Vádemelés különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt

helyszínelő fotó 3
2023. augusztus 29.

Kíméletlenül megverték és hagyták kiszenvedni

A gyilkosság előtt ittak és kártyáztak. Az áldozat órákon át haldoklott.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség két férfi ellen: tavaly októberben úgy megverték társukat egy józsefvárosi lakásban, hogy belehalt a sérüléseibe. A vádlottak ismerősükkel italoztak – és a helyszíni fotók alapján a kártya is előkerült –, majd az éjszaka szóváltásba keveredtek.

A nézeteltérés odáig fajult, hogy az ittas elkövetők brutálisan bántalmazták társukat: egyikük először ököllel arcon ütötte, majd a földre lökte. A kegyetlenkedésbe ekkor bekapcsolódott a másik vádlott is, aki a földön fekvő áldozatot kezdte ütlegelni, majd együttes erővel többször megrúgták a padlón heverő ismerősüket.

helyszínelő fotó 1

A férfi nem bírt felkelni, órákig a földön heverve feküdt, és jelezte, hogy rosszul van. A vádlottak ezzel nem törődtek,

a magatehetetlen áldozattal egészen kora délutánig nem is nagyon foglalkoztak,

akkor azonban mentőt hívtak hozzá. A segélyhívást követően azonban perceken belül elhunyt a bántalmazott férfi, a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A vádhatóság határozott idejű fegyházbüntetés kiszabását indítványozta különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, azzal a kitétellel, hogy a vádlottakat feltételesen se lehessen szabadságra bocsátani.

helyszínelő fotó 2

Fotók: Fővárosi Főügyészség

Kapcsolódó cikkek

2023. augusztus 10.
A holttest felfedezése után 11 órával elfogták a feltételezett elkövetőt.
2023. július 10.
Időről időre megnézzük, hogyan változnak a bűnözési adatok kerületünkben. Korábban végeztünk egy átfogó idősoros elemzést, most a 2022-es év számait vizsgáljuk meg a szomszédos kerületek adatainak összevetésével. Röviden összefoglalva: mind az öt kerületben nőtt a bűncselekmények száma 2021-ről 2022-re.
2023. március 08.
Komoly rendőri készültséget látott a Hock János utcában egy olvasón. Kiderült, egy szóváltás fajult el, de nem igazán komolyan.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.