A teljes felújítás várhatóan november végén fejeződik be

2023. szeptember 16.

Átadták a forgalomnak a Tömő utcát, hétfőtől indul a Práter utca felújítása 

Egy hosszabb folyamat első, látható állomásán van túl az önkormányzat, újraindult a forgalom a felújítása végéhez közeledő Tömő utcában.

Átadták a forgalomnak a június eleje óta lezárt Tömő utcát, újra járható lett kerékpárral és gépjárművel is az utca, az eredeti forgalmi rend szerint.

Hermann György (Momentum), a Corvinnegyed momentumos képviselője szerint jól haladnak a járdákkal is: „a járdák a Bókay és a Tömő utcák között készen vannak teljesen, de a Bókay és a Szigony utcák közötti szakaszhoz is csak egy-két nap kell már, hogy teljesen közlekedni lehessen benne” – mondta el lapunknak.

A projekt része a zöldítés, új fák ültetése is, de azt csak késő ősszel lehet elvégezni: „a fák árnyékára még jó sokat kell várni, hiszen meg kell majd még nőniük, sőt, igazából a fákra magukra is várni kell, hiszen ültetni novemberben-decemberben szoktak”.

Habár a közlekedők már birtokba vehették a Tömő utcát, a hivatalos átadás még messze van, ugyanis ez a projekt nem önmagában áll, annak része a szomszédos Práter utca megújítása is, melynek felújítási munkálatai a jövő héten indulnak, mivel ezek megkezdésére addig várni kellett, amíg a Tömő utca el nem készül:

„a két utcát nem lehet egyszerre lezárni, különben megbénult volna a forgalom”

– magyarázza Hermann.

Az egész beruházás műszaki átadása, a szerződések lezárása 2023. IV. negyedévében, azaz november végén, december elején fog megtörténni.

A Práter felújítása során a Futó és a Leonardo da Vinci utca közötti szakaszt lezárják az autó- és bicikliforgalom elől, viszont a kereszteződések átjárhatóak maradnak. A beruházás teljes költsége bruttó 450 millió forint lesz, melynek főbb műszaki tartalma a következő:

  • igényes térkőburkolat a járdán
  • megújul a közvilágítás
  • fasor jön létre
  • szélesebbek lesznek a járdák, kényelmesen lehet kétirányban kerékpározni a beruházással érintett utcaszakaszon, a csomópontokban mikromobilitási pontok jönnek létre
  • a Szigony utcai kereszteződésben külön beruházásban létrejött Bubi pont is növeli az utcában a kerékpározási kedvet
  • a csomópontokon az úttest a járdaszintbe kerül, és a járdafüleknek köszönhetően szűkül a kanyarodási ív, azok a gépkocsikat lassításra késztetik, az úttest pedig akadálymentes, és belátható lesz
  • a Szigony utcai csomópontokon a biztonságot járdaszintbe emelt úttest mellett még kijelölt gyalogos átkelőhelyek (zebrák) is erősítik
  • több koncentrált rakodóhelyet jelölnek ki.

Szeptember 14-én új forgalmi rendet vezetnek be a Práter utcában a Futó utca és a Szigony utca közötti szakaszon, szeptember 18-án hétfőn pedig kezdetét veszi a Práter utca felújítása.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.