Golyóálló mellény és társai

2023. március 08.

Szóváltás után a rendőrségnek kellett rendet tennie

Komoly rendőri készültséget látott a Hock János utcában egy olvasón. Kiderült, egy szóváltás fajult el, de nem igazán komolyan.

Olvasónk jelezte, március 2-án este 6 és 7 óra között három rendőrautóból 8–10 rendőr pattant ki a Hock János utcában, „a szemünk előtt vették fel páran a golyóálló mellényt, és néhányan hátulról biztosítottak a Futó utcában. Elég komolynak tűnt.”

Utánaérdeklődtünk a BRFK-nál az esetnek, s kiderült, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2023. március 2-án 20 óra körül a Magdolna utcába mentek ki, mivel ott több férfi között szóváltás alakult ki, és közben „különböző eszközök kerültek elő”, válaszolt a BRFK. Az eset során végül nem sérült meg senki, de a rendőrök három férfit előállítottak.

Az ügyben a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást.

Nyitókép: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.
2026. szeptember 20.
Külön bejelentési felületet hoztak létre a Józsefváros Appban a közterületen talált drogszemét számára. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ hétköznap munkaidőben két órán belül, de legkésőbb 24 órán belül, hétvégén és ünnepnapokon pedig 48 órán belül szállítja el a bejelentett hulladékot. A használt tűkhöz és más eszközökhöz nem szabad hozzányúlni.
2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.

További cikkek

2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.
2026. szeptember 20.
Külön bejelentési felületet hoztak létre a Józsefváros Appban a közterületen talált drogszemét számára. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ hétköznap munkaidőben két órán belül, de legkésőbb 24 órán belül, hétvégén és ünnepnapokon pedig 48 órán belül szállítja el a bejelentett hulladékot. A használt tűkhöz és más eszközökhöz nem szabad hozzányúlni.
2026. szeptember 19.
Elkezdődött az Európai Mobilitási Hét, és ennek része a budapesti Autómentes Hétvége, ami érinti Józsefvárost is, és átmeneti közlekedési változásokat hoz.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.