Szerződések, adatok nyilvánossága

2024. március 25.

Költségvetés, szerződések, gazdálkodás – a józsefvárosi a leginkább átlátható önkormányzat

A 2019-ben felállt mostani józsefvárosi vezetés transzparenciát hirdetett, ezzel vállalva, hogy átláthatóbbá, közérthetőbbé és követhetőbbé teszi az önkormányzat működését, gazdálkodását. Az Ez a minimum! programot meghirdető civilek értékelése azt mutatja, ez nem csupán üres ígéret volt.

Az Ez a Minimum! átláthatósági programot meghirdető Átlátszó.hu, K-Monitor és a Transparency International Magyarország a 2024-es önkormányzati választások előtt ismét elvégezte a programjában résztvevő önkormányzatok értékelését, kiegészítve azt a kezdeményezésben részt nem vevő önkormányzatokkal. Felmérésük szerint a programhoz csatlakozó önkormányzatok átlagosan harmadával értek el jobb eredményt, mint az átláthatósági vállalást nem tett önkormányzatok, ami részben a több közzétett információnak, részben pedig azok felhasználóbarát közlésmódjának köszönhető – írta meg az atlatszo.hu.

Az élen Józsefváros végzett, közvetlenül Újbuda és Terézváros előtt, a legátláthatóbb vidéki önkormányzat pedig Baja lett. A szomszédos Ferencváros a 7., míg a Főváros a 8. helyen zárt, a felmérésben leggyengébben pedig a Belváros szerepelt: az V. kerület honlapján érhető el a legkevesebb és legrosszabb minőségű közérdekű adat a vizsgált önkormányzatok közül.

A három szervezet még a 2019-es kampány alatt hirdette meg az Ez a Minimum! programot, amihez akkor vidéki és fővárosi polgármester- és képviselőjelöltek is csatlakoztak, és vállalták, megválasztásuk esetén átláthatóbb működésre törekszenek majd. A kezdeményezés ugyanis abból a feltevésből indult ki, hogy – akárcsak az állam – az önkormányzatok is jóval kevesebb adatot hoznak nyilvánosságra a működésükről és a gazdálkodásukról, mint ami elvárható lenne. Holott az alkotmány szerint a „közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával” és a „közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok” – áll a program weboldalán, az ezaminimum.hu-n.

Fotó: Pikó András Facebook-oldala

Miért is fontos, hogy az önkormányzatok honlapján a közadatok nyomon követhetők legyenek? Mert „ott, ahol a hivatal munkájának köszönhetően rendszeresen, naprakészen elérhetőek a legfontosabb adatok, az állampolgároknak van lehetőségük érdemben véleményt formálni a döntésekről. Bár az átláthatóság a hatékony és korrupciómentes működésnek csak az egyik tényezője, ennek hiányában nem beszélhetünk valódi önkormányzásról, a lakosságot bevonó, elszámoltatható működésről” – olvasható az indoklás a szervezetek által készített összefoglalóban.

Éppen ezért az Ez a minimum! hat témában foglalta össze a helyi döntéshozatal átláthatóságának a törvényi előírásokon alapuló és azt kiegészítő alapkövetelményeit. Ezek pedig a következők:

  • nyilvános működés
  • közérdekű adatigénylések
  • átlátható költségvetési gazdálkodás
  • nyilvános szerződések, közbeszerzések
  • önkormányzati tulajdonú vállalatok
  • elszámoltatható döntéshozók.

A programban 29 önkormányzat vett részt.

A legnagyobb önkormányzatok közzétételi gyakorlatáról már a ciklus felénél, 2022-ben is készült értékelés, akkor Újbuda járt az élen, Józsefváros volt az ezüstérmes, a harmadik helyezett pedig Terézváros volt akkor is.

Most, a cikluszáró értékelés alapján leszűrhető,

a résztvevők megtartották ígéretüket,

és tettek is érdemi lépéseket az átláthatóság növelése érdekében, figyelembe véve a civilek javaslatait. Arra is fény derült ugyanakkor, hogy a program hatása – a vállalást tevő képviselők munkája és a visszajelzések révén – olyan önkormányzatokban is érzékelhető, ahol a városvezetés nem vállalta a program megvalósítását. (Például Szombathelyen az önkormányzat feltöltötte a versenyszabályzatát, a 2023-as ingatlanértékesítések listáját, valamint pótolt egy hiányzó jegyzőkönyvet is; Székesfehérváron pedig a hiányzó képviselői telefonszámokat pótolták és közzétették a tanácsnokok részletes feladatleírását.)

Az önkormányzatok egyéni eredményeiről és a részletes értékeléséről részletesebb információ itt található.

A választási ciklust záró felmérés arra is rávilágított, hogy az elmúlt 2 évben érzékelhetően nőtt a különbség a vállalásokat tevő önkormányzatok és a kontrollként kiválasztott többi önkormányzat átláthatósági teljesítménye között.

Ugyanakkor az is kiderül belőle, hogy egyik önkormányzatnak sem sikerült maradéktalanul teljesítenie a vállalást. „A három dobogós önkormányzatnál a vizsgált adatkörök és közzétételi módok 80-90 százalékát azonosítottuk a honlapokon, ami kiváló eredmény. Számos település, így a főváros 70-80 százalékos eredménye is jónak mondható, valamint ebbe a kategóriába tartozik az élmezőny három vidéki települése, Baja, Szigetszentmiklós és Szombathely is. A 62,7-70 százalék között teljesítő önkormányzatok – négy budapesti kerület mellett két megyeszékhely, Székesfehérvár és Pécs – szintén átlag feletti eredményt értek el. Ugyanakkor nem lehetnek büszkék az átlag alatti, vagyis az 50-62,7 százalék közötti eredményt elért önkormányzatok. Erősen hiányos a közzétételi gyakorlat a 30-50 százalék között teljesítő településeken, és elégtelen a 30 százalékot elért Budapest V. kerületben. A Belváros honlapja az alapvető törvényi előírásoknak sem felel meg, miközben a környező kerületek az ország legátláthatóbb önkormányzatai közé tartoznak” – áll az összefoglalóban.

A program kezdeményezői bíznak benne, hogy az Ez a Minimum! hatására több adatot közzétevő önkormányzatok fenntartják és fejlesztik a közzétételi gyakorlatukat, átláthatóbb működésük pedig más önkormányzatok számára is példaként szolgál a jövőben.

A program mindenképpen sikeres volt, hiszen önkéntes szabálykövetés alapján, bármiféle szankció nélkül javítani tudta több önkormányzat átláthatóságát is.

Nyitókép: Freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.