A következő két hét legjobb programjai

2023. november 10.

Kártyaparti, Auróra szülinap, koncertek

Születésnapját ünnepli az Auróra, a Kastner összehozza az idős és fiatal korosztályt egy óriási kártyamérkőzésben, dizájnvásárral nyit újra a Manyi, iamyank két sötét formációban is fellép az Akváriumban.


Auróra szülinap

Kilencedik születésnapját ünnepli az Auróra Közösségi Ház. A részletes programot még nem hirdették meg, de mindenkit várnak egy közös ünneplésre, akinek fontos az Auróra.

„Kilenc éve még nem tudtuk, hol leszünk vagy kik leszünk ma. A parkolóból először kocsma lett, majd klímakert. A körszínpadnak már csak a lenyomata látható az udvar betonplaccán. Zenekarok, akik az álmaikat kergették, hirtelen kinőtték a pincét, átadván a helyüket új, álmaikat kergető bandáknak. Megittuk az első és az utolsó körünket, miközben a kapun kívül zajló események mellett megteremtettük közös stabil bázisunkat. A sok változás mellett egyben biztosak voltunk, az Aurórában fogunk találkozni.”

  • Hol: Auróra, Auróra utca 11.
  • Mikor: november 16., csütörtök 18:00 és 23:55 között
  • Beugró: 1500 forint (támogatói jegy: 3000, nagyon támogatói: 5000 forint)


Boszorkányüldözés: iamyank, All Machines Will Fail, ZSÜD

„Gyertek, álljunk együtt a máglyára” – hív iamyank vendégcsalogató üzenete egy novemberi hármas koncertre, ahol iamyank szólóprojektjét és egész más stílusban megszólaló trióját is meghallgathatjuk, az estét pedig a ZSÜD nevű formáció sötét, filmzenei elemekkel tűzdelt live actjával zárják. 

  • Hol: Akvárium Klub, V. Erzsébet tér 12.
  • Mikor: november 24-én, pénteken 18:30-kor
  • Beugró: 3890 Ft-tól


Kastner Kommunity: Zsugapest

Analóg közösségi nap a Kastnerben, ahol idősek mérkőzhetnek meg fiatalokkal a lehető legjobb értelemben: egy kártyaparti keretében.

Az esemény gerincét snapszer- és ultitanfolyam adja, majd a rendhagyó, transzgenerációs, nosztalgikus élmény komplett családi programmá teljesedik ki, és a hely gasztronómiai és szórakoztatóipari hagyatéka újragondolt formában lesz kóstolható és hallgatható.

A célja egy megkopott offline közösségi program átörökítése a fiatalabb generációk számára, és lehetőséget biztosítani a generációk közötti kapcsolatteremtésre. Lesznek körmeccsek, Galactic Jackson DJ-szett, konyakkóstolás, analóg fotósarok és kártyajóslás is.

  • Hol: Kastner, II. János Pál pápa tér 8.
  • Mikor: november 19-én, vasárnap 11-től este 7-ig
  • Beugró: ingyenes


Design és vintage vásár + meditatív koncert a Manyiban

Újranyitott a Manyi, és újból tartanak vásárt is, méghozzá kétnapost, szombaton és vasárnap is lehet menni izgalmas holmikat válogatni. Szombat este 6-tól Franny meditatív folkzene koncertjét is élvezhetik a vásárlás mellé, akik épp akkor járnak ott. Dalait erdők, hegyek, az évszakok változása, J.R.R. Tolkien fantasy regényei és olyan zenészek, mint Joni Mitchell vagy Bert Jansch inspirálják. Játszik feldolgozásokat a hippi korszak Amerikájából, illetve angol/skót és magyar népdalokat is.

Még árusnak sem késő jelentkezni a j.floranna@gmail.com címen saját kezű alkotásokkal vagy vintage ruhákkal.

  • Hol: Manyi, II. Margit körút 16.
  • Mikor: november 11–12-én du. 2 és este 8 között
  • Beugró: ingyenes


Filmvetítés és beszélgetés az örökbefogadás világnapján

Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című érzékeny és mélyreható drámája a nyílt örökbefogadás témáját járja körül egy nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetével. Az eddig csak fesztiválokon és egyedi vetítéseken elérhető film látható most az Urániában.

A vetítés utáni beszélgetés vendége Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő és író, Szakonyi Noémi Veronika rendező, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró és Román Katalin főszereplő. A moderátor Lami Júlia újságíró (Nők Lapja).

  • Hol: Uránia Filmszínház, Rákóczi út 21.
  • Mikor: november 9-én este 7-kor
  • Beugró: 2100 ​Ft

Nyitókép: Buli az Aurórában – Fotó: Auróra / Facebook

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.