Powered by RedCircle
Nem tagadjuk, egyik adásunk előtt sem izgultunk ennyire. Abban nőttünk fel, hogy a nemi identitásról és a szexuális irányultságról nem beszélünk. A Pride-nak és hasonló mozgalmaknak, a közbeszéd változásának köszönhetően egyre inkább szabad,
sőt kell erről beszélni, de még mindig zavarban vagyunk,
vajon a helyes kifejezést használjuk-e? Nem mondunk, nem kérdezünk-e bántót? Vagy olyat, ami nem ránk tartozik?
Legújabb adásunkba Gregor Ivettet, Kovács Dánielt és Hegedüs Róbertet hívtuk meg, akik LMBTQ embernek vallják magukat. A srácok egy párt alkotnak és egy gyermeket is nevelnek egy leszbikus párral megosztott felügyeletben, így a szivárványcsalád témakörébe is belekóstolhattunk egyebek mellett.
Miért van az, hogy ha egy hetero párt látunk kézen fogva sétálni, senki nem firtatja, mi történik a hálószobában, de
amint két azonos nemű emberről van szó, mindenki a szexre asszociál?
Miért azonosítjuk két ember szimpla, átlagos kapcsolatának nyílt felvállalását (értsd kézen fogva mennek az utcán) aktivizmusként? Miért kellene valakinek a négy fal között csinálnia azt, amit más megengedhet magának az emberek előtt? Miért csodálkozunk, hogy a legtöbb LMBTQ ember a nyugati országokban látja csak a jövőjét?
Adásunk vendégei szeretnének itthon maradni, hiszen ez az ország az otthonuk, itt él a családjuk, itt vannak a barátaik, itt értek el szakmai sikereket. Beszélnek a saját útjukról, a környezetük reakcióiról, kapcsolatokról, kilátásokról, a többség hozzáállásának változásáról.
Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
