„Mert meggyőződésem, hogy ha még száz évig élünk – és most közös létezésünkről beszélek, a valóságos életről, nem arról, amit külön-külön élünk végig, mint egyedek –, és meglesz az évi 500 fontunk meg a saját szobánk; ha szokásunkká válik a szabadság és a bátorság, hogy azt írjuk, amit gondolunk; ha sikerül egy kicsit elszakadnunk a közös nappalitól, és nemcsak azt vesszük észre, hogy az emberek milyen kapcsolatban vannak egymással, hanem azt is, hogy milyen viszonyban vannak a valósággal; és ha önmagában nézzük az eget is, a fákat és minden mást; ha keresztül tudunk nézni a Miltontól megénekelt kísérteten, mert egyetlen ember sem zárhatja el a szabad kilátást; ha szembe merünk nézni azzal a ténnyel, mert tény, hogy nincsenek oltalmazó karok, amelyekbe belekapaszkodhatunk, hanem egyedül megyünk, és hogy nemcsak a férfiak és nők világához van közünk, hanem a valóság világához is – akkor eljön az alkalom, hogy a halott költő, Shakespeare nővére újra felöltse testét, melyet már annyiszor le kellett vetnie” – írta Virginia Woolf az A Room of One’s Own című esszéjében.

Virginia Woolfot 1928-ban felkérték, tartson előadást a Newnham és a Girton College hallgatóinak A nők és a regény címmel. Nem tudott a hallgatóknak „nagy igazsággal” szolgálni, és erre a következő évben az idézett esszéjében adott indokot. Alapfeltevése, hogy a nőknek szüksége van évi 500 fontra és egy saját szobára ahhoz, hogy írhassanak. A Józsefvárosban megtekinthető, Woolf könyvének címével áthallásos Room of their own című kiállítás alapkérdése, hogyan jelennek meg ma a kortárs nők a magyar képzőművészetben, hogyan gondolkodnak önmagukról és a feminizmusról, valamint „mit kezdtünk az évi 500 fonttal és a saját szobával”? A kiállítás kurátora, Oltai Kata az alkotókat maga hívta meg, az általa kiválasztott művekkel. A képek elrendezésénél szempont volt, hogy a munkák

ne csak a látogatók, hanem az alkotások között is; a művészek mind-mind máshogy reflektálnak női identitásukra, társadalmi szerepükre, a kiállítás viszont a kurátori koncepció által koherens és egységes.

Nemcsak témaként jelennek meg alapvető vagy általánosító női helyzetek egy-egy alkotásnál, mint anyaság, feleség, női misztikum (boszorkányság, varázslat, szupererő), hanem az anyaghasználatban is. Többek között textillel dolgozott Csatlós Asztrid, Agg Lili, Dankó Boglárka és kerámiával Wirth Abigél.

Míg az említett technikák tradicionálisan „női” munkának számítottak, és rendkívül magas színvonalú és esztétikai értéket képviselő produktumok jöttek létre, az előző század közepéig ezek

nem emelkedhettek művészeti alkotás szintjére,

a funkciónak volt alávetve vagy a misztériumnak, amihez kapcsolódott (pl. szent palástok, kelyhek).

A legtöbb mű meta szinten (is) értelmezhető, a Koltai Dorottya Szonja Lehetne című képsorozatán ábrázolt nőt például számtalan idegen test akadályozza előrejutásában. Az Escape Europe című kép (Dankó Boglárka) Európa elrablásának mítoszát dolgozza fel, egyszerre reflektálhat a mai társadalomra és az egyén belső küzdelmeire: a társadalom és az egyén kapcsolata, egymásra való hatása szétválaszthatatlan.

Mihály Gréta a szégyen megéléséről, míg Poór Dorottya a gyermekvállalásról gondolkodtatja el a látogatókat naplószerű, képekkel illusztrált füzetekkel. A kis méretű füzetek – zin – , és azoknak helye a kiállítás talán legintimebb pontja.

Nyíri Orsolya részletekbe menően, aprólékosan megfestett, élénk színeket használva ábrázolja viszonyát lakásával, környezetével. Képein egyszerre jelennek meg hétköznapi és misztikus témák.

A kiállításon megtekinthető Buda Flóra Anna 27 című, az idén Cannes-ban Arany Pálma-díjat nyert animációs rövidfilmje. Az alkotás problémafelvetése: mennyire egészséges, mennyire tesz jót a jellemfejlődésnek 27 évesen a szülőkkel élni?

Juhász Villő festménye (Október) otthonát és testét helyezi párhuzamba egymással. A képen elégedett önmagát ábrázolja, arc nélkül, alulról félmeztelenül. Juhász Villő szeretné felhívni arra a figyelmet, hogy egy meztelen női test ábrázolása lehet erotikusságtól mentes, a képet – mint mondta – az arc hiánya teszi univerzálissá.

Woolf egyik fő kérdése, mikor ismerhetjük meg Shakespeare vagy da Vinci húgát. Lehet, hogy már megszületett, csak nem tudott érvényesülni? Vajon a társadalom érettségének függvénye, hogy meg tud-e születni egyáltalán? A másik, mit kezdtünk mi, nők a saját szobánkkal? A Molnár Ani Galériában egy kicsit ebbe is betekintést kaphatunk.

A kiállítás szeptember 30-ig látogatható a Molnár Ani Galériában. Köszönöm Juhász Villőnek, hogy segített eligazodni a kiállítás szakmai részleteiben.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf