Javában zajlik a salátatörvényben benyújtott, az NKE bővítéséről és józsefvárosi önkormányzati ingatlanok kisajátításáról szóló törvény vitája a parlamentben. Arról, hogy a közszolgálati egyetem bővítése mi mindennel járna a józsefvárosi polgárok életében, illetve milyen tiltakozást váltott ki mindez, mi is többször beszámoltunk.
Kedden Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető és Hankó Balázs államtitkár tartott sajtótájékoztatót azzal a céllal, hogy „tiszta vizet öntsenek a pohárba”, ugyanis szerintük Pikó András józsefvárosi polgármester felelőtlen riogatásba kezdett és félreérti a törvényjavaslatot.
Kocsis furcsának tartja, hogy Pikó szerdára tiltakozó demonstrációt szervezett, szerinte ez olyan helyi ügy, amit nem az országos médiában kellene promótálni. (Pikó András ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy amit ma megtesz az állam Józsefvárosban, azt később másutt is megteszi majd.) Ezért arra kéri a nem józsefvárosiakat és a külföldieket
a Fidesz frakcióvezetője, hogy ne menjenek el a tüntetésre.
Kocsis Máté rögtön be is jelentette, hogy a törvényjavaslatban eszközölni fognak néhány módosítást, az egyik ilyen, hogy
2025. január 31-ig tolják ki a határidőt,
amíg az önkormányzat cserelakásokat ajánlhat fel a kisajátítás által érintett önkormányzati házakban élőknek. Mindezt azzal indokolta, hogy Pikó úgyis veszíteni fog a júniusi önkormányzati választáson, és emiatt akadályozni fogja, hogy a lakókat elhelyezhessék – ugyanakkor eszerint
a kiköltözés időpontja is kitolódna 2025 nyarára.
Ami viszont azt jelenti, tehetjük hozzá, hogy az NKE tanárképzésének beindulása is a távoli jövőbe tolódik ki.
Ekkor viszont az a kérdés, hogy miért kell ezt a kerület számára nehézségeket okozó (többek közt a lakásgazdálkodást és a fejlesztési terveket felrúgó) törvénymódosítást
épp az önkormányzati választások elé időzíteni.
Kocsis kitért arra is, az NKE campusának fejlesztéséről régóta lehetett tudni, hogy az egyetem ingatlanokat tervez használni majd a környéken, már az egyetem alapítása óta tudható.
Az NKE mást mondott
Ennek ugyan ellentmond az a levél, melyet Rádai Dániel alpolgármester posztolt ki a Facebookon: ezt Koltay András, az NKE rektora 2020 októberében írta, és az szerepel benne, hogy a bővítés
nem itt, hanem a Zrínyi Miklós Laktanya területén és az Egyetemi Campus Hungária körúti bázisán
valósul meg.
Ugyancsak hamis állításnak nevezte Kocsis, hogy az állam ne kompenzálná az önkormányzatot az ingatlanokért, és bizonyítékokat ígért, amikkel cáfolná Pikó állításait – igaz, a kisajátításról eddig is tudható volt, hogy az állam pénzért tenné meg, a kérdés az ár.
A DIÓ2030 projektről – melyet egyébként a Józsefvárosi Fidesz-frakció tagjai is támogattak a képviselő-testületi ülésen – Kocsis azt mondta, hogy eleve nem jó ötlet, mert 9 milliárdot költene arra az önkormányzat, hogy két ingatlant felújítson, miközben az egész kerületben nincsenek komoly beruházások. Ezzel pedig szerinte az önkormányzat a saját vagyonát élné fel, mert a koncepcióban az is szerepel, hogy a beruházás fedezetéül néhány telek eladása szolgál. És hogy a felújítás után nem is költöztetnének mindenkit vissza a Diószegi út két házába (18. és 20.), amiről az önkormányzat mélyen hallgat.
Erről szerdán kora délután posztolt is Kocsis.
Kocsis rögtön megvádolta Pikó Andrást, hogy már bizonyára tudja is, kinek adná el az értékes telkeket. Arra is kitért az egykori józsefvárosi polgármester, hogy a kisajátításra kerülő ingatlanok önkormányzati bérlőinek negyede nem fizeti rendesen a bérleti díjat, vagy nincs is valódi szerződésük, így ezeknek az embereknek a kompenzálását a józsefvárosi önkormányzatnak kellene megoldania, nem az államnak, ezért is az erőteljes fellépés az ügyben Pikóék részéről. Gondolatait azzal zárta, hogy
szerinte mindenki várja az NKE campusának fejlesztését az egész kerületben,
ennek megakadályozása bűn lenne.
Az innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős Hankó Balázs államtitkár ezután további részleteket mondott el a kisajátítás folyamatáról. Szerinte is szándékos hisztériakeltés zajlik, mert állítása szerint senki nem fog az utcára kerülni a kisajátítás miatt, és a költözők jobb lakásokat fognak kapni.
Vagy cserelakást kell kapjanak Józsefvárostól, vagy ha ezt nem tudja vagy nem akarja az önkormányzat megadni, akkor az állam biztosít majd ilyet Budapest területén (noha ez a törvénytervezetben nem szerepel), természetesen figyelembe véve a kisajátított ingatlan jellemzőit. Ha pedig ezt valaki nem fogadja el, akkor kaphat kártalanítást, és mindaddig, amíg ezek nem rendeződnek, senkinek nem szűnik meg a bérleti viszonya.
Kocsis hozzátette, már sok lakó jelezte, hogy nem is akar Budapesten maradni. Azt is kijelentette, hogy „az állam nagyon sok pénzt fog a kerületnek fizetni”, és fogadni merne rá, hogy azt az önkormányzat nem fogja a kerületre költeni – ezek szerint Kocsis mégiscsak Pikó győzelmére számít?
Kedden az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén is az NKE bővítése volt az egyik téma. Az ellenzéki képviselők arra kérték a kormányt, hogy vonja vissza a javaslatot. Jámbor András józsefvárosi képviselő pedig két módosító javaslatot is beterjesztett. Az egyik szerint garantálni kellene, hogy a kerületen belül kaphassanak cserelakást a kiköltöztetettek, a másik pedig az, hogy ne a lakások jelenlegi állapotát tekintsék viszonyítási alapnak a csereingatlan értékének meghatározásakor, hanem a tervezett felújítás utánit – ám mindkét módosítást elutasította a kormánypárti többség.
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf