A TIM Stúdió (a betűszó megfejtése: Tehetséges Ifjúság Műhelye) tíz éve foglalkozik színjátszással, tehetséggondozással és művészeti projektek inkubációjával. Idén januárban a Józsefvárosi Önkormányzat civileknek, művészeknek szóló kedvezményes helyiségbérlet-pályázatának köszönhetően egy nagy, majd 300 négyzetméteres játszó-próba-közösségi helyhez jutottak a Puskin utcában. Az új hely minden korábbinál nagyobb és több lehetőséget nyújt a csapatnak.
A palotanegyedi helyszín lehetővé tette azt is, hogy a TIM-esek egyre több és nagyobb ívű művészeti együttműködésben vegyenek részt, illetve elindítói legyenek ilyeneknek, így került a Puskin utcai stúdió falai közé a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak formabontó kiállítása mellett például a Hagyománysértő Színházi Események Fesztiváljának több programja is. A projektjeik itt böngészhetőek.
A fiatal alkotóközösség elsősorban színházat csinál, de a színházművészetet nemcsak művelik, hanem oktatják is.
Ősztől induló kurzusaikon öt csoportba jelentkezhetnek az érdeklődők: indul előkészítő, haladó, alkotó, mozgásszínházi, valamint színház & önismeret csoport is.
Az előkészítő csoport a színjátszás alapjainak elsajátításában segíti a jelentkezőket, illetve azoknak is szól, akik a mindennapokban jobban, színesebben, őszintébben szeretnék kifejezni magukat, bátrabban szeretnének kommunikálni, vagy a színjátszás által szeretnének nyitottabbá, önazonosabbá válni.
A haladó csoportba olyanokat várnak, akik már rendelkeznek némi színészi tapasztalattal, de szeretnék készségeiket továbbfejleszteni profi szakemberek segítségével, illetve elsajátítanák a magabiztos színpadi mozgás különböző formáit, míg az alkotó csoportba tapasztaltabb színészek jelentkezését várják, akik szeretnének intenzív tréning- és próbafolyamatok során, társulati körülmények között előadásokat alkotni.
A színház & önismeret csoport a színház általi mélyebb önismeret és jobb megküzdési stratégiák elérésében, míg a mozgásszínházi csoport a mozgáson keresztüli önkifejezés elsajátításában segít a jelentkezőknek.
A képzések nem ingyenesek, átlagosan havi 40 ezer forintos térítési díjjal kell számolnia annak, aki jelentkezni szeretne valamelyik kurzusra, de a TIM Stúdió józsefvárosi lakosok számára 20%-os kedvezményt biztosít.
Nyitóképünkön épp folyik a munka a Stúdióban – Huszár Boglárka felvétele
