Kolbász, kerítés

2024. április 17.
Társszerző: Szabó Flóra

Kijött a Fidesz 2024-es kerületi választási programja

Társasházak, iskolák, óvodák felújítása, bérlakásépítés, új parkolási rend, megduplázott szociális támogatások, okoseszközök minden kerületi közép- és felsőoktatásban tanulónak – többek közt ezeket ígéri megválasztása esetén Sára Botond, Józsefváros korábbi fideszes polgármestere .

Egy nappal azután, hogy Facebook-videóban bejelentette indulását, Sára Botond előrukkolt polgármesteri programjával is. A programot úgy lehet röviden jellemezni: a csillagokat is lehozni az égről, bár Sára arra nem tér ki, hogy mindezt miből finanszíroznák.

Elsőként azt ígéri, új bérházakat építenek és fejlesztik a meglévőket, valamint új lakáspályázati és támogatási rendszert is kidolgoznának a családok megsegítésére, hogy „minden gyermek megfelelő körülmények között nőhessen fel”. A társasházakat is felújítanák, erre 6 milliárd forintot biztosítanának, lesz külön panel- és toronyház-felújítási program (az nem világos, hogy az erre szánt összeg része az említett 6 milliárdnak vagy ehhez külön büdzsé tartozik). És ha már társasházak: szigorítanák az Airbnb-szabályokat.

A jelenlegi, a Fidesz-frakció által sokat vitatott parkolási rendet felszámolnák, kizárólagos parkolóhelyeket alakítanának ki a kerületieknek. Úgy fogalmaznak: „eltöröljük a Pikó-sarcot, amely alapján fizetni kell a kerületi lakóknak a saját házuk előtti parkolásért”. Mindezt megfejelnék azzal, hogy megválasztásuk esetén visszafizetnék az eddig beszedett adót és visszaadnák a második autóra járó ingyenes parkolási lehetőséget.

A hajléktalanellátás kérdésében kissé ködösen fogalmaznak: azt ígérik, ki fogják tenni a kerületből a több száz millió forintnyi állami támogatást felmarkoló korszerűtlen hajléktalanellátó intézményeket. Ugyanakkor a LÉLEK-program kapacitását megháromszoroznák.

Köztisztasági kérdésben a fontosabb pontok, hogy 50 fővel megemelnék az utcai takarító szolgálat létszámát. Felszámolnák a mostani közvécéket, de helyettük újakat létesítenének. Továbbá visszaállítanák az állandó kerületőrséget és újra támogatnák a polgárőrséget, valamint 24 órás hatósági járőrözést és a kerületi rendőrök önkormányzati támogatását is többszörösére emelnék.

A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központot új szárnnyal látnák el (ez amúgy a kormány és főváros közti Egészséges Budapest megállapodás része volt, a tervezés és a kivitelezés is, de a kormány leállította a kifizetéseket), és több orvost csábítanának a kerületbe. Megdupláznák a szociális támogatásokra szánt forrást, a rászorulóknak naponta házhoz vinnék a meleg ételt.

Kedvezményes helyiségbérleti-programot indítanának, bár ilyen program momentán is működik a kerületben.

Kibővített gyerekfelügyeletet ígérnek az óvodákban, iskolákban, valamint kedvezményes üzlethelyiség-bérletet kapnának a családi vállalkozások is. Az idősebbek ingyenes gyógyfürdőbelépőt kapnának, gyógymasszázsra is lehetőségük lenne, ahogyan színházlátogatásra és sportfoglalkozásokra is.

Józsefváros óvodáit és iskoláit egyaránt felújítanák, utóbbiakba a legmodernebb taneszközöket szereznék be, hogy a város legjobban felszerelt iskolái legyenek, míg a kötelező tanszereket minden gyerek számára ingyenesen biztosítanák, és az ösztöndíjak rendszerét is bővítenék. Ingyenesen biztosítanának nyelvi kurzusokat, internet-hozzáférést, okoseszközöket a közép- és felsőoktatásban tanulók részére.

Ösztöndíjjal, tehetséggondozással és mentorprogrammal kedveznének a kerület fiatal sportolóinak. Negyedenként létesítenének egy-egy kultúrházat, a helyben működő kulturális intézményekbe (Erkel Színház, Turay Ida Színház, Füvészkert, Magyar Nemzeti Múzeum, Természettudományi Múzeum) pedig ingyenes belépést biztosítanának. Újranyitnák a Józsefvárosi Galériát, aminek egykori feladatát mára a Józsefvárosi Múzeum látja el, bár utóbbiról nem esik szó a programban, ami mégis a kerületi múzeum missziójának leiratával zárul: Józsefváros kulturális értékeinek megmentése, újabbak létrehozása. Nem egyértelmű, hogy a Fidesz a hatalomra kerülésével akkor bezáratná-e a Józsefvárosi Múzeumot, hogy a galériát újranyissa.

A programban, bár a Fidesz rengeteget beszélt ezekről a képviselő-testületi üléseken, nem kerül szóba

Józsefváros hányattatott sorsú káptalanfüredi gyermek- és sportüdülője,

ahogyan az előző önkormányzati választásnál beharangozott

józsefvárosi strand- és gyógyfürdőről sem szól a fáma.

A Pikó-éra alatt bevezetett részvételiségről, a részvételi költségvetés folytatásáról vagy bezárásáról is hallgat a program.

És arról sem esik szó, hogy ezt a rengeteg pluszkiadást miből tudná finanszírozni a Fidesz vezette önkormányzat.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.