Könyvbemutató a H13-ban

Lágler Péter, Daróczi Ágnes és Kóczé Angéla - Fotó: Mile Máté
2023. november 24.

Hosszú az út előttem

„Ez nem regény, hanem dráma. Ahol nem a részletes leírás a fontos és a tárgyszerűség, hanem a dráma, vagyis az emberi cselekmények, az emberi konfliktusok. Ily módon a közösségeink nem regényeket írnak az elbeszéléseikben, hanem drámákat, és így adják tovább” – mondta Daróczi Ágnes a könyvének bemutatóján.

Daróczi Ágnes az egyik legismertebb roma értelmiségi. 1972-ben bukkant fel a Ki mit tud?-on, egy ország ismerhette meg, amikor Bari Károly versét szavalta, negyedik helyezést ért el.

Az akkor még gimnazista berettyóújfalusi lány később az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett diplomát, majd a Népművelési Intézetbe ment dolgozni Vitányi Iván hívására. 1993 és 2000 között a Magyar Televízióban a roma kisebbségi műsorok szerkesztője, ő az első romanap szervezője is.

Népművelőként a roma folklórmozgalom elindítója, a hagyományőrző cigány folklór együttesek találkozóinak szervezője, és a Romano Glaszo és a Kalyi Jag együttesekkel együtt lépett fel, többnyire cigány népköltészetet szavalva.

Nemrég könyv jelent meg az életéről a Magvető Tények és Tanúk sorozatában. A kötetet Kóczé Angéla szerkesztette, aki sok tekintetben méltó utódja Daróczinak. Kóczé Angéla – személyes jóbarátom – egy szatmári faluból elindulva lett nemzetközileg is elismert kisebbségszociológus, roma szószóló, nemcsak a CEU kutatója és oktatója volt, de tanított a Washingtoni Egyetemen is. Ő indította el a Romaversitas programot, egy időben közpolitikai tanácsadóként segítette a kormány munkáját, vezette az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) emberi jogi oktatási programját és a brüsszeli Európai Roma Információs Irodát is.

A Hosszú az út előttem című, oral history könyv ugyan már megjelent a könyvhéten, de a bemutatója november 10-én volt a H13-ban. A beszélgetést Lágler Péter, a JKN vezérigazgatója vezette, aki személyesen is ismerte a meghívott vendégeket korábbi szakmai életéből, hiszen a Magyar Művelődési Intézetben, az egykori Népművelési Intézet utódintézményében dolgozott.

A beszélgetésre a hazai roma és roma témában járatos értelmiség színe-java összejött, barátok, egykori kollégák, aktivisták és szellemi utódok.

Lágler Péter - Fotó: Mile Máté
Lágler Péter

A Hosszú az út előttem egy roma könyvsorozat része, a 2022 végén, elsőként megjelent Vezetőszáron a Roma Parlament-alapítóját, Zsigó Jenőt, Daróczi Ágnes „harcostársát” mutatta be életút-beszélgetéseken keresztül. A két szenvedélyes, megalkuvást nem ismerő aktivista és kultúraszervező élettörténete összefonódik a hazai roma polgárjogi mozgalom alakulásával.

A könyvbemutatón egy teljes életutat képtelenség lett volna bemutatni, inkább sztorikat idézett fel Daróczi Ágnes az életéből, melyeket részletesebben a kötetben lehet elolvasni. A könyv címe megegyezik a Kalyi Jag egykori lemezének címével, amin az azonos című népdal is szerepel romani nyelven: Lungoj O Drom Angla Mande.

A dal Daróczi Ágnes édesanyjának a nótája volt, amit az egykori Kalyi Jag-tagokból létrejött EtnoRom, az egyik legautentikusabb roma folklór formációból a Künstler Ágnes és Balogh József énekes, gitáros házaspár előadásában hallhattuk.

EtnoRom: Balogh József és Künstler Ágnes - Fotó: Mile Máté
EtnoRom: Balogh József és Künstler Ágnes

„Talán egy kicsit jelképes is, mert meglehet, nem előttem, hanem utánam van már az a hosszú út, de akik valóban akarnak tenni valamit, hogy

a hazai romák emancipációja előrelendüljön,

azok előtt még bizonyíthatjuk” – mondta Daróczi Ágnes a címválasztásról.

Lágler Péter több részletet is felolvasott a könyvből az este folyamán, ami Daróczi Ágnes életének egy-egy pillanatát örökítette meg, az első a bedői cigánytelep plasztikus bemutatása volt.

Lágler Péter, Daróczi Ágnes és Kóczé Angéla - Fotó: Mile Máté
Lágler Péter, Daróczi Ágnes és Kóczé Angéla

Ezután Kóczé Angéla mesélt a könyv születéséről. Egy kutatáshoz készítettek interjúkat Szalai Júliával és Neményi Máriával (utóbbi beszélgetéseiből született meg a Zsigó Jenőt bemutató kötet), és akkora mennyiségű és annyira gazdag anyag jött össze, amit szerettek volna nagyobb közönség elé is bocsátani.

„Emlékszem, ahogy Ági végigvette lineárisan, hogy mi történt vele a mozgalomban, tehát nem úgy, mint a könyvben, de valahogy ott voltak a főbb fejezetek. És a végén odaírta: na majd egyszer, ha oda jutok, hogy ebből könyv lesz, akkor befejezem. Ez nagyon megmaradt bennem. Azt gondolom, a romákkal kapcsolatos dolgoknak nemcsak a roma magazinokban kell megjelenniük, hanem más társadalomtudományos diskurzusokban is. Tulajdonképpen ezért is jött a Tények és tanúk sorozat, ami nem csak a romákról szól, de fontos, hogy a romák is valahogy megjelenjenek ebben a társadalomtörténeti diskurzusban, és hogy az ő szempontjukból,

az ő szemszögükből legyen bemutatva a rendszerváltás története.”

A Magvető pedig örömmel befogadta ezeket a munkákat.

Daróczi Ágnes: Hosszú az út előttem
Daróczi Ágnes: Hosszú az út előttem

„Az egészből nem lett volna semmi, hogyha nincsen Angéla”

– vette át a szót Daróczi Ágnes, aki eleinte szkeptikus volt, hogy ebből tényleg születhet-e könyv. De a kiadónál is olyan nők segítették a munkájukat, akik nem ismertek lehetetlent.

Daróczi Ágnes és Kóczé Angéla - Fotó: Mile Máté
Daróczi Ágnes és Kóczé Angéla

„A szkepticizmusom abból fakadt, hogy annyiszor tapasztaltam meg a magára hagyatottságot, a kirúgást és az elárultatást, hogy egyszerűen attól féltem, hogy

ha én ezeket mind leírom, akkor ez egy ilyen sérelemsorozat lesz. Ezt nagyon nem szerettem volna.

Azt nem állítom, hogy ezt a kötetet sikerült valamiféle optimista zárszóval befejezni, hogy hajrá, folytassátok fiatalok, jó úton megyünk! De talán a következő nemzedéknek és mindenkinek, aki érdekel, sikerült elmondani olyan dolgokat, amiket a következő nemzedék már ne kövessen el. Tanuljanak a mi szenvedéseinkből. Angélának külön is hálás vagyok, mert türelmesen és hosszan kérdezgetett, és megpróbált rávenni, hogy ezt az egész történetet valamiféle rendszerbe foglaljuk. A fegyelmezettségért, a fejezetcímeiért, ahogy tagolt, szabott egyféle határt, amitől ez a kócos út talán mégis kiegyenesedett hálás vagyok, köszönöm neki.”

A könyvbemutatón szó volt még a 80-as években roma fiataloknak szervezett balatonszemesi nyári táborokról, családi emlékekről, valamint a rendszerváltás korának reményeiről és a csalódásról, hogy a cigányokat magukra hagyta a politika.

Lágler Péter, Daróczi Ágnes és Kóczé Angéla - Fotó: Mile Máté
Lágler Péter, Daróczi Ágnes és Kóczé Angéla

„Ha nincsen direkt politika, direkt odafigyelés arra, hogy a leszakadók ne kerüljenek még mélyebbre, akkor lehet, hogy a társadalmi átlag javulni fog, és lehet, hogy a legalul lévők is kicsikét jobban fognak élni, de a különbség megmarad.

Amire igazából a legnagyobb szükség lenne, hogy a mobilizációs utak nyitva legyenek.

És ez mindenfélét jelent: az oktatás minőségét, szegregáló mivoltának felszámolását, nemzetiségi intézmények megszületését, tisztességes nemzetiségi finanszírozást. (…) A gazdaságpolitika a gazdagok érdekét szolgálja, a válságok leginkább alul lévőket viselik meg, akik a jövedelmükhöz képest a legnagyobb adót is fizetik.”

Hogy folytatódik-e a sorozat, még nem tudni, de Kóczé Angéla azt mondta, tervei szerint Setét Jenőé lehetne a következő kötet.

Az est végén ismét az EtnoRom adott elő néhány dalt.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.