„Tényleg azt mondja, hogy egy csoda! Nem polgárpukkasztó? Csiricsáré bóvli? Baromság?” – nyitja a beszélgetést Párniczki Judit, a 2011 óta aktív fonalgerilla csoport vezetője, amikor megdicsérem a Teleki téri alkotásukat. Mert olykor megkapják e kritikákat. Hogy miért nem kötnek inkább valami „értelmes” dolgot, mondjuk sapkát a szegényeknek. (Bár tesznek ilyet is: a csoport több tagja is aktív a Heti Betevő ételosztó mozgalomban, karácsonykor sapkákat és sálakat horgolnak a rászorulóknak.)

Kedden a Teleki téren lévő egyik facsoportot „öltöztették fel” a fonalgerillák-gerillakötők, amit több hónapos munka előzött meg. Nem a semmiből bukkantak elő, 2011 óta akcióznak Budapesten. Hozzájuk köthető a Bakáts téri oszlopok beborítása, a Marczibányi téri karácsonyfa, a pasaréti Béla bácsi és Aranka néni Kolodko-szobor feldíszítése, a korábbi Széna téri, népligeti, Madách téri és Deák téri installációk, de a Gyermekvasúton és a Sziget Fesztiválon is lehetett már találkozni a munkáikkal.

A II. kerülettel már szorosabb együttműködést is kialakítottak, miután az MSZP-s polgármesternek megtetszett a Bakáts téri oszlopdíszítés, az ötlet még Baranyi Krisztinától, a ferencvárosi független polgármestertől érkezett, hogy a frissen felújított tér oszlopait így díszítsék. Ezt látta meg Őrsi Gergely II. kerületi polgármester, és megbízta őket néhány feladattal a budai kerületben, egyúttal szabad kezet is adva nekik.

Őrsi Gergely felkérésére a megújuló Széna térre készítettek oszlopokat fedő kézimunkát.

Karácsonyra a Marczibányi téren volt hatalmas, úgynevezett nagyinégyzetekből összeállított karácsonyfa.

Volt egy már intézménnyé vált virágárusbódé a Pasaréti téren, amit egy idős házaspár üzemeltetett. Amikor Aranka néni után Béla bácsi is eltávozott közülünk, felmerült, legyenek valahogy megörökítve az itt élők emlékezetében, így készült egy Kolodko-szobor a bódé helyére.

Ennek dekorálását is a fonalgerillák végezték el. Aztán idén a Margit körúton nyílt meg egy pop-up kiállításuk, Nagyi lakószobája címmel, amiben minden tárgy vagy eleve horgolt volt, vagy be lett fedve horgolt anyaggal, legyen szó telefonról, asztali lámpáról, Bibliáról, rádióról vagy éppen teáskannáról.

– mondja Judit, aki nem egyszerű dekorációkban gondolkodik, hanem történeteket is szívesen mesél el ezekben a művekben.

A Madách téren az Örkény Színházzal működtek együtt és volt fonalból készített Örkény egypercesük. Vagy Az ember tragédiájából meghorgolták a prágai és a paradicsomi színt Prága hídjával, látcsővel, Ádámmal, Évával, almával és kígyóval plusz ötszáz kis virággal.

A nyolcadik kerületbe most visszatértek az akciójukkal. A legelső ugyanis valaha a Blaha Lujza téren volt 2011-ben, ami még jóval kezdetlegesebb volt, és most szerettek volna ismét valamit csinálni Józsefvárosban.

Az ötlet már 2012-ben felmerült, hogy készüljön valami a VIII. kerületben, akkoriban Kaufer Virág – egykori LMP-s országgyűlési képviselő – készített barátaival, a Kézimunkások Szakszervezetével egy installációt a II. János Pál pápa téren, ott egy padot horgoltak körbe.

Akkoriban időről időre össze is jártak azon gondolkodni, milyen akciókat lehetne csinálni, a találkozóik az azóta megszűnt Népszínház utcai Drunken Tailor (Részeges szabó) nevű helyen voltak. Ahogy Judit mondja:

A VIII. kerületi helyszín megtalálásában helyiek segítették a gerillakötőket. Szerettek volna olyan teret találni, ahol látható is a munkájuk, többen is a Teleki teret ajánlották. Judit utánanézett a tér történetének, mielőtt a horgolásba belevágtak volna. Kiderült, hogy régen itt volt a baromvásártér, a Tangó nevű zsibvásár és hogy etnikailag is milyen vegyes környék ez már évszázadok óta.

És sorra jöttek az ötletek. Egyeztettek Pólyán Józseffel is, a Kertészeti Iroda vezetőjével, aki áldását adta a facsoport pamuttal történő feldíszítésére, hiszen ezzel semmilyen kárt nem tesznek a növényben. Sikerült adományba fonalat kapniuk – van, hogy saját fonalból dolgoznak vagy kimondottan erre a célra vesznek –, pamutfonalakat, amik nagyon jók arra, hogy csipkeszerű mintákat készíthessenek. Így születtek meg végül a csipkemintákkal borított ágak virágblokkokkal. Aki közelebbről megnézi őket, felfedezheti a Teleki tér esszenciáját is: az ábrázolt állatok a régi baromvásárra utalnak, de a cigány és a zsidó kultúrára utaló horgolásokat is talál a figyelmes szem. Ettől is több ez, mint szimpla dekorációs művészet.

Oszlopokat könnyű díszíteni, de azok nemigen alkalmasak arra, hogy történetet meséljenek el rajtuk, csipkeszerű képződményeket sem lehet rajtuk elhelyezni. Régebben voltak Demszky-karókra készült díszeik is, de azokat viszonylag hamar ellopták, tönkretették. Szerencsére az olyan alkotásaikra, mint most a Teleki téri, nem leselkedik akkora veszély, de azzal ők is tisztában vannak, hogy a gerillahorgolás nem az örökkévalóságnak szól. Többnyire szeretik az emberek, amiket készítenek, de néhány rosszakarójuk is akad, aki szerint olykor „vérlázító”, amit a gerillakötők művelnek.

„Pont ez a célunk, hogy mosolyt csaljunk az embereknek az arcára, vidámságot és színt vigyünk az életükbe. Értem én, hogy a virágok talán színesebbek, a barna fa és a zöld fű természetesebb, de hogy bármi gondot okozna, amit csinálunk, s ettől valakinek felmenjen a vérnyomása, hogy emberek abban élik ki magukat, hogy ezen fröcsögnek, azon néha elcsodálkozom.”

Kedden délután a Teleki téren egy kisebb eseményt is kerekítettek Telekiszínezés címen a Csipkefák a Teleki téren elnevezésű installáció átadásához: a Bálint Ház kórusa néhány jiddis és héber nyelvű dalt adott elő, de ott volt a Csíkszerda kórus és néhány zenész is, roma dallamok is felcsendültek. A muzsika mellett helyett kapott az irodalom is, a Józsefvárosi Múzeum irodalmi horgolóköre jóvoltából olvastak fel Mándy Iván és Bereményi Géza műveiből józsefvárosi illetőségű írásokat.

A Józsefvárosi Múzeum kezdeményezését jó ötletnek tartja Judit, és Forgách Péter múzeumpedagógussal máris jó kapcsolatot alakítottak ki, aki az irodalmi horgolóköröket szervezi péntekenként a Teleki téren délután 5 és este 8 között .

A kézimunka egyébként bizonyítottan jótékony hatással van az emberi szervezetre, kimondottan nyugtatóan hat arra, aki belevág a kötésbe, horgolásba. A 2021-es olimpián egy brit toronyugró fiúról járta be a világsajtót a felvétel, aki versenyek közt kardigánt kötögetett, hogy a verseny okozta feszültségeket levezesse, még a megnyert olimpiai aranyának is kötött egy kis tartót. Instagram-oldaláról kiderül, Tom Daley nemcsak sportban, de kézimunkában is meglehetősen profi.

A budapesti fonalgerillák csapata most 10–15 főt számlál, ők a kemény mag. Folyamatosan változik, ki van velük, van, aki csak egy-egy projekt erejéig csatlakozik. Néha-néha találkoznak, erre is jó volt a mostani esemény, de maga a munka kinek-kinek az otthonában, a saját időbeosztása szerint zajlik. Egyáltalán nem nyugdíjas nagymamákat kell elképzelni – bár van köztük ilyen is –, a csupa nőből álló csapatban gyakorló minisztériumi jogász és fül-orr-gégész doktornő is szívesen serénykedik. A külsős segítők közt vannak ugyan férfiak, de kötőtűt még nem ragadtak. A költő, s egykori Jelenkor-főszerkesztő és kiadóvezető Csordás Gábor például szakmai tanácsokat ad, amikor a nagyi lakószobáját készítették, ő találta ki, milyen korhű tárgyakat lenne érdemes meghorgolni.

2015-ben a Móricz Zsigmond körteret fonták be, és mivel ott is volt egy koncepció, a munka komoly szervezést igényelt. Mivel mindneki a maga darabját készíti el otthon egyedül, koordinálni kell, ki mit csinál. Ilyenkor a technikát, a tematikát és a méretet is fixálják, de az alkotó megkapja azt a szabadságot, hogy úgy készítse el azt a kis darabot úgy, ahogy jónak látja. A végén pedig az összeállítás és kihelyezés már egy vagy két ember munkája általában.

Az egyik legemlékezetesebb akciójuk a 49-es villamos felöltöztetése volt. Amikor a remízben díszítették a járművet, az őr azt mondta, kár felrakni a munkákat, mert úgyis el fogják lopni. Igen, ez is benne van a pakliban, de aztán 70%-ban megmaradtak az alkotások. A 30%-os veszteség annak tudható be, hogy kicsik voltak a felhelyezett darabok, könnyen le lehetett szedni, de a nagyobb daraboknál már nem nagyon szoktak rongálást tapasztalni.

A Grundon például már negyedik éve megvan a szecessziós bécsi képzőművész, Gustav Klimt-ihlette Életfa-alkotásuk, a nap ugyan kicsit kiszívta a színeket, de még mindig állja az időjárás és az emberek okozta viszontagságokat. A Szigeten volt olyan alkotásuk, ami hét évet is megért, minden nyáron kitették – amíg volt igény rájuk a rendezvényen.

A fonalgerillák szeretnének minél több helyen megjelenni a munkáikkal, utazó kiállításokat is szerveznek. Tervben van az is, hogy a Józsefvárosi Múzeumban is lesz időszakos kiállításuk. Addig is itt megtekinthető a csapat minden eddigi fontosabb munkája. Aki szívesen csatlakozna hozzájuk, az keresse a Fonalgerillák-gerillakötők oldalt a Facebookon.

Aki pedig az irodalmi horgolókörhöz csatlakozna, az a peter.forgach@jozsefvarosimuzeum.hu címre írjon e-mailt.

Címlapi fotó: Nyolckert