Powered by RedCircle
„Majd a következő sikerül”, „előre kell nézni, nem hátra”, „lesz másik” – rendszerint ezek és ezekhez hasonló kinyilatkoztatások, „jó” tanácsok hangzanak el, amikor egy nő elveszíti a magzatát. De valójában mit is takarnak (el) ezek a mondatok, vigasztalóak-e egyáltalán?

A halállal, a halandóságunkkal, a gyásszal foglalkozni valahogy sosem aktuális, fázunk ezektől a témáktól. Nem csoda, hiszen a halál, az elmúlás, a veszteség gondolata nemigen kompatibilis a társadalmunkban dívó „sose halunk meg” passzusával.
A korai magzatvesztés több nőt érint, mint gondolnánk. Erről még közeli családtagokkal, barátokkal is nehéz beszélni, nem igazán tudjuk, hogyan is fogjunk bele, bármelyik oldalon állunk, s abban sem vagyunk biztosak jószerével, hogy egyáltalán, jó ötlet-e felhozni a témát. A gyászoló így
magára marad, elszigetelődik,
a veszteséggel való megbirkózását nehezíti az el nem fogadás érzése.
Egy kisbaba érkezése általában boldogság, együtt örülünk a családdal. A veszteségre viszont nehéz reagálni, mert egy fejlődő élet, egy gyerek elvesztése ez az élet rendjével szembe megy, nem tudjuk kezelni ezt a helyzetet. Sokan gondolják éppen ezért úgy, hogy a
„nem baj, majd a következő sikerül”,
vagy „szerencse, hogy most történt és nem később, még nem kezdtél el hozzá kötődni”, illetve hogy „biztos nem álltál még rá készen” megjegyzések hasznára válhatnak az anyának, vigaszt nyújthatnak. Pedig épp ellenkezőleg, minden egyes, a veszteségről tudomást nem vevő, hárító, azt elodázó, bagatellizáló mondat egy-egy késszúrás az anyai szívbe. Bár nyilván nem a rosszindulat formálja ezeket a kijelentéseket, mégis olyan sebet ütnek a gyermekét elvesztő anyán, aki nincs validálva a saját gyászában, hogy a feldolgozatlan veszteség sok-sok év múlva is fájhat.

Szentiványi Szilvi három magzatát vesztette el, mielőtt egy egészséges kisfiúnak adott életet. A környezetétől nem kapott visszaigazolást arra, hogy a gyásza igazi, hogy szabad a mélységében átélnie ezt a fájdalmat. Arról is mesélt, édesanyja szemléletén mekkorát fordított, amikor együtt nézték kisfia méhen belüli életét 4D ultrahangon keresztül.
Kánya Kinga szociológusként dolgozott, amikor megtalálta a téma: családon belül történt a veszteség. Úgy próbált segíteni szerettének, hogy megfelelő gyászkísérő csoportot talál neki. Tapasztalata szerint nagyon kevesen foglalkoznak a témával, ő viszont egyre inkább megszólítva érezte magát, gyászkísérő képzést végzett, egyénileg és csoportban is foglalkozik a veszteséget elszenvedőkkel. Kinga arról is mesélt, a gyászfeldolgozás folyamata, hogyan zajlik.
A 8, csajok, satöbbi májusi adásában keressük az okát, vajon miért lett tabutéma a magzatvesztés a társadalmunkban, megoldást keresünk arra, mit tehetünk, ha hasonlót élünk át, hogyan segíthetünk a veszteség feldolgozásában ismerőseinknek, barátainknak, családtagjainknak.
Imre Zsófia és Ádám Judit podcastja.
Fotók: Mile Máté
