Sokaknak 7 napból 6 bunyó

2024. február 27.

„Mindennap meghalunk azért, hogy ne a ringben kelljen”

39 aranyérem, 49 ezüst, 38 bronz – összesen 126 érmet vittek haza 2023-ban a Zrínyi Miklós Akadémia sportolói. 44 versenyzőjük között vannak egészen kicsik és felnőttek is, a tavalyi évben 13 versenyen vettek részt. A kick-boxban most a tatamis szabályrendszer amatőr szinten zajlik, a ringes szakágon viszont vannak profi és amatőr gálák is. Az egyesület egyelőre amatőr eredményekkel büszkélkedhet, de a tanítványok nagy ambíciókkal kezdték meg a 2024-es évet, és cikkünkben számolnak be élményeikről.

Egy kick-box versenyen több szabályrendszerben is lehet indulni, így akár több éremmel is haza tud térni a versenyző – kezdi el Kecskeméti László edző, a Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia (ZMKBA) ügyvezetője. A 14 év alatti tehetséggondozottakkal eddig még nem sikerült válogatottságot szerezni, 14 év fölött viszont már igen. Amatőr versenyeken sok érmet szereztek a gyerekek.

Kecskeméti László

Öt fiatal érkezett a ZMKBA VIII. kerületi Lovassy László utcai edzőtermébe, hogy sikereiről, élményeiről számoljon be, köztük Balogh Richárd és Lakatos Tamás Kevin is, akikről a Diákolimpia után írtunk korábban. Kevin három versenyen indult, ahonnan 6 érmet hozott el. Kevin 12 éves, 1 éve kick-boxol, szerinte az országos bajnokság volt a legnehezebb. 2024-ben egy aranyat szeretne bezsebelni.

A sport fegyelemre tanít

Balogh Richárd első versenye a 2023-as Diákolimpia volt, a Nádudvari Gasztro Kupán két aranyérmet és kupát is nyert, az Utánpótlás Magyar Bajnokságon bronzérmet. „Úgy érzem, fejlődök, több magabiztosságom van, és sokkal jobban mennek a dolgaim. A sport megtanít a fegyelemre.” Idén Ricsi is szeretne jó eredményt elérni a Magyar Bajnokságon.

A fiatalabbak heti 4 alkalommal 1 óra 15 percet edzenek, a nagyobbak heti 5-6-szor két órát. Fehér János 10 éves, azt mondja, a mamája vitte le tavaly egy edzésre, és megszerette. Szerinte kedves a csapat és jó az edző. „Megváltoztam, régebben sokkal szigorúbb voltam. Kötekedtem nagyon sokat, mert csúfolódtak velem.

Most már nem kötekszem, figyelmes vagyok, megváltoztam a kick-box miatt.”

Jánosnak is van már egy ezüstérme Nádudvarról. Az edzésen sokat erősítenek, nyújtanak, kesztyűznek, János az utóbbit szereti legjobban.

A három fiú egy suliba jár, barátok. Kovács Ádám 16 éves, az isztambuli utánpótlás-Eb harmadik helyezettje, ő az egyesület vecsési kirendeltségében edz. Ádám nyolcéves korában kezdte el ezt a sportot, de pár évre rá abbahagyta és csak két éve kezdte újra – szerinte sosem késő sem elkezdeni, sem újrakezdeni. Testvérei és édesapja is kick-boxoltak, és hozzáteszi: „Versenyszerűen szeretném csinálni.”

Ha kikapnak, hajtja őket a revansvágy

Az első versenyén aranyat nyert, volt magyar bajnokságon, Muay thai versenyen és Európa-bajnokságon is. A 2023-as Európa bajnokság volt az első külföldi versenye, nagyon izgult, de élvezte, bronzérmet szerzett a 3 ezer induló között. Ádám két edzőtáborban is volt tavaly. Legtöbbször csoportos edzésre jár, de van, hogy külön is foglalkozik vele az edző. Szeretne az utánpótlás-válogatottban maradni és a 2024-es év világbajnokságát megnyerni. „Motivál, hogy sikereket érjek el és magamnak tudjak bizonyítani.”

A sportolói életvitel jár lemondásokkal is, de egyhangúan mondják, ez nem baj. Ádám gyakran kihagyja a bulikat, de mint mondja, saját magáért teszi, amit tesz. Az iskolája is támogató. Az isztambuli Európa-bajnokságot élvezte a legjobban, 5 napon át versenyeztek, és az első verseny előtt nagyon izgult. De megnyerte, amint elkezdődött, felszabadult, és érezte, hogy menni fog.

Azt mondják, volt már, hogy nagyon megverték őket, de olyan még sosem, hogy emiatt elment volna a kedvük folytatni a kick-boxot. „Mindig azt vártam, hogy mikor találkozok az ellenféllel újra, hogy visszaadhassam” – teszi hozzá Lázár Zoltán. Ricsi azt mondja, nagy löketet adott neki, hogy tovább csinálja, amikor sikerült olyat megvernie, akitől korábban kikapott. „Sok új kapu kitárul előttünk, jobban odafigyelnek ránk, többen megismernek, akár az újságból, mint most.” Ricsi az edzősködésben is gondolkodik, olyan gyerekeknek segítene, mint amilyen ő is volt, abban ösztönözné őket, hogy a jobb útra térjenek inkább.

Régebben bántották a suliban, ma már nem

Lázár Zoltán 18 éves, 2022-ben kezdett versenyezni, 2018 óta kick-boxszol. „Eleinte nagyon nehezen ment, folyton kikaptam. 2022-ben a Világkupán sikerült legyőznöm egy lengyel srácot, és ez sokat számított nekem. Hét napból hatot bent vagyunk a teremben, és mindennap meghalunk azért, hogy ne a ringben kelljen.”

A WFC–WMO Küzdősport Szunyi Muay Thai gálán Zoltán aranyat nyert. Szeretne idén már a felnőtt válogatottal versenyezni, a jövőben pedig szeretne valamilyen „nevezetes szervezetnél bunyózni, mint például a Glory Kickboxing”. Szeretne minél magasabb szintre jutni, és ha majd apa lesz, a gyerekeinek továbbadni a sport szeretetét.

Zoltán korábban focizott, az édesapja kérdezte, szeretné-e kipróbálni a kick-boxot, mert nagyra értékelné. Gyerekként még úgy gondolta, „nem akarom, hogy széttörjék az orrom”. Az öccse is húzódozott, „de

mire apánk elfogadta, hogy nem akarjuk, épp akkor kezdtük el akarni.

Lejöttünk, és szerelem volt első próbálásra.” Zoltán edzője Pogány Gábor.

Zoli azt mondja, korábban sokat küzdött azért, hogy elég jó legyen, bebizonyítsa, hogy van itt helye, most viszont már nagyon jól érzi magát. Edzéseken tabatázni is szoktak, ami az erősítés egy formája, péntekenként pedig technikai edzés, „iskolázás” szokott lenni. Zoli a gyengébbeknek mindenképp ajánlja ezt a sportot, „azoknak, akiket látok a suliban, hogy egyedül vannak, nincsenek benne a közösségben. Engem régen a suliban sokat bántottak, ez egy ideje már nincs így.”

Példaképnek lenni a legjobb

Ricsi azt mondja, sok gyerekhez tudna szólni, de most azokat emeli ki, akik a kisebbeket szokták bántani. Edzésen megtanulják, hogy vannak náluk is erősebbek, és fegyelmet is tanulnak. „Ha valaki olyat mond vagy csinál a csapattársának, ami nem tetszik az edzőnek, akkor nyomat vele mondjuk 10 fekvőt. Így neveli ki belőle az edző a rossz viselkedést.”

Zolinak sokat segít az is a kitartásban, és amikor sok mindenről le kell mondania, hogy az unokahúga élőben nézi a mérkőzését otthonról, vagy amikor az Angliában élő unokaöccsei szaladnak hozzá, amikor találkoznak, hogy „én is olyan szeretnék lenni, mint te! Ez tölt fel a legjobban!”

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2024. január 02.
Visszatekintés a 2023-as kerületi sportsikerekre.
2023. szeptember 07.
Küzdősportban tehetséges gyerekek próbálhatták ki a kick-bokszot, és kerülhettek be a kerületi Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia tehetséggondozási programjába.
2023. április 13.
A józsefvárosi székhelyű Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia számos növendékét nevezte be az idén Békéscsabán megrendezett Diákolimpiára. A fiataloknak minden bizonnyal megérte a kitartó felkészülés, szép eredményekkel térhettek vissza Budapestre az országos rendezvényről.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.