21 millió forintot kapott 22 társasház

2023. december 07.

Zöldítés, közterület-gondozás, épületfelújítások – kihirdették a győzteseket

Több társasházi pályázat győztesei vehették át a nyertes pályázatot jelentő okleveleket a Polgármesteri Hivatalban.

Agilis közös képviselők gyűltek össze a polgármesteri hivatal 300-as tárgyalójában kedd délután az önkormányzat társasházi pályázatainak oklevélátadóján. Agilis, mert ahogy Camara-Bereczki Ferenc Miklós önkormányzati képviselő (MSZP) mondta, ilyen közös képviselet nélkül nincs jól működő társasház. Pikó András polgármester kifejezte abbéli hitét, hogy a „közösség ereje a legnagyobb kihívásokra is képes választ adni, és számos nemzetközi példa alapján tudjuk is, hogy az ilyen kis közösségi lépések teszik élhetővé hosszú távon a nagyvárosi hétköznapokat”. Elmondta azt is, hogy e cél érdekében mit tesz az önkormányzat: „Ezért ültetünk fákat, ezért hozunk létre az eredetileg tervezettnél zöldebb sétálóutcákat, ezért fejlesztjük a szétaszfaltozott kereszteződéseket fás, virágos, kedves köztérré,

és ezért támogatjuk a társasházakat is, amennyire csak lehetőségeink engedik”

– mondta.

A Telkes Mária zöldpályázaton zöld udvar kialakítására és fejlesztésére, árnyékolásra, homlokzat- és gangzöldítésre, valamint esővízgyűjtő létesítésére lehetett pályázni, de az átadón más pályázatok nyertesei is kaptak oklevelet.

A pályázatokat elbíráló bizottság összesen 21 052 697 Ft támogatásról döntött, ebből az összegből 22 társasház részesült. Egy-egy társasház legfeljebb 2 millió forintra pályázhatott egy-egy pályázaton belül, de azon belül több program is megjelölhető volt.

A pályázat névadója, Telkes Mária egyébként magyar származású amerikai tudós, feltaláló volt, akit a napenergia-kutatás úttörőjeként az Egyesült Államok 11 legsikeresebb asszonya közé választottak meg 1934-ben.

A Telkes Mária pályázat résztvevőin kívül a Fogadj örökbe egy közterületet! tárgyú pályázat nyertesei is kaptak oklevelet. Ezen pályázat célja az örökbefogadó közelében lévő közterületek megtisztítása, az ehhez kapcsolódó zöldfelületek rendbetétele, gondozása, fejlesztése, valamint a rendezett állapot folyamatos fenntartása a kerület lakói és szervezetek által, elsősorban közösségi összefogással, de a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) közreműködésével és szakmai támogatásával. Itt összesen

1 264 060 Ft támogatásról döntött a Bizottság, 8 pályázónak 9 pályázata volt érvényes és nyert

(egy pályázó két egymás melletti területre is benyújtotta pályázatát).

Az eseményen az Értékvédelmi támogatások pályázat 2023-as nyertesei is megjelentek. Ezen pályázat keretösszege 30 millió forint volt, házanként 5 millió Ft volt a támogatás maximuma, 14 társasház pályázata nyert. A pályázat célja a helyi védett épületek, épületrészek felújításának, kivitelezési munkálatainak, és az ezekhez kapcsolódó építési engedélyezési, illetve településképi, örökségvédelmi bejelentési építészeti tervek díjazásának támogatása volt.

Végül pedig a Homlokzatvédelmi támogatások pályázat nyertesei kaptak oklevelet, aminek célja a józsefvárosi épületek homlokzati felújításának, kivitelezési munkálatainak, valamint az ezekhez kapcsolódó településképi bejelentési építészeti tervek díjazásának támogatása volt. Itt azok a társasházak és lakásszövetkezetek pályázhattak, amelyek nem tartoznak a műemléki, fővárosi, illetve helyi védettséget élvező épületek közé (utóbbiak közé tartozik a Magyar Rádió).

A pályázat 50 millió forint keretösszeggel indult, a támogatás mértéke a megvalósítandó munka összköltségének maximum 70%-a volt, amiből 35% vissza nem térítendő támogatás, 35% kamatmentes kölcsön, társasházanként pedig maximum 8-8 millió Ft volt elnyerhető. Ezen a pályázaton szintén 14 társasház nyert támogatást.

Fotók: Telenkó Zsombor

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.