Ladányi János az egész életét a szegénység, és ennek részeként a cigányság szociális helyzete kutatásának szentelte – az egyenlőségbe vetett hit alapján vizsgálta a társadalmi valóságot. De nemcsak az elmélet érdekelte, tevőlegesen is kiállt a társadalom szélén élőkért.
Halálhírét Horváth Aladár, a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom elnöke jelentette be a Facebookon, ahogy írta, „az éjjel az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb magyar társadalomtudósa” ment el.
Az 1949-ben született Ladányi 1971-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus), 1973-ban doktori címet szerzett, a PhD fokozatot pedig 1987-ben szerezte meg. 2008-tól az MTA doktora, disszertációját a szociális juttatásoknak a jövedelmi egyenlőtlenségekre gyakorolt hatásáról írta. Többek között a Budapesti Corvinus Egyetemen és az ELTE-n is tanított, de megfordult a világ jelentős egyetemein is Ausztriában, az emirátusokbeli Abu Dzabiban, de főleg az Egyesült Államokban.
Ladányit a szűkebb szakma elismerte, de az állam sohasem kedvelte. Néhány rádióműsorban volt a vendégem, és amikor ezt elújságoltam a kollégáimnak, csodálkoztak, hogy elfogadta a meghívást, mert „rosszkedvű” ember hírében állt. De én egy nyitott, rendkívül érzékeny, nagyon világosan fogalmazó, a témát mély összefüggéseiben megközelítő emberrel találkoztam, aki valóban nem volt jó kedvében. De ennek oka nem a morózus természet volt, hanem
annak a szenvedésnek az átélése,
ami szociológiai kutatásának tárgya volt. Számára a szegénység, a kirekesztettség nem egyszerű tudományos téma volt, hanem valami, ami ellen tevőlegesen is fel kell lépni.
A roma szakpolitika mint tudomány területén is meghatározó jelentőségű tanulmányokat és könyveket tett le az asztalra, emlékezett rá Horváth Aladár, de „fizikailag is a romák mellé állt: a rendszerváltás hajnalán komplex falufejlesztési munkát végzett Csenyétén, majd rehabilitációs programot írt Cserehátnak – nem rajta múlott a sikertelenség”.
Emberi jogi mozgalmi feladatot is vállalt a Wallenberg Egyesületben, amelynek tényfeltárójaként döntő szerepe volt a miskolci gettóellenes küzdelmek sikerében. Másfél évtizedig kurátora-szakmai tanácsadója volt a Roma Polgárjogi Alapítványnak, „mellettünk volt a fehérvári Rádió utcai romák elüldözése elleni küzdelemben, ahogy a Garay utcai kilakoltatásnál is vállalta a bilincselést, hogy megakadályozzuk egy cigány család utcára pakolását”, írta Horváth.
A rendszerváltozás első éveiben Józsefvárosban is folytatott társadalomszerkezeti kutatásokat, elsőként mérte fel teljes alapossággal a józsefvárosi szegénység és cigányság helyzetét, egymáshoz való viszonyát. A Gondolatok a Középső-Józsefváros rehabilitációjának társadalmi összefüggéseiről című, 1992-ben publikált tanulmány egyik megállapítása szerint, „míg a budapesti szegényeknek csak kevesebb mint egynegyede, a józsefvárosi szegényeknek már több minta fele cigány származású”, s többek között megállapítja: „Józsefváros, illetve a leromló belső-pesti városrészek problémája egyébként véleményem szerint
aligha kezelhető csupán a helyi önkormányzatok csekély mobilizálható pénzeszközeiből.
Mint láttuk, nem egyszerűen kerületi, hanem budapesti, sőt országos problémák jelennek meg ezen a területen halmozott formában.”
Fotó: ATV YouTube
