Mi fán terem a gyerek- és ifjúsági részvételiség​?​

2023. szeptember 27.

A négyévesekkel már lehet gyerekjogokról beszélgetni

Akik ismerik és gyakorolják a jogaikat, ki mernek állni magukért és társaikért, azok a statisztikák alapján boldogabbak – elsősorban ezért indult el a Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Program Józsefvárosban.

Józsefváros Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programja, a JóKer keretében közös focizás, kosarazás, beszélgetés, gyerekbarát kerekasztal, részvételi költségvetés indult a kerületben gyerekeknek, fiataloknak: hogyan függ ez össze azzal, hogy megismerjék a jogaikat, és elég bátorságuk legyen élni is azokkal?

Mátyók Fanni, a JóKer szakmai vezetője szerint a cél az, hogy a gyerekeket minél jobban be tudják vonni az őket érintő kérdésekbe, kezdve azzal, hogy mire kellene pénzt fordítani az óvodákban, a Kesztyűgyárban és a FiDo-ban, s hogyan lehetne gyermekbarátabbá tenni a kerületet. Egyrészt a kerület fejlesztésére törekednek a projekt vezetői, másrészt pedig szeretnék átadni a „közügyekbe” való bevonódás élményét a gyerekeknek, hogy ez által fejlődjenek, magabiztosabbá váljanak, ki tudjanak állni magukért és ​társaikért. Vagy éppen merjenek olyan témákról beszélgetni, amelyekről máshol nem tudnak.

Mátyók Fanni

Szokni kell még az érzést

A májusban indult projekt eddigi legfőbb tapasztalata az, hogy a gyerekek és az együttműködő intézmények is nagyon nyitottan, örömmel fogadják a kezdeményezést, de a gyerekeknek még szokniuk kell az érzést, hogy a felnőtteket érdekli a véleményük, elgondolásuk.

Az EU által támogatott programot, amely nagy részben épít a Közösségi Részvételi Irodára, illetve a 2021 óta létező Gyerekbarát Józsefváros koncepcióra, 156 másik projekt közül választották be a legjobb tíz közé, és tették lehetővé a megvalósulását. Ennyire átfogó, széles körű példa a gyerekek részvételi bevonására máshol nincs még az országban, elszórt jógyakorlatokkal viszont sok helyen találkozhatunk.

Egyelőre 10 kerületi intézményben, köztük óvodákban, négy iskolában, az intézmények vezetőségével együttműködve tervezik bevezetni a programot, amelynek nemcsak a gyerekek részvételisége, de tanárok, illetve szülők bevonása, továbbképzése, edukálása is része. A résztvevő négy iskola a Deák Diák, a Losonci, a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, továbbá a Budapest School II. János Pál pápa téri intézménye.​

A cicától a bullyingig

A projektben, ami a gyerekek közös ötletelése eredményeképp a JóKer nevet kapta (a logót is együtt tervezték) már négyéves kortól részt tudnak venni a kicsik, a nyári nyitóprogramon a Kesztyűgyárban együtt alkotott és gondolkodott 7 és 14 éves is. De érdekes ez a gyerekeknek is?

Meglepő módon mindez érdekli őket, hogy a véleményükről és a jogaikról van szó, s szívesen jönnek maguktól és a társaikat is hozzák. Már a négyévesekkel is lehet interaktív, játékos módon az alapvető igényekről, szükségletekről beszélgetni – náluk persze nem asszertivitás tréninggel indítanak, hanem a nyuszi, cica, kutya igényeivel kezdik, és onnan vezetik át a témát a gyerekek jogaira. Olyan alapvetésekre kell itt gondolni, minthogy minden gyereknek joga van kimenni mosdóba az óra közepén is, ha a szükség megkívánja, inni- és ennivalót magához venni, amikor éhes, szomjas, vagy éppen közösen megvitatni, hogyan nézzen ki az osztályterem, milyen legyen az asztalok elrendezése.

A kamaszoknál már egészen más témák merülnek fel, ők maguktól hozzák a kérdéseket, és szóba kerülhet az erőszak, a bántalmazás témaköre, hogy miként védjék meg magukat az iskolai bullyingtól, a verbális bántalmazástól, s kihez forduljanak, ha ilyesmit tapasztalnak.

Új pingpongasztal, sportverseny? – a gyerekek dönthetnek

A program fontos része lesz majd a gyermekrészvételi költségvetés, melynek pontos összegét később jelentik majd be. A felnőtt részvételiség mintájára egy adott keretösszeget különféle intézményekben (óvodák, Kesztyűgyár, FiDo) költhetnek majd el a gyerekek olyan módon, hogy a közösség számára hasznos ötleteket dolgoznak ki, és a legtöbb szavazatot kapó ötletek megvalósulnak ebből a pénzből. Ezek az ötletek lehetnek tárgyak, mondjuk szükség van még két pingpongasztalra, vagy közösségi programok, például egy sportverseny, illetve edukációval kapcsolatosak, tehát nagyjából bármi, ami a gyerekeknek jó. 

A JóKer programok játékos, ismerkedős verziója indult el szeptember 13-án a II. János Pál pápa téren, és folytatódik egészen október 18-ig minden szerdán 16 és 18 óra között. A teljesen nyitott alkalmakon bárki részt vehet – a kisebbek szülőkkel, a nagyobbak egyedül –, aki szeretne egy jó csapatban társasozni, kártyázni, beszélgetni vagy éppen focizni, kosarazni. Részletes információ a találkozókról az önkormányzat honlapján érhető el.

Fotók: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.