereplő helyszínekre és a tereket összekötő Népszínház utcára – ez a kerületrészlet máskülönben a lakosság szerint az egyik legproblémásabb – fókuszálva igyekszik kísérleti jelleggel olyan szolgáltatásokat nyújtani, amellyel elősegítheti a környék hajléktalanságban és mélyszegénységben élő embereinek hasznos időtöltését, közösségi tevékenységekbe való részvételét.
Kiemelt szempont, hogy
mindezt a helyi lakosság aktivizálásával és bevonásával érje el,
ami lehetőséget teremtene, hozzájárulna a csoportok közötti kommunikáció szélesítésére, a kölcsönös bizalom kiépülésére, így enyhülhetnének a helyi társadalomban megjelenő feszültségek is – hátha ezáltal megoldhatóak lesznek az olykor kialakuló feszültségek.
A program tehát a társadalmi szolidaritás erősítésére, az elszigetelődés és a sztereotípiák feloldására is apellál.
A projekt júliusban startolt el, egyelőre előkészítő és felmérő szakasza zajlik, amelyben az alapítvány szakemberei arra törekszenek, hogy felvegyék a kapcsolatot a helyi lakossággal és minél több információt összegyűjtsenek. Például arról, hogy
maguk a lakosok milyen megoldási lehetőségeket látnak a feszültségek megszüntetésére,
a békésebb együttélésre, részt vennének-e közösségi programokon, milyen típusú programokat preferálnának. Az alapítvány szeptember elején tartja majd az első lakossági piknikjét, ahol a résztvevők elmondhatják tapasztalataikat, beszámolhatnak a helyzetükről és végső soron
elindulhat egy diskurzus arról, ki, hogyan és mit tehetne a helyzet javítása érdekében.
A projekt közösségi eseményeinek lebonyolítására az Alföldi utcai szálló ad majd otthont. A tervek szerint lesznek kulturális- és sportprogramok, tematikus, tudásmegosztó foglalkozások is, még közös szemétszedést is szerveznek a kerületben.
Nem véletlen tehát a közösségi kert megvalósításának helyszíne sem. A kert megújítását, az ágyások felépítését augusztus 17-én, 18-án kezdik meg, és egy héttel később, a 25-i és 26-i napokon fejeznék be. A munkát már a helyi lakossággal, érdeklődőkkel együtt végeznék, ezért az alapítvány sok szeretettel hív és vár mindenkit, aki kíváncsi a program részleteire és aki szívesen részt venne a közös „építkezésben”.
Nyitókép: Huszár Boglárka