Újabb csomópont újult meg

2023. december 11.

Pikó: 2030-ra legyen Józsefváros a legotthonosabb kerület!

Az Alföldi és Vay Ádám utcai csomópont elkészülésének alkalmából szervezett összejövetelen szép számmal gyűltek egybe az érdeklődők, hogy közösen ünnepeljék Józsefváros újabb fejlesztését. Az ígéretek szerint a hely tavasztól, a növények zöldbe borulásával lesz valóban látványos. Aki december 8-án délután a környéken járt, az AZTA! zenekar játékának örülhetett, továbbá a Menhely Alapítvány segítségével készíthetett adventi üzenetet.

„Négy éve vitatkozunk arról, hogy mi Józsefváros jövője, és vajon milyen fejlesztések teszik igazán otthonossá a kerületet. Vannak, akik azt mondják, szép, nagy beruházásoktól, reprezentatív épületektől lesz a kerület otthonosabb, élhetőbb” – kezdte beszédét Pikó András, Józsefváros polgármestere. „Mi nem ebben, hanem abban hiszünk, hogy kis lépésekkel tesszük emberibbé, zöldebbé, élhetőbbé és otthonosabbá a kerületet” – hangsúlyozta.

Elmondta, van a mostani eseményhez hasonló ötletük még tartalékban, hogy mit csinálhatnának a kerülettel a jövőben. Céljuk, hogy az a nagyon nehezen elképzelhető terv, miszerint 2030-ra Józsefváros Budapest legotthonosabb, leglakhatóbb kerülete legyen, megvalósuljon. Úgy vélte, a kerületnek sok szeretet és törődés kell, és a jelenlegihez mérhető innovációk. „És kell még valami ahhoz, hogy az otthonunk valóban az otthonunk legyen. Nem tudom nem idehozni, hogy van, amikor nemcsak építeni, hanem védenünk is kell” – figyelmeztetett.

Kitért rá, hogy Józsefvárosban történnek olyan dolgok, lesznek olyan építkezések, ahol meg kell védenünk az otthonunkat, és ennek sikeréhez, megvalósulásához a lakosság segítsége elengedhetetlen. Konkretizálta is, mire gondol: a Pázmány Campus beruházására. Ezért december 11-én a Palotanegyedben létesítendő nagy beruházás ügyében jó, „hogyha minél többen ott vagyunk” a H13-ban tartandó közmeghallgatáson.

„Az otthonunkról van szó, fontos, hogy ott legyünk, és hallassuk a hangunkat. Józsefvárosban csak olyasmi épülhet, amit a helyiek szeretnének, és amire áldásukat adták, mi erre figyelünk. Azt szeretnénk kérni mindenkitől, aki itt, az otthonunkban akar építeni, hogy vegye figyelembe az itt élőknek az érdekeit” – emelte ki.

Végül biztatta a hallgatóságot, hogy élvezzék Józsefvárost, mert egyre vagányabb és jobb kerület.

Az eseményre látogatók az ünnepre készülődve a TÁR-S Egyesülettel karácsonyfadíszt és lampiont készíthettek, a távolabb kihelyezett pingpongasztalt az esős idő miatt érthető okokból nem használta senki, inkább a kézműves foglalkozáson ügyködött, jókedvűen beszélgetett, falatozgatott, forró teát kortyolgatott a szervezők jóvoltából. A sürgés-forgásba tipikusan józsefvárosi módon bekapcsolódott a közeli török bolt egyik alkalmazottja is.

Fotók: Telenkó Zsombor

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.