Elstartolt a kampány

2024. április 20.

„Nagyon sokat fogunk találkozni a helyiekkel” – Pikó András bemutatta a jelöltjeit

Zászlót bontott a Pikó Andrást támogató szervezeti és pártszövetség, bemutatkoztak a jelöltek – a csapat az utolsó pillanatra állt össze. A polgármester röviden a kampányígéreteit is elmondta a Déri Miksa utcában.

Csepergő esőben, a Szent Kozma rendelőintézet előtt tartotta meg szombaton délben kampánynyitóját Pikó András józsefvárosi polgármester, s egyúttal bemutatta a jelöltjeit is.

Szombaton indult el hivatalosan a 2024-es önkormányzati és európai választások kampánya,

ötven nap van választásokig, mától lehet felvenni az ajánlóíveket az aláírásgyűjtéshez. Ezt a napot választotta a 2019-ben Sára Botondot legyőző Pikó András kampánya elindításához. Idén, úgy tűnik, újra Pikó–Sára küzdelem várható a VIII. kerületben.

Pikó a beszédét azzal nyitotta, hogy a főváros talán legerősebb önkormányzati teljesítményével, legelőremutatóbb, legprogresszívabb programjával és biztosan a legszélesebb társadalmi alapokon nyugvó szövetségével vág neki a következő ötven napnak, és utána, reményei szerint, a következő öt évnek.

Pikó András

2019-ben azt ígérte, ha ők győznek, akkor Józsefváros nyerni fog, az előző időszak korrupt városvezetésének gyakorlatát megszüntetik és az ezzel járó megtakarításokat a józsefvárosiak javára használják fel. Pikó szerint ez megtörtént az elmúlt öt évben, valamivel több mint

5 milliárd forint értékben.

A takarékosság mellett az átláthatóságot emelte még ki, büszkék rá, hogy a legutóbbi átláthatósági felmérésben a kerület országosan is az első helyen áll az önkormányzatok antikorrupciós listáján. Ezt a gyakorlatunkat tervezi folytatni a jövőben is, mert ez szolgálja leginkább a józsefvárosiak érdekét. És ez volt az alapja a kerületi fejlesztéseknek is.

A helyszínválasztás nem volt véletlen, Pikó is kiemelte az eredmények között a Déri Miksa utcai városfejlesztést, de ugyanolyan büszke a lakhatási programjukra is: intenzív ütemben újítottak fel házakat és lakásokat. Büszke továbbá az óvodafelújítási és a nemzetközi hírű óvodai programjukra is. És hogy az önkormányzat működését a részvételiség és a közösségi működés jellemzi. Ezt ígérték, és idén már harmadszor rendez részvételi költségvetést a kerület, melyben az elkölthető összeget évről évre emelték – a 180 milliós idei költségvetés szavazási határideje épp ezen a szombaton, éjfél jár le.

Elkészült a következő öt év programja, ami hat nagy szakterületet ölel föl, a legfontosabbakról beszélt is. Folytatják a köztérfejlesztést és a lakhatási programot, amennyiben hagyják. A következő öt év kiemelten fontos programja

a józsefvárosiak egészségével fog foglalkozni.

Józsefváros fejlődését, az elmúlt öt évét az határozta meg, hogy a progresszív pártok és progresszív civilek összefogtak és olyan programot tudtak végrehajtani, olyan együttműködést alakítottak ki, ami Pikó szerint az országban is egyedülálló. „Ez tulajdonképpen a sikerünk titka, ezt akartuk, és ezen az úton akarunk továbbmenni. Ebben a szövetségben benne vannak a pártok, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Párbeszéd Zöldek és a Lehet Más a Politika. Benne vannak a civilek, a C8 – Civilek Józsefvárosért tagjai, és benne van egy új, ehhez a helyhez köthető politikai erő, a Szikra Mozgalom is, amely hatalmas sikert ért el 2022-ben, országgyűlési képviselőt adott a kerületnek Jámbor András személyében.”

„Ezek a szervezetek alkotják a mi szövetségünket, és azt gondolom, ez a szövetség alkalmas lesz arra, hogy azt a fajta politikai munkát elvégezze, ami a győzelemhez szükséges Józsefvárosban. Ezt a kerületet nem lehet megszólítani a Facebookon, óriásplakátokon.

Ezzel a kerülettel beszélgetni kell,

mindenkivel, és ezt fogjuk tenni, mindenkit fel fogunk keresni, mindenkit el fogunk érni, rengetegen leszünk, és

nagyon sokat fogunk majd találkozni a helyiekkel.

Próbálunk majd minden eszközt megragadni arra, hogy ezek a beszélgetések minél tartalmasabbak legyenek” – mondta el az újrázni tervező polgármester.

Pikó úgy látja, nagy lesz a tétje ennek a választásnak, a kérdés, hogy visszafordul-e 2019 előtti állapothoz Józsefváros, vagy folytathatják a megkezdett utat. Kiemelte, úgy álltak helyt, hogy a kormány 1 milliárd 125 millió forint fejlesztési forrást elvett a kerülettől, és politikai ellenfele, a Fidesz a közétkeztetés ügyében áltüntetést szervezett, s hamis szórólapokkal támadta az új parkolási rendet.

„Nincs olyan eszköz, amit ne vetnének be, és én ilyen eszköznek gondolom tíz önkormányzati bérházunk kisajátításának a tervét is, amit a választásra időzítettek. A legfelháborítóbb mégis számomra, a Józsefvárosi számára, az a beszédmód, ahogy beszélnek a kerületről. Ez a kerület nem csövesláger, nem hajléktalanláger, nem gettó. Mi soha nem fogunk így beszélni az otthonunkról, mert tiszteljük, szeretjük, és mert fejleszteni akarjuk, mert fejleszteni is tudjuk.”

A Momentum részéről három képviselőjelölt a mostaniak közül kerül ki, Könczöl Dávid az 1-es, Sátly Balázs a 2-es, Hermann György a 7-es választókörzetben indul, a negyedik, az újonc Oláh József (ld. lejjebb). A Párbeszéd jelöltje, Erőss Gábor jelenlegi alpolgármester a 3-as körzetben indul újra. A jelenlegi gárdából ugyancsak régi arcnak számít Camara-Bereczki Ferenc Miklós is, aki nem volt ott a kampánynyitón, ő függetlenként indul el (megtartva MSZP-tagságát), és Pikó András támogatja őt, nem indít külön jelöltet ebben a körzetben.

4. körzet: Shakkour Aram, a Szikra Mozgalom jelöltje a Népszínháznegyedben száll be a választási küzdelembe. Ide járt a kerületbe óvodába, aztán a Deák Diákba, és a környék megújulásáért, valamint a bérlakás-felújításokért szeretne harcolni a következő ciklusban.

5. körzet: Bihari György (C8), a Csarnoknegyedben induló jelölt fontosnak tartja, hogy a képviselő-testületben helyi lokálpatrióták képviseljék a lakosságot.

6. körzet: Abd El Rahim Ali (DK) a Magdolnanegyedben indul el, itt él, jelenleg jogot hallgat az egyetemen, 2019 óta felesküdött magyar honvéd.

8. körzet: Horváth Alexander (DK) jégkorongedző a Losoncinegyedben indul, célja egy tiszta és élhetőbb kerület.

9-es választókörzet: Balogh Fruzsina (DK) itt nőtt föl, ide kötik emlékei, érzelmei. Azon fog dolgozni, hogy Józsefváros mindenekelőtt békés, gyerekbarát és mindenkit elfogadó kerület maradhasson.

11. körzet: Gutjahr Zsuzsanna 25 éve él Józsefvárosban, a C8 jelöltje jelenleg is a tulajdonosi bizottság tagja, a Tisztviselőtelepért, a Kolóniáért és a Diószegi utca és környékén lakókért szeretne dolgozni képviselőként.

12-es választókörzet: Oláh József „Pöli” (Momentum Mozgalom) a Századosnegyed képviselőjelöltje. Ez a kerület adta két gyermekét, az első diplomáját, és húsz éve dolgozik itt civilként, nyolc éve szakemberként.

A kampánynyitó végén a sajtó is kérdezhetett. A HírTV riportere arra volt kíváncsi, mit szól ahhoz Pikó András, hogy az éjfélkor elindult kampányidőszakban a Fidesz plakátjainak egy részét máris letépték.

Pikó sajnálatosnak nevezte a történéseket, nem ismeri az elkövetőket, és elmondta, az ő plakátjaik egy része is így járt. Fontosnak tartaná, hogy a helyi politikai erők, illetve a csapatok még az ajánlások gyűjtése előtt állapodjanak meg egy olyan etikai szabályzatban, amely megakadályozná, hogy ilyen előfordulhasson.

„Nem tudjuk, hogy ki tette. Mi biztosan nem használunk ilyen eszközöket. Nagyon sajnálatosnak tartjuk.”

A plakátrongálás, plakátlopás egyébként a 2022-es kampány sajnálatos velejárója is volt:

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.